Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)

I. RÉSZ - Járványok és más tömegesen előforduló betegségek

29 megszüntetésén, vagy legalább azok enyhítésén. Ezekben a kérdésekben sok használhatójavaslattal élt. Világosan látta egyes betegségek szoros kapcsolatát a szociális helyzettel. Hangsúlyozta, hogy az egészségnek nincs és nem lehet semmiféle anyagi ellenértéke. Ramazzini foglalkozott a föld, a vizek higiénés jelentőségével. Harcosan ellenezte az akkor még előforduló templomi temetkezések szokását. Szorgalmazta a nyilvános fürdők működtetését. írt a helyes csecsemőtáplálásról. Ramazzini méltán tartják a felvilágosodás optimista tenni akarásától áthatott nagy 18. századi orvosok egyik első reprezentánsának. A tárgyalt korszakban lényegében tisztázódott a leggyakoribb gyermekbetegségek: a vörheny, a bárányhimlő, a kanyaró, a rubeola differenciálása. A diftéria esetében ez véglegesen csak a 19. században következett be. A korszak pandémiái között kiemelkedő jelentőségű volt a himlő. Részben mélyreható, tartós demográfiai következményei miatt, de főként azért, mert az ellen való védekezés kialakítása történelmi hatású fordulatot hozott általában a járványok leküzdésében, ami az emberiség morbiditási struktúrájának átalakulását is eredményezte. Mindez indokolja, hogy ennek a témakörnek külön fejezetet szenteljünk. A himlő és a himlőoltások A ,,fekete himlő", mely nevét a testet borító sötét színű pörkről kapta, ősidők óta ismert betegség volt a Közel- és Távol-Keleten. Európában, feltehetően az élénkülő kereskedelem közvetítésvel a 17. század második felében kezdett elterjedni. A megbetegedettek halálozási aránya nem volt olyan nagy mint a pestis esetében, a csecsemőkre és a kisgyermekekre azonban roppant veszélyt jelentett. Akkoriban az ötévesnél fiatalabbak közel négyötöde himlő következtében halt meg. A himlőnek emellett gyakran egész életre maradandó utókövetkezménye is volt, a kiütésekből kialakult hegesedés, amely sok szép arcot csúfított el akkoriban. A himlőjárvány egyaránt pusztított a kunyhókban és a palotákban, nem voltak mentesek tőle az uralkodócsaládok sem. Mária Terézia is megkapta és két gyermekét vesztette el a betegség miatt. Érthető, hogy miért fogadták olyan kedvezően a himlőoltásokat az arisztokrata körökben. Ázsiában már sok évszázada ismerték és gyakorolták az úgynevezett variolisatiót. Ez abból állt, hogy a megbetegedettek himlőhólyagjából vett nedvet különböző módon oltották az egészséges emberbe, többnyire gyermekekbe. Rákenték a bőr karcolt sebére. Máskor a beszárított pörköt beszippantatták az orrnyálkahártyára. Az ősi tapasztalat szerint, ezután enyhe lefolyású himlő zajlott le az oltottban, majd egy életre szóló védettség alakult ki a betegséggel szemben. Lady Wort eÿ Montagu, az isztambuli angol követ felesége, akinek az arcát szintén megbélyegezte a fiatalkorában szerzett himlő, a helyszínen észlelte miként oltják a görög parasztasszonyok hagyományos módon az arra jelentkező családok gyermekeit. Annyira bízott az eljárásban, hogy saját fiát is beoltatta. Nemsokkal ezután visszatért Angliába, ahol aktív propagandát folytatott a himlőoltás elterjesztésére. Sikerült kapcsolatot teremtenie a királyi családdal és még a trónörököst is beoltatták himlő ellen. Igaz, ezt megelőzően hét bűnözőn és hat árva gyermeken próbálták ki a módszert. E kezdeményezések nyomán az 1720-as évektől az angol főnemesi családokban szokásossá vált a himlőoltás gyakorlata. Innen vették át a többi országok uralkodó körei is. A sikeres oltásairól nevezetes Thomas Dimsdale (1712—1800) például abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Katalin cárnőt és a cárevicset olthatta be Szentpétervá-