Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)
I. RÉSZ - A sebészek helyzete és a korabeli sebészet
22 Comm. Hist. Ar ¡ s Med. Suppleme ñ nt ñ 15—16 már nem váltották naponta többször, a sebgyógyszerek alkalmazása és a tamponálás kevésbé aktív. A seb öblítésére többnyire alkoholt használtak. Általában többet hagyatkoztak a szervezet öngyógyító hajlamára. Javult a varrás¡ technika, kapcsokat is alkalmaztak. Vérzéscsillapításra terjedt az érelkötés, visszaszorult a kauterezés. Ez különösen az amputációk technikájának javulását jelentette. Számos kiízesítési módszert is kidolgoztak, ami a szaporodó anatómiai stúdiumoknak is köszönhető. Mindez nem jelentette azt, hogy a műtéti eredmények számottevően javultak volna. A szeptikus szövődmények sűrűn bekövetkeztek. Az amputációs technikát javította, lehetővé téve a megfelelő lebenyképzést, az előzetes végtagleszorítás új megoldása. Jean Louis Petit (1674—1760) 1718-ban vezette be az erre a célra készített eszközt, a ,, tourniquet"-1, amely egy kiváló sebészettörténész szerint a legjelentősebb sebészeti felfedezés volt az érzéstelenítés előtt. 4 Gyakran végezték a különleges technikát igénylő hólyagkő-operációt. Jacques Beaulieu (1651—1714) az utazó sebész, aki barátcsuhában járt és ezért csak Jakab testvérnek hívták, bevezette az oldalirányból történő gát felőli metszést, amivel jobb eredményeket ért el mint elődei. Addig e műtétnek 20%-os volt a halálozása. Többen megpróbálkoztak a szeméremcsont feletti behatolással is, amivel már Pierre Francónál találkozunk a 16. században. E technikailag egyszerűbb eljárás nyomán sajnos gyakran következett be végzetes kimenetelű hashártyagyulladás, amiért nem válhatott általános gyakorlattá. A hólyagműtétek legnagyobb mestere a 18. század első felében a londoni William Cheselden (1688—1752). Operációinak halálozása csupán 6%-os volt. 1733-ban megjelent csonttana a legjobban illusztrált munkák közé tartozott, amit addig ebben a témakörben kiadtak. Köztiszteletben álló tekintélyes szakember volt. Newtont is kezelte, egy időben élvezte a királyi család kegyét is. Ezt a kegyet sajnos elvesztette, amikor egy arra vállalkozó fegyencen dobhártyaműtétet próbált ki, ami halálosan végződött. Cheselden igen sokat tett az angol sebészek helyzetének javításáért, akik 1745-ben megalapították a ,,Sebészi Mesterség és Tudomány Testületét'' (The Commonalty of the Art and Science of Surgery) és ezzel végleg elkülönültek a borbélyok közösségétől. Ettől az időtől kezdve a vezető londoni kórházakban rendszeresen alkalmaztak sebészeket. A mechanikai ipar fejlődésének köszönhetően tökéletesedtek a műszerek. A fulladásos halál megakadályozására a légcső megnyitását egyre gyakrabban végezték szúrcsappal (trokár). Sokszor trepanálták a koponyát, főleg a hollandok, ami a németalföldi festményeken többször is visszatérő téma. E beavatkozások indikációs területe kibővült. A sűrűn előforduló fejfájás megszüntetésére is sebészt hívtak. Az elképzelés szerint ilyenkor a feleslegben lévő, felbolydult ,,spiritus"-nak kell utat engedni. Előfordult, hogy egy páciens 27 alkalommal állta ki a műtétet. A beavatkozás, ha felületesen, a kemény agyburok kímélésével csinálták, nem volt életveszélyes, csak meglehetősen kellemetlen. Finomodott az emlőeltávolítás technikája. A régebbi brutális eljárásra (csípőfögók, vérzéscsillapítás tüzes vassal) azokról a festményekről következtethetünk, amelyeken a középkori és reneszánsz művészek szent Agátha mártíromságát ábrázolták. Az orvoslásban mutatkozó újítási kedv jele, hogy Jean Denis (?—1704) a Napkirály egyik udvari sebésze 1667-ben bárányvért mert infundálni emberbe. Szerencséje volt, nem lett belőle végzetes baj. Mások is megpróbálkoztak ilyesmivel, de egyre halmozódtak a kedvezőtlen tapasztalatok. A következő századokban időről időre felbukkantak hasonló vállalkozások, emberről emberre történt vérátömlesztés is. Ma már tudjuk, a vércsoportok ismeretében, milyen hazárdjáték volt ez. Az eljárás, tudományos alapokon csak századunk első évtizedeiben nyert polgárjogot. A francia sebészek emelkedése, az angolokéhoz hasonlóan szintén a 18. század első
