Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Markus, Michal: A Kárpát-medence etnobotanikai problémái

Markus, M.; A Kárpát-medence etnobotanikai problémái 115 ezen elnevezés alatt az Atriplex-iéléktX kell érteni, azonban az ország jó részében ezen a néven nevezik a Chenopodium bonus Henricus-t is. Ez a kettős megnevezés ismeretes a románoknál és a magyaroknál is. A kultúrbotanika megállapítása szerint igen ősi, már az ókorban is sokszor fogyasztott tápláló növény. A szláv népek körében népszerű antiskorbutikus tavaszi növény. Népszerűségére jellemző, hogy a 19. században a városi polgári konyhákon is szívesen fogyasztották. A Kárpátok népei igen sok más néven is ismerik. Sokfelé gyógynövényként is szedegetik. A századforduló óta egyre ritkábban fogyasztják, helyét a kertekben termesztett spenót foglalja el. Ma már sokfelé egyszerű, igénytelen gyomnövény, a múltban azonban sokszor fogyasztott szükségeledel szerepét látta el. A kárpáti hegyvidék egyik tipikus vadnövénye a források mentén növő vízi torma, vagy ahogy szlovákul nevezik: a zserucha (Nasturtium). Ennek is többféle elnevezése van és a zserucha néven más növényeket is értenek (pl. Cardamine amara, Lepiđiumféléket). A szlovák pásztorok és favágók, ha rátalálnak, mint a sóskát, még ma is nyersen fogyasztják. A néphagyomány szerint a tavaszi gyengeség legjobb ellenszere. Falusi gazdaasszonyok leginkább salátának készítik el. Tavaszi hónapokban a szlovák kisvárosok piacain még ma is árulják kisebb csomókban. A városi gazdaasszonyok is szívesen veszik. Ez a növény is Európa-szerte ismert, vitamindús vadnövény, amit a Kárpátok gerincein sokfelé (az ukránok, gorálok, szlovákok) gyógynövényként szívesen gyűjtenek. A Felső-Garam mentén a szénát kaszáló férfiak kaszálás közben kikerülik. Ha megszomjaznak, néhány levelet letépnek róla, jól megrágják, s csak azután isznak a forrás friss vizéből. Emésztést elősegítő és vértisztító hatása van. Igen figyelemreméltó, hogy a vízi torma gyűjtése időhöz, rendszerint Szent György napjához volt kötve. Ha elvirágzott, hatását vesztette. A szlovák pásztorok kedvenc növénye volt a martilapu, (Tussilago), az acsalapu, (Petasites), az útifű, (Plantago), a katáng, (Cichorium). A mezei katángnak nemcsak a leveleit, de a virágát és a gyökereit is szívesen gyűjtötték. A virágok állásából, nyílásából és a nap fekvéséből a pásztorok pontosan tájékozódni tudtak, hogy hány óra lehetett. Ez is igen ősi, ó-európai vadnövény, amit már az ősszláv korban is ismertek és fogyasztottak a szláv népek. Egyes vidékeken a csirkét nevelő falusi gazdaasszonyok ma is szívesen szedegetik. Vannak, akik gyógynövénynek számítják. Sárgaság és májbetegségek gyógyszere. Az összehasonlító etnobotanikai kutatásaimból úgy látom, hogy a Kárpátok népeinek egyik igen kedvelt salátája volt a csorbóka (Sonchus). Ennek is igen sokféle elnevezését ismerjük a különböző etnikai csoportok nyelvében. Már a XVI. századból vannak magyar feljegyzéseink, ami jelzi a növénynek korai konyhai használatát. Sok helyen ugyanezen a néven nevezik a katángnak is egyik változatát. Sokfelé a csorbóka kifőzött levét sárgaságban szenvedő beteggel itatták. A román etnobotanikai irodalom is gyógynövényként tartja számon. Ugyancsak régebbi feljegyzésekből tudjuk, hogy a XVIII. században igen szorgalmasan gyűjtögették az asszonyok a medvetalp leveleit (Heracleum sphondylium). A hagyomány szerint János napkor kellett szedni, akkor volt a legnagyobb ereje. A magyar-szlovák etnikai nyelvhatáron lakók ezt a vadnövényt „tót-salátának" is nevezték, ami valószínűsíti annak népszerűségét a szlovákoknál. Népszerű vadnövény volt a medvetalp Kelet-Európában is, ahol a hagyományos orosz „borscs" készítéséhez használták fel. Fiatal leveleit és hajtásait, valamint gyökereit sós vízben kifőzték és ízletes főzeléket tudtak belőle készíteni. A javas-asszonyok női bajok és vesefájdalmak gyógyítására használták fel. 8*