Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 11-12. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Markus, Michal: A Kárpát-medence etnobotanikai problémái

114 Comm. Hist. Artis Med. Suppl. 11-12 (1979) csoportba tartoznak a növények rügyei, fiatal hajtásai, levelei és virágai. A másodikba tartoznak a földalatti szervek, a gyökerek, gumók, hagymák stb. A harmadik csoportba tartoznak a növények termései, gyümölcsei. Nagy népszerűségük miatt külön csoportba soroljuk a gombákat. A szlovák gyűjtögető gazdálkodás legősibb hagyománya a legklasszikusabb formában a gombázás népszerűségének máig is fennmaradó gyakorlatában őrződött meg. A természetben termő gombák ismeretében és szeretetében a szláv népek közül a szlovákokat talán csak a szomszédos csehek múlják felül. Az eddigi mykológiai és etnobotanikai megállapítások szerint a szlovák nép még manapság is több mint harmincféle ehető gombát ismer, gyűjt és fogyaszt. Kedvező időjárás esetén a gomba nemcsak nyáron, de télen is igen gyakorta és szívesen fogyasztott étel. A szárított gomba karácsonyesti vacsora elmaradhatatlan rituális étele. A gombagyűjtéshez sokéves gyakorlatra és tapasztalatra volt szükség, igen tanulságos, hogy a századforduló éveiben milyen eljárással gombáztak a Trencsén megyei parasztok, akik szinte hivatásszerűen foglalkoztak a szarvasgomba szedésével. A gombagyűjtés apáról fiúra szálló hagyomány volt. Mindegyik gombázónak megvolt a maga vadászterülete. A szarvasgombát betanított házőrző kutyákkal kerestették. A gombázó a kutyáját pórázon vezette, ez kiszimatolta a földben lévő szarvasgomba helyét. Ha a kutya valahol gombára talált, a jelzett helyen kaparni kezdett. Ekkor a gombázó elővette az erre célra kovácsolt kapáját, s kikapálta a gombát. Egy-egy ilyen szarvasgomba kb. 5 — 6 centiméterre feküdt a talajszint alatt. Egy-egy gombázó naponta kb. 5 — 6 kilogramm szarvasgombát tudott összeszedni. Ezt a gombát azután bevitték a városi kereskedőknek, akik átvétel után jó pénzért Bécsbe, Brünnbe, Pestre vagy más nagyobb városba közvetítették. A szarvasgomba effajta szedegetése ismert volt az egész Kárpátokban. Tudjuk, hogy a Szepességből is nagy menÿnyiségű gombaszállítmányok érkeztek a pesti vagy bécsi piacra. Ismerték a szarvasgomba szedését a Kárpátok hegyoldalain legeltető pásztorok is. Rendszerint ott keresték, ahol előzőleg valami vaddisznó-túrást láttak. A gombagyűjtés hagyományaiba tartozik a bükkfatapló (szlov. choros bukovÿ, vagy hubáñ) gondos szedése. A gyufa elterjedése előtt ez a gombafaj igen keresett cikk volt. Igen sok jobbágycsalád ennek a gombának a gyűjtésével kereste meg a kenyerét. Az összegyűjtött taplót a vásárokon árulták. A kereskedők szekérszámra vásárolták, amit aztán Pestre, Bécsbe vagy németországi városokba szállítottak. Vannak adataink arról is, hogy az így összevásárolt taplót hajókra rakva tengerentúli országokba is elszállították. A gomba szedése-értékesítése tipikus foglalkozás volt a Kárpátokban, s úgy véljük, igen fontos volna ennek az interetnikus mykológiai kapcsolatnak még a mai időkben is kibogozható szálait elmélyített nyelvészeti, néprajzi és kultúrtörténeti kutatómunkával felkutatni. A gombázás szlovákiai népszerűségéből láthatjuk, hogy természet produktumainak gyűjtögetése sok évezredes öröksége népünknek, olyan hagyomány, melynek számos variánsát megtaláljuk a mai civilizált népek gyakorlatában. Ebbe a cselekménysorozatba tartozik a vadontermő növények leveleinek, rügyeinek, virágainak, növénygumóinak, gyökereinek, terméseinek és magvainak gondos gyűjtögetése, azoknak a táplálkozás, takarmányozás, gyógyítás és egyéb praktikus célokra való felhasználása. Korábban ez a tevékenység az élet fenntartásának egyik legfontosabb művelete volt. Ezt igen szemléletesen illusztrálja egy szlovák közmondás is: „Háje, hory, lesy, — to nase komorÿ!" (Hegyek, erdők, ligetek, azok a mi kamaráink.) Egy ilyen jellegzetes növény a laboda. A szlovák botanikusok megállapítása szerint