Antall József szerk.: Historia pharmaceutica / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 9-10. (Budapest, 1977)
TANULMÁNYOK - Grynaeus Tamás—Papp József: Régi magyar (gyógy) növénynevek, 15—17. század
38 Comm. Hist. Art is Med. Suppl. 9—10 (1977) zik 4 4. Sajnos a botanikusokból hiányzik a néprajzi, nyelvészeti érdeklődés; a nyelvész 4 5, etnográfus, orvos 4 6 szerzőkből viszont a botanikai képzettség, illetve alaposság. (Kivétel ANDRÁSFALVY, BORBÁS, GYÖRFFY, MOESZ, NAGY RÓZSA, PRODÁN, RÁCZ, SULÁN, TÍMÁR művei.) Ha a növénykép segítségével csak a genust sikerült megállapítani, akkor a neveket sp. jelzéssel a szoros betűrend végére tettük. Az egy genusba tartozó növények nevei ezért együttesen szemlélendők (ld. pl. Euphorbia-félék, Mentha-félék, Papaver-félék stb.). A növényneveket az eredeti helyesírással közöltük, csak a ß-t írtuk át sz-re és az o®-t ö-re. A földolgozott művekben lerajzolt és leírt növényrepertoár bizonyos fokig determinálja a glosszákat, mégis megfigyelhető, hogy a legtöbb műben nem minden növénykép, illetve növénynév mellé írták oda annakidején magyar megfelelőjüket. Tehát a táblázatot függőleges oszlopai mentén szemlélve, képet alkothatunk egy-egy nagyobb korszak orvos-, ethnobotanikai ismereteiről. Ha ezenkívül figyelembe vesszük még azt is, hogy különböző forrásműveinkben mely növényneveket glosszáltak legtöbbször {vagyis: mely vízszintes sorban van több adat): kitűnik, mely növényeket ismertek, kedveltek, használtak leginkább gyógy-, festő-, mérgező növényként, eledelül vagy akár szépségéért a 15—17. században. Ennek kultúra- és gazdaságtörténeti jelentőségét nem kell hangsúlyoznunk. Ha ezek listáját (III. táblázat) a recens ethnoiatriában használt növényekkel összehasonlítjuk, meglepő egyezést találunk 4 7: századokon át a legfontosabb gyógynövények alig változtak. Összeállításunkból külön kiemeljük a „börvej" és „farkashárs" pontos egyezését: annak ellenére, hogy mindkettő csak a legrégebbi, CasGl-ban és a mai népnyelvben fordul elő. Ha a vízszintes sorok mentén, de a recens adatokat is figyelembe véve elemezzük a II. táblázatot, láthatjuk, hogy eddigi ismereteink szerint a növtnynevek 34%-át a 15—17. századival azonos jelentésben őrizte meg napjainkig az adatközlők emlékezete. További kb. 24%-ban pedig bizonyíthattuk a növény«év fennmaradását napjainkig. Az általunk identifikált 15— 17. századi magyar növénynevek legalább 58 %-a él tehát a mai magyar népnyelvben, ethnobotanikában 4 8, tekintélyes részben — a nyelvészeti és népzenei kutatások eredményeivel egybehangzóan — a székely, moldvai és bukovinai magyar nyelvjárásokban. A II. táblázatból jól látható a magyar nevek időbeli alakulása (ld. egyazon név különböző alakjait), illetve variálódása (amint egy növénynév más-más glosszaírónál egymástól egészen eltérő, sokszor rendszertanilag is távoleső fajok jelölésére szolgál). Azt is láthatjuk, hogy — még ugyanaz a glosszaíró is! — egy növénynek több magyar nevét sorolja fel. Mindez a mai magyar ethnobotanikában is észlelhető 4 9. 4 4 Megbízhatatlan azonosítások fölhasználása és pontos helymegjelölés hiánya miatt nem vehettük hasznát Csapodÿ V., Priszter Sz. munkájának sem. 4 5 Munkácsi i. m.-ban például tárgyi tévedés van; a Leontopodium alpinumot Gnaphaliumnak nevezi. (Az utóbbi egyik népi neve valóban sárga gyopár ld. Grÿñaeųs 1964.) 4 6 Fäller pl. a népi névhez egy katalógusból kereste ki a hozzátartozó [??] botanikai nevet. Kritikáját ld. Grÿñaeųs 1964. p. 120. 4 7 V. ö. Grÿñaeųs 1964. p. 93. 4 8 Ez az érték a reálisnál jóval alacsonyabb. Mint említettük, a nagyszámú népi növénynév közlésből csak azokat használhattuk föl, ahol a szerző növénypéldány alapján meghatározott botanikai nevét is közölte. 4 9 Grÿñaeųs 1964. Erre utal Csapodÿ—Priszter is, p. 7., 12. — Természetesen nemcsak a magyar, hanem pl. a román, német ethnobotanikában is. (Vö. H. Marzell: Neues illustrier-
