Antall József – Buzinkay Géza szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. (Budapest, 1975)

Hoppál Mihály—Törő László: Népi gyógyítás Magyarországon (magyar és angol nyelven)

52 Comm. Hist. Artis Med. Suppl. 7—8. (1975) fokig ők a „régi magyar fürdős"-ök utolsó maradványai,

9 ugyanis a XVI— XVIII. században a fürdőmesterek orvoslással is foglalkoztak. Az utolsó magyarországi érvágókról és köpölyözésről írtak többen

1

0 is, de a már feltárt művelődéstörténeti adalékokat jobban össze kellene kapcsolni a néprajzi megfigyelésekkel — hiszen sok esetben a népi-paraszti gyakorlat tartotta fenn a korábbi évszázadok „hivatalos" orvosi gyakorlatát (6, 65. kép). Hasonlóképpen a falusi gyógyítók elődei — esetleg tanítói — között kell megemlékezni az ún. olejkárőkxól. Ezék szlovák vándor-gyógyszerárusok voltak, akik az olaj mellett maguk készítette szereket csodagyógyszer gyanánt árusították (pl. a disznózsírt mint medvehájat kínálták), fogfájás elleni cseppeket, hajnövesztőt árultak. A XVIII. század Európáját több mint háromezer olejkár járta.

1

1 (11. és 12. kép). S ugyanúgy nagy hatása volt a falusi népre az ún. „füves-asszony"-nak. A füvesek (füesek vagy füjesek, mert így is hívták őket), a betegek gyógyításához és varázslásához használatos gyökereket és orvosi hasznú növényeket gyűjtögettek. Ezeknek utódai még az elmúlt években is láthatóak voltak az ország egyes kisvárosainak piacain.

1

2 (13. kép.) BÜCSÜJÄRÖHELYEK ÉS A NÉPI GYÓGYÍTÁS A búcsú a régi paraszti életforma jelentős eseménye volt. Az ünnepi alkalmon kívül fontos szerepe volt a búcsúnak a népi gyógyításban is. Legtöbbször már a búcsújáróhely híressé válásában is nagy jelentősége volt valamilyen csodálatos gyógyulás hírének.

1 Egy-egy gyógyerejűnek tartott forrás, patak nagymértékben hozzájárult az egyes búcsú járó helyek felvirágzásához. Minden kornak és vidéknek megvoltak a „divatos" búcsújáróhelyei. A pszichikai és vallási okokon kívül hozzájárult a búcsújárás máig élő szokásának fennmaradásához az a tény, hogy a búcsú a kimozdulás és találkozás (ismerkedés) lehetőségét jelentette a falujukból alig kimozduló tömegeknek.

2 A búcsú járók régen gyalog (ma bérelt autóbuszokon) közelítették meg a búcsújáróhelyeket, fáradságukért — hiszen sokszor 40—80 km-es gyaloglásiról volt szó — gyógyulást remélve testi és lelki bajaikra. Különösen a gyomorbántalmakra hitték hasznosnak a „gyógyító" forrásvizet, mások szembetegségeiket vélték orvosolni a „szemvíz"-zel,

3 megint mások reumás 0 Takáts S. 1961. 81—86. 1

0 Bencze J. 1960. Eiben O.—István L. 1962. 1

1 Guncia B. 1956. 121., valamint Csippér J. 1907. és Magyary-Kossa Gy. 1927. 1

2 Magyary-Kossa Gy. 1929. I. 75., Grynaeus T. 1964. és Gunda B. 1940. és 1949. A., B. 1 Vaj kai A. 1942. 116. 2 A magyarországi búcsú járóhelyeknek a népi gyógyításban betöltött szerepéről: Paulovits S. 1930; Bátky Zs. 1904; Bálint S. 194Í és 1943; Vajkai A. 1940 és 1942. 3 Manga J. 1948. 56. — Vácott a Hétkápolna nevű búcsú járóhelyen volt az ún. „szerrukút", amelynek vizével mosták fájós szemüket a búcsúsok.