Antall József – Buzinkay Géza szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. (Budapest, 1975)
Hoppál Mihály—Törő László: Népi gyógyítás Magyarországon (magyar és angol nyelven)
32 Comrn. Hist. Artis Med. Suppl. 7—8. (1975) népi gyógyászati adatoknak.) 2 Ezért első példánkat egy XVIII. század közepéről való periratból vettük — amely egyben azt is példázza, hogy milyen időtállóak ezek az irracionális elképzelések. — 1744-ben történt Kapuvárott (Győr-Sopron megye), hogy egy Rácz Örzse nevű asszonyt azzal vádoltak, hogy megrontotta egy csizmadiamester gyermekét. 3 Amikor felvágták a gyermek testén keletkezett daganatokat, azokban kis csontokat, szőrt és más hulladékokat találtak, mint a rontás bizonyítékát. Ezután azt javasolták a gyermek anyjának, hogy „valamiformán vágjon le a Rácz örzsének ruhája rongyábul és azzal füstölje meg a gyermeket. Talán fog valamit használni neki. S ugyanúgy cselekedett. Az Örzse ruhájábul kért valami rongyot, egy rongyos szoknyábul metszett is a fatens egy kis darabot és az ágyábul is egy kis marék szalmát kivivén elvitte s az gyermekit véle megfüstölte. Azolta naponként tapasztalja, hogy a gyermek elsőben bottal, most pedig bot nélkül is járogat, de az sebeknek helyei most is meg vágynák a testin. — Vallja azt is a tanú, hogy az gyermeke ezen nyavalyájában sokízben mondotta nagy félelemmel, hogy ahun most jön a Ráczné pudli-kutya képében! hol pedig varasbéka képiben. ez pedig sokszor történt hol éjszaka, hol nappal, ugyan eleget szemlélték, de más senki sem láthatta az gyermeken kívül." — Lényegében ugyanezek az elemek szerepelnek a XX. század folyamán lejegyzett boszorkánytörténetekben is. Az az elgondolás, hogy a sebekben különféle idegen anyagok találhatók, és azok eltávolítása a gyógyulás kezdetét jelenti, még nemrégiben is élt. Idősebb asszonyok a zempléni hegyvidék eldugott kis falvaiban mesélték a megrontott gyermek füstöléssel való gyógyítását éppen ugyanezen módon: a rontó személy testi ruhájából kellett egy kis darabot elégetni, azzal a füsttel megszabadítani a beteget a rontástól. Az érintkezés elvén alapuló mágikus gyógyításról van tehát szó. Ugyanezen az elven alapszik egy másik gyógyítás és rontás. Az ember testén vagy végtagjain keletkezett keléseket (furunculus) apró rongyból készített babákkal nyomogatták; kerítették meg, majd a meghatározott számú babát (7 vagy 9) a keresztúton bal kézzel, hátrafelé eldobták azzal az elgondolással, hogy aki majd felveszi a kicsi babákat, a betegség majd arra ragad rá (32—36. kép). A múzeumi anyag viszonylagos gazdagsága — és a feljegyzések — azt bizonyítják, hogy általánosan ismert elgondolásról volt szó. Egy másik, a XVIII. századi boszorkányper adatai szerint a megrontott állat belében gombostűt találtak a mészárosok. 1901-ben került a Néprajzi Múzeum birtokába egy viaszból készített rontóbábu, melybe a szív tájékára egy gombostűt szúrtak; az analógia nyilvánvaló. S végül a gyulai múzeumba került rontóeszköz, egy dobozi gyógyító asszony hagyatékából, amelybe kilenc gombostű volt szúrva (37, 38. kép). A számoknak — mint az már e néhány példából is kitűnt — fontos szerepe volt a népi gyógyításban. A magyar anyagban a hármas, a hetes és a 2 Alapi 1914, Komáromi 1910, Kovács 1898, Schram 1970. 1 Schram 1979. 232.
