Antall József szerk.: Képek a gyógyítás múltjából / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 5. (Budapest, 1972)

Képek a gyógyítás múltjából (kiállítási vezető)

A népi gyógyászatban tovább éltek a vallási hiedelmekben gyökerező gyógyítási módok. A kultúra kezdetén álló primitív ember és a kultúrában már benne élő, de annak peremére szorult nép gyógyításában összekapcsolódott az ismeretlenbe vetett misztikus hit és a mindennapi élet megfigyelésén alapuló gyakorlati tapasztalat, mely szájhagyományként szállt nemzedékről nemzedékre. A természetfölöttiekre vonatkozó hiedelmek a változó korok vallásainak köntösében jelentek meg. A népi gyógyászat a hagyományokban él. Hiedelmeiben, tartalmában és gyakorlatában megkövesedett formái évszázadokon keresztül alig változtak. Ezt tapasztalhatjuk azokon az úgynevezett „votiv" (felajánlási) figurákon, amelyeket a gyógyulás reményében helyeztek el a betegek az „istenség" oltárán. Az ezt a témát tárgyaló vitrinben (43. ábra) - amely szemben áll a nagyterem térrácsával - a legkorábbi ábrázolás az i. e. III—I. századból származó etruszk eredetű lábfej és phallus. A fogadalmi tárgyak neve később „offer"-re változott. A XVIII. századból egész sorozat offert mutatunk be - a figurákhoz használt negatív mintafákkal együtt (fogsor, szem, kéz, gyermek stb.). (44. ábra) Nyilvánvalóan állatvészek idején ajánlották fel a sertést ábrázoló fogadalmi figurát. Az offerokat a gazdagok nemesfémből, márványból, a szegények az olcsóbb viaszból készítették; ezeket búcsúkon árulták. Pestis ellen védő kettőskeresztek és érmék mellett erdélyi bokályokat is bemutatunk. Mindegyiken valamilyen betegség ellen védelmet nyújtó szent képmása látható (Szent Rókus, Szent Borbála stb.). A vitrin fölött a XVIII. században igen látogatott „csodatevő" kegyhelyet (Cell, jelenleg Celldömölk) ábrázoló metszet felnagyított fotóját helyeztük el.