Antall József szerk.: Képek a gyógyítás múltjából / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 5. (Budapest, 1972)
Képek a gyógyítás múltjából (kiállítási vezető)
V. AZ EGÉSZSÉGÜGY FEJLŐDÉSE MAGYARORSZÁGON AZ ABSZOLUTIZMUS KORÁBAN Magyarország egészségügyi helyzete a XVIII. század első harmadában - orvosi ellátottság tekintetében - nem mondható kielégítőnek. Akadt olyan vármegye is, amelynek területén egyetlen orvos sem működött. 1723-ban életre hívták a Magyar Királyi Helytartótanácsot, ennek keretén belül 1738-ban állandó magyar egészségügyi bizottság létesült. Az államilag szervezett központi irányítás határozott haladás volt az eddigi helyi hatósági intézkedésekkel szemben. Az egészségügyet közigazgatási funkcióvá emelték, és ezzel lehetővé tették egy szélesebb horizontú - az egész országra kiterjedő egészségügyi politika kifejlesztését. A Monarchia egészségügyének megszervezése az első bécsi orvosi iskola irányítója, Gerhard van Swieten (1700-1772), Mária Terézia háziorvosa és tanácsadója, nevéhez fűződik. A Helytartótanács 1752-ben elrendelte, hogy minden vármegye köteles diplomás orvost - akkori nevén - physicust tartani, akinek hatásköre az egészségügy egész területére - gyógyszertár, sebészcéhek, bábák, közegészség, járványügy - kiterjedt. Ebből fejlődött ki később a tisztiorvosi intézmény. 1770-ben jelent meg az orvos, sebész, bába, gyógyszerész hivatali kötelességeit előíró Generale Normativum in Re Sanitatis című igen részletes szabályzat, amelyet Hodosi Skollanich József, Pozsony megye physicusa írt. Nem késett sokat (1786) az országos főorvosi állás (regni protomedicus) megszervezése. Az ő feladatkörébe tömörült legmagasabb szinten az orvosnevelés, -oktatás felügyelete és a kórházak igazgatása. A fent vázolt szervezeti változások hozták meg az ország egészségügyének fellendülését. A magyar egyetemi oktatás története 1367-tel kezdődött, amikor Nagy Lajos király (1342-1382) megalapította a pécsi egyetemet. Utána Zsigmond (1387-1437) Ó-Budán, majd a nagy reneszánsz uralkodó, Mátyás (1458-1490), 1467-ben Pozsonyban alapított egyetemet. Az ó-budai és a pozsonyi egyetemen orvostant is tanítottak. A XV. század második felétől kezdve azonban nem volt az országban orvosképzés, és a tanulni vágyó fiatalok kénytelenek voltak külföldre menni. Mivel a bécsi egyetemen még a XVIII. század második felében sem avattak doktorrá protestánsokat, számukra csak a holland, a svájci és az angol egyetemek jöhettek számításba. A magyar ifjak nagy részét városok vagy főurak támogatták ösztöndíjjal, amelynek fejében azt a kötelezettséget kellett vállalniuk, hogy tanulmányaik befejezése után mecénásuk szolgálatába térnek vissza. Pázmány Péter 1635-ben alapította meg a nagyszombati jezsuita egyetemet. Ennek nem volt orvosi fakultása. Először az 1723. évi országgyűlésen merült fel a rendek részéről az a kívánság, hogy a nagyszombati egyetemet egészítsék
