Antall József szerk.: Képek a gyógyítás múltjából / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 5. (Budapest, 1972)

Képek a gyógyítás múltjából (kiállítási vezető)

Haller és Morgagni életművének jellemzője, hogy elméleti munkásságuk 31 egyenrangú gyakorlati eredményeikkel. Az arcképük alatt elhelyezett vitrinben két XVIII. századbeli faállványos asztali mikroszkóp, valamint egy rézfogantyús kis kézi mikroszkóp látható Morgagni összes műveinek (Opera omnia) 1765-ös kiadása és az orvostudomány első magyar egyetemi tanárának, Rácz Sámuelnek (1744-1807) munkája, A skarlátos hidegnek leírása és orvoslása (1784) című műve mellett. (37. ábra) Rácz Sámuel izzó hazafiságú orvos volt. „Aki mert köztünk magyarul beszélni, ő vala Első!" - írta róla egyik tanítványa (az egyetemen akkor latinul kellett előadni). Toldy írta róla: „A bonc- és élettantól kezdve a kór- és gyógytanig az egész orvostudományt kidolgozta." Az orvosi érméket bemutató fotókkal szemben a vendégfalon itt a mikroszkóp fejlődéstörténetét bemutató függőleges elrendezésű tablót helyeztünk el. A XVIII. század orvosi gyakorlatát a nagyterem közepén húzódó alacsony, hosszú vitrinben mutatjuk be. (38. ábra) A sebészeti műszerek közül említésre méltók az érvágók, szűrcsapók (trokárok), sipolykések, koponyalékelő eszközök, katéterek stb. Delaporte sikeres foghúzást ábrázoló karikatúrájára tettük rá a durván megmunkált kezdetleges fogászati fogót. Kiemelve a többi műszer közül, állítottuk ki a legkorábbra datálható, magyar kézműves készítésű szülészeti fogót. Ehhez a témakörhöz kapcsolódik a Malliard műhelyében 1793-ban készült - jelzett - bőrrel bevont szülészeti műszerláda, megmaradt eredeti műszereivel együtt. (39. ábra) A kor divatos gyógymódja volt a „csőrézés". Egy francia karikatúra mellett nagyméretű klistély látható. A tárló egyik legérdekesebb darabja a korabeli, kovácsmester által készített kávédaráló, amelyhez jól illeszkedik Mátyus könyvének „A KoíFe, KafFé vagy Kávéról" szóló fejezete. (40. ábra) A gyógyítással kapcsolatos korabeli magyar irodalomban külön kell választani az ismeretterjesztő jellegű „háziorvosló" könyveket az orvostudományi szakirodalomtól. Mindkét fajtából mutatunk be pár jellemző példányt. Az előbbihez tartozik: Kömlei János (1725-1802) Szükségben segítő könyve (1790), Nediliczi Váli Mihály (1700 k.-i772) Házi-orvos szótárotskája (1797). A kiállított orvosi szakirodalomból megemlítjük: Kibédi Mátyus István (1725-1802) (41. ábra) Ó- és új Diaetika (1792), Kováts Mihály (1768-1851) Az emberi élet meghosszabbításának mestersége (

Hufeland után; 1798) című művét. Több bábamesterségre és borbélytanításra vonatkozó könyv szerzője közül ki kell emelni Weszprémi Istvánt (1723-1799) (42. ábra), akinek Succincta Medicorum Hungáriáé et Transilvaniae Biographia című négykötetes munkája mind a mai napig a magyar orvostörténelem legértékesebb forrásmunkája. Weszprémi nemcsak orvostörténésznek kiváló, hanem mint gyakorló orvos is tudományának egyik jelese. Tentamen de inoculanda peste (London, 1755)