Antall József szerk.: Képek a gyógyítás múltjából / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 5. (Budapest, 1972)

Semmelweis Ignác életútja, 1818-1865

következtében elhunytak száma. A helyzet akkor sem javult, amikor a klinikaként működő szülészeten két osztályt állítottak fel. Az I. osztály vezetője Klein professzor maradt, míg a II. osztály élére Bartschot állították. A helyzet csak akkor változott meg, amikor egy kormányrendelettel szétválasztották egymástól a medikusok és a bábák gyakorlatát. A medikusokat az első, a bábákat a második osztályra osztották be. így 1841-46 között az I. osztályon 20042 szülő nő közül 1989 (9,92%), a II. osztályon pedig 17791 közül 691 (3,38%) pusztult el. A legszörnyűbb „járvány" 1841 októbere és 1843 májusa között tombolt. Volt olyan hónap (1842. október), amikor a szülő anyák 29,3%-a adta életét, mielőtt tényleg megismerhette volna az anyai örömöket. A halálozás mértéke, a két osztály között mutatkozó különbség felkeltette a hivatalos körök érdeklődését is. Hiába váltották egymást a vizsgáló bizottságok, eredmény nem mutatkozott. A gyermekágyi lázat ragályos betegségnek tartották, és járványként kezelték. Néha a zsúfoltságban, máskor a gyógymódban keresték az okát. A kórházi szülés veszélyeiről és a két szülőosztály közötti különbségről szóló hírek hamar elterjedtek Bécsben. Gyermekágyi láz alig fordult elő azok között, akik otthon vagy a legrosszabb körülmények között, esetleg az utcán hozták világra gyermeküket. Naponta változott a felvétel a két osztály között. A jelentkezők mindent elkövettek, hogy Bartsch osztályára kerülhessenek. Ez azonban nem mindig sikerült. Azoknak a leányanyáknak, akik az ingyenes orvosi ellátás és a gyermek menhelyi elhelyezése okából kénytelenek voltak klinikán szülni, nem sok választásuk maradt. Márpedig Európa és a Monarchia városaiban, különösen ahol katonaság állomásozott, igen nagy volt a törvénytelen gyermekek születési száma. A gyermekágyi láz tovább pusztított Európában, de okát nem sikerült megfejteni. Semmelweis életvidám, kedélyes fiatalemberként érkezett Bécsbe. Érzékeny lelkülete, emberszeretete azonban döbbenten állt a gyermekágyi láz szörnyű pusztítása előtt. Képtelen volt belenyugodni a statisztika kérlelhetetlenségébe vagy az elfogadott régi és újabb magyarázatokba. Naponta látta örülni majd meghalni az anyákat anélkül, hogy segíteni tudott volna rajtuk. Később írásban maga mondta el a felfedezés történetét. Megismerhetjük szörnyű lelkiállapotát, amikor minden kérdésessé és megfejthetetlenné vált előtte, csak „a halottak nagy száma volt kétségbevonhatatlan valóság A boncolásban Rokitansky tanítványa volt. Maga is a boncteremben kereste a választ. Minden reggel felboncolta a hullákat, és a kórkép mindig ugyanaz: vivőér-, nyirokedény-, hashártya-, mellhártya-, szívburok- és agyhártyagyulladás. Skoda kizárásos módszere alapján sorra vette azokat a feltevéseket, amelyek elsősorban járványnak (epidémia) tekintették a gyermekágyi lázat. A járványt lehetetlennek tartotta, hiszen akkor mindkét osztályon egyformán pusztítana. A városban semmiféle járványos betegség nem volt tapasztalható. Az évszakoknak semmilyen hatása nem észlelhető, márpedig a járványok lefolyásában ez mindig megmutatkozott. Hogyan szüntetheti meg a „járványt" azonnal az osz-