Varga Lajos: Az Országos Közegészség Tanács kiemelkedő orvos tagjai (1868—1893) / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 2. (Budapest, 1964)

Balogh Kálmán

Szakíróként szinte kezdettől fogva páratlan termékenységgel művelte az orvostudományt. Az volt a felfogása, hogy a tudományos fejlődésnek és előrehaladásnak az igazi magvát nem a nagyobb gyűjtőmunkák, hanem egyes, külön tudományos témákat önálló vizsgálatok, észlelések és kísérletek alapján fejtegető értekezések képezik. Ezzel a kutatásra, az önálló vizsgálatra és észlelésre tanítványaiban j. ábra. Balogh Kálmán is felébresztette a kedvet, akiknek szövettani, élettani, kórtani vizsgálataival és közléseivel mindig iránytmutató mestere volt. Sokat küzdött annak elismertetéséért, hogy a laboratóriumok nélkülözhetetlen fontosságúak az orvostudomány fejlesztésében. Űttörő volt nagyobb terjedelmű irodalmi munkásságával is. Balogh egymaga több jelentős magyar orvosi tankönyvet írt, sőt 1883-ban többekkel „Orvosi műszótár"-X. is szerkesztett. 1886 májusától körülbelül egy évig súlyos beteg volt. Gyógyulása után 1887 szeptemberében előadásait újra megkezdte. 1888 tavaszán azonban nagy betegen ismét ágynak dőlt. Régi vesebaja uraemia kifejlődéséhez vezetett, és 1888. július 15-én meghalt. 44