Varga Lajos: Az Országos Közegészség Tanács kiemelkedő orvos tagjai (1868—1893) / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 2. (Budapest, 1964)

Wágner János

tatást és hallgatózást, Rokitanskytól pedig a kórboncolást megtanulja. Egyike volt azoknak a magyar orvosoknak, akik az ún. fizikális vizsgáló módszereket hazánkban az elsők között alkalmazták és rendszeres kórboncolásokat végeztek. Először a német iskolához tartozott, később azonban szakított azzal és alkalmazni kezdte a franciák által már kiterjedten művelt fizikális vizsgáló-módszereket. A két „ellentétes" módszerrel, főleg fiatal korában, sck^t foglalkozott. Az Orvosi Tár és a Medizinische Jahrbüchers folyóiratban közölt cikkeiben végül is az utóbbi mellett foglalt állást. Mind a diagno sztikában, mind a terápiában bizonyos kétkedés jellemezte. Terápiája egyszerű volt, nagy súlyt fektetett a betegségek hygiénés kezelésére. Tanári állásáról 1887 végén mondott le, s miután a miniszter kérésére még egy félévig folytatta előadásait, vonult végleg nyugalomba. 26 évig volt egyetemi tanár. Sohasem volt nagyképű és fontoskodó. Olyan volt, amilyennek mondotta magát. Önmagában sem mindig és nagyon bízó ember, s orvos volt. . . . „A betegség tana - mondotta gyakran - olyan, mint a latin nyelv: sok benne a regula, de még több a kivétel" ... Szakmáján kívül a madarakat és a zenét kedvelte. Rendes látogatója volt a hangversenyeknek. A műsort a hangverseny előtt rendszerint zongorán végigjátszotta. A madarak és a zene szeretete mélyen érző emberre vallott s arra is, hogy a gyakran komoly, hideg külső mögött csakugyan meleg szív rejtőzött. Bizonyíték erre végrendelkezése is, amelyben mint nőtlen és gyermektelen ember, az árvákról bőkezűen gondoskodott. Az egyetemről sem feledkezett meg. Belgyógyászok utazási ösztöndíjára 15 000 forintot hagyott. 1885-ben kézfertőzést kapott, amiből gennyedő nyirokedénygyulladás fejlődött ki. Ebből a betegségből felgyógyult. 1888-ban azonban újra súlyosan megbetegedett. Prostata túltengése miatt hólyagretentio fejlődött ki nála. 1888. december 20-án náthát, légcsőhurutot kapott és 1889. január 2-án, 75 éves korában halt meg. Nagy részvéttel temették el. Számos közéleti vezető jelent meg a temetésén. Ott volt Kéz'nárszky, Korányi, Sçĥųiek, Fodor és az egyetemi tanárok szinte mindegyike. Fodor mondott rövid búcsúbeszédet a temetésen: . . . „Mint hazafi az elsők egyike volt, aki hona nyelvén hirdette 259