Varga Lajos: Az Országos Közegészség Tanács kiemelkedő orvos tagjai (1868—1893) / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 2. (Budapest, 1964)

Wágner János

tudományát akkor, amikor ez még bűn vala a világ szemében; mint orvos bőven és fáradhatatlanul osztotta tudománya áldását beteg embertársainak s fennen hordta az orvosi művelődés zászlaját akkoron, amikor a mostoha politikai viszonyok nemcsak a nemzetłiek nyelvét, de annak szellemét, művelődését is békjóba kívánták verni . . . Mint tanár teste egész erejét, lelke egész hevét arra fordította, hogy gondolkodó, előrehaladó és hasznosan munkálkodó orvosokat neveljen és élete legnagyobb öröme a łñellette felsarjadzó fényes képességű tanítványokban telt¦' . . . Jellemző rá, a kutatóra, az oktatóra, a tanárra és az emberre egyaránt az, amit a Gyógyász 1889. I. számának 11. oldalán írott nekrológban olvashatunk: . . . „Nem fűződnek nevéhez nagy, tudományos vívmányok és mégis több igazi tudást köszönhetünk neki, mint sok másnak, kiknek művei könyvtárakat töltenek be. Nem ragadott el senkit eloquentiájával és mégis igazi aranymondásokat tartalmaztak szerény alakba öltöztetett előadásai. Nem állott ki a síkra soha egyetlen egy tanítványáért sem és mégis senki sincs ezek közül, ki őt őszintén ne szerette volna . . . Wagner csak kis tudós, de mégis nagy orvos volt. Igazi képviselője volt ő azon reális traditióknak, melyek az évszázadok változásaival dacolnak és melyek bárminő tantétek legyenek is dívók, mindig nagy orvosoknak fogják előttünk feltüntetni évezredek előtt élt Hyppokratest és Galenust" .. . 260