Varga Lajos: Az Országos Közegészség Tanács kiemelkedő orvos tagjai (1868—1893) / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 2. (Budapest, 1964)

Wágner János

A kórisme megállapításában az óvatosság és a kizárás útján való végső következtetés levonása. Ha valahol ellentmondást látott, mindig hivatkozott ismereteinek korlátozottságára „. .. łnert nem a természetben van az elletttmondás, hanem itt" - mondotta - és a homlokára mutatott. Rendkívül kényes volt a boncolások eredményére. Ragaszkodott hozzá, hogy azokat elvégezzék és tárgyilagos megállapításokat rögzítsenek. . .. „Csak úgy tessék bołtçolni, mintha mi semmit sem tudnánk, itt sem volnánk'... - említette - újra és újra a boncolásokon. Egyetemi feladatának nemcsak a kutatást és azok eredményeinek közlését tekintette, hanem azt is, hogy gyakorló orvosokat neveljen. Szerény volt egész életében, bár több magas kitüntetésben részesült. 1885-ben, orvosi pályájának félévszázados fordulóján az Orvosegylet tiszteletbeli tagjává választotta. A Bécsi Egyetem pedig dísztoktorává. Az Országos Közegészségi Tanácsnak is rendkívül munkás tagja volt. 1868-ban nevezték ki a Tanács rendes tagjává. A kinevezést 1862ben megújították. Részt vett 1868-ban a Tanács alakuló ülésén. Több tanácsi bizottságnak volt az elnöke, azokénak, amelyek olyan fontos tervezeteket dolgoztak ki, mint az egészségügyi törvényjavaslat, vagy a „gyógyszerészeti rend". Tanácsi bizottsági tagként részt vett az első magyar gyógyszerkönyv szerkesztésében (1870), a temetkezési rendszabályok megállapításában (1878), az orvosi egyleti ügy rendezésében {1882) és az állandó kolera-bizottság feladatainak a meghatározásában (1884). Egész életét az orvostudománynak és a betegeknek szentelte. A diagnosztikában - Korányi Frigyesen kívül - ő volt a legkitűnőbb és ennek köszönhette nagy népszerűségét. Többször előfordult vele, főként fiatal korában, hogy az utcáról visszament betegéhez. Megnézte a vényt, vajon helyes, jó gyógyszert írt-e fel. Az is előfordult, hogy nem találta azt megfelelőnek, újat írt helyette. S mindez nem félénkségből, hanem becsületességből, a beteg sorsát mindenek elé helyező felfogásából és magatartásából eredt. Wagner orvosnövendékként és fiatal orvosként még a régi „első bécsi orvosi iskola" tanítványa volt. Skoda és Rokitałtsky csak azután alapította meg a „második bécsi orvosi iskolát", amikor Wagner már gyakorlatot folytatott. Űjra Bécsbe ment, hogy Skodától a kopog258