Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 234-237. (Budapest, 2016)
TANULMÁNYOK - Botlik Richárd—Nemes István—Tolvaj Balázs: Kétségeink II. (Jagelló) Lajos cseh- és magyar király (1506-1526) holttestének azonosításával kapcsolatban
8 Comm, de Hist. Artis Med. 234-237 (2016) sek, amelyek őfelsége életben maradásáról szólnak. És valóban, a [hírek közül a - B. R.] napokban mindegyiket felülmúlta, hogy halljuk, Felségetek Czettritz-t arra a helyre küldte, ahol Őfelsége leesett és meghalt. Kihallgattuk őt, de hogy az ő változata igaz lehet-e vagy nem — ezt mások határozottan cáfolják. Egyúttal Felségetekhez küldünk egy követet [Mikolaj Nipszyc sziléziai udvamokot-B. R.] egyeztetni mindezekről, hogy híreket kapjunk arról, ami ott történik,”20 Mivel Nipszyc valamikor a követutasítás idején, tehát 1526. okt. 11-én indult el Krakkóból, a levélben szereplő információnak, miszerint Mária Czettritz-t visszaküldte a baleset helyszínére, jóval korábbinak kell lennie, mint az okt. 18-án bekövetkezett agnoszká- lás időpontja. Következtetésünk: Czettritz-t kétszer küldték vissza Mohácsra!21 Czettritz beszámolójával kapcsolatban orvosi kétségek is felmerülnek, mégpedig nem is II. Lajossal, hanem Aczél Istvánnal kapcsolatban, aki már 1504-ben királyi kamarás, 15lóban pozsonyi porkoláb, 1521-től királyi tanácsos és bennfentes udvari ember, egy személyben pozsonyi várkapitány és alispán is volt.22 Barátja, Burgio szerint Aczél igen ceremóniás államférfi, aki még a Pápával is találkozott Rómában. Az igen tapasztalt, megfontolt 45-50 éves katonaemberről, aki páncélt is viselt, a tarsolyában pedig 10 ezer aranyat tartott magánál,23 nem gondolnánk, hogy a felvértezett lovával felelőtlenül beugratott volna a patakba, mert akkor a ló rálépett volna az elmerült királyra. Lóval nem lehet a vízben fuldokló embert kimenteni, hanem csak gyalogosan, levetve minden nehezéket, mert a mentőnek ilyenkor a víz alá kell buknia, csak akkor lehet képes vízi mentést végezni. A Pozsonyban tartózkodó Thurzó Elek királyi kincstartó 1526. szeptember 29-én írt levelet I. Zsigmond lengyel királynak II. Lajos haláláról. Az iratban olvasható, hogy ,,[■■■] a felség lova, amelynek hátán ült, súlyosan megsebesült az ütközetben, és végül azok, akik - hacsak nem akartak az ellenség kezére kerülni - menekültek, a Duna egyik mély torkában kellett áthaladniuk, ahová Őfelsége a lovával együtt beleesett, és szerencsétlenül meghalt,”24 A mély torok arra enged következtetni, hogy egy vízfolyás sáros partszakaszába esett bele - az egyébiránt gyakorlott lovasnak számító - király és kísérete. Más visszaemlé- kezők által írott beszámolókban is olvashatjuk Thurzó Elek változatát, hogy II. Lajos király lova a csatában megsérült.25 Annak okára viszont nem találunk ésszerű magyarázatot, hogy a király vajon miért nem cserélte le a sérült lovát például az egyik testőrének hátasára?26 Aczél István utasíthatta is volna Czettritz-t a mentésre, mivel egy tanácsos a ranglétrán felette állt a kamarásnak. Czettritz mindenféleképpen elmulasztotta a kötelező segítségnyújtást, amit nem értünk, mivel igen jó lovas és fegyverforgató is volt. Lovagi tornákon szép sikereket ért el, 20 AT. Vili., 215. (Az idézett levél részletét Botlik Richárd fordította.) 21 Érvelésünket alátámasztja az is, hogy Habsburg Ferdinánd már 1526. szeptember 11-én írta Beheim kamaragrófnak: készüljön pénzzel a királyválasztásra, mert II. Lajos halála miatt ő örökli a cseh- és magyar trónt. Österreichisches Staatsarchiv, Wien. Hoffinanz-Ungarn RN 1. Konv. 1275-1526. fol. 253. 22 Fógel József: II. Lajos udvartartása 1516-1526. Bp. 1917. 39. 23 Istvánffy i. m. 220. 24 AT. VIII., 224-226. (Az idézett levél részletét Botlik Richárd fordította.) 25 Lásd feljebb. Mohács (2006) 93. 26 Egyedül egy velencei kém Grazban, 1526. szept. 17-én kelt jelentésében olvasható, hogy II. Lajost kísérői átemelték egy másik ló hátára, de az a jószág is menthetetlenül belefulladt az iszapba - a királlyal együtt. Sanudo, Marino [Minor]: I diarii Marino Sanuto. Ed. Nicolo Barozzi, Guglielmo Berchet, 1-59. Tom. Venezia, Federico Visentini, 1879-1903, T. 42. 704-705.
