Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 234-237. (Budapest, 2016)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: A prevenció gondolata az 1876. évi közegészségügyi törvényben
KAPRONCZAYK.: A prevenció gondolata az 1876. évi közegészségügyi törvényben 25 lehetőséget adott. Ekkor a vidéki kórházak teljes költségét az állam fedezte. A rendszerben lehetőség nyílt a magán kórházak létesítésére, sőt az egyházi intézmények fenntartásához is hozzájárult az állam. Az iparfejlődés szükségessé tette az ipar- és munkaegészségügy kiépítését, amelyre a közegészségügyi törvényben még csak általánosságokban utaltak, továbblépésként azonban 1884-ben (XVII. te.) külön törvényt alkottak ennek érdekében. Ez rendezte a munkaadók és munkavállalók között a balesettel, munkahelyi megbetegedésekkel járó kötelezettségeket, biztosítási díjakat, ápolási költségeket, illetve a kártérítések nagyságát. A törvény 25. § felsorolja azokat az iparágakat, melyek az ipari területek környékén élők egészségét veszélyeztetik, szabályozza ezek jövőbeli telepítését. E környezetvédelmi intézkedést egészítette ki később az az 1901. évi 701. sz. miniszteri rendelet, amely elrendelte az ipartelepek munkavédelmi ellenőrzését. Ennek ki kellett terjedni az ipari létesítmények talajára, az épületek közegészségügyi állapotára, a helyiségek levegőjére, páratartalmára, világítására, fűtésére, általános tisztaságára és ivóvizére. Az ipari törvénnyel kapcsolatban ki kell emelni a munkaidővel kapcsolatos rendelkezést (heti egy szünnap), a gyermek- és női munka szabályozását. Meg kell jegyeznünk, hogy ezek az előírások ekkor még csak általánosságokban fogalmaztak, a két világháború között alkották meg a pontos törvényi intézkedéseket. Az alkalmazott közegészségtan fontos területe a település-egészségügy lett. A kiegyezést követő évtizedekben, hazánkban az ipari fejlődés valóban addig nem tapasztalt fejlődésnek indult, s ezzel egy időben az urbanizáció is. Különösen nagy ütemű volt a városiasodás az ipari övezetekben, ahol nem az urbanizáció hagyományos formái, hanem a peremvárosok tömegszállásai, zsúfolt lakótömbjei jöttek létre. Milliós nagyságrendben emelkedett az iparban foglalkoztatottak száma, a felmérés szerint a dolgozók 60 % az egészséget veszélyeztető üzemekben dolgozott. Jelentős létszám dolgozott a vasútiparban, főleg a vasútépítésnél. A korszak óriási jelentőségű - és Európában egyedülálló - vállalkozása volt az ország nagy folyóinak szabályozása, az árterületek hasznosítása. Ez a munka már jóval előbb megkezdődött, de a gátrendszerek megépítése ekkor vált sürgető feladattá. Az urbanizáció nemcsak városi építkezésekre terjedt ki, hanem a városi szennyvízelvezetésre, az ivóvíz ellátásra, a városi környezet teljes átalakítására. Életre hívták a városi építészeti hivatalt, amelynek feladata lett minden építési terv közegészségtani szempontból történő megvizsgálása és engedélyezése. Alapkövetelmény lett minden lakóház vonatkozásában a szennyvíz csatornás elvezetése, a védett rendszerű ivóvíz ellátás, amelynek ellenőrzésére külön vízminőséget vizsgáló laboratóriumokat szerveztek. A kisebb városok ivóvízellátását ártézi kutakkal biztosították. Budapest esetében külön víztisztító rendszereket építettek ki. Elrendelték a városi utcák kövezését, ahol még nem épült ki a zárt csatornarendszer, ott az utak mentén elvezető árkok kiásását, a kisebb és nagyobb folyók árvédelmének megszervezését, a folyószabályozás országos végrehajtását. Valójában a közegészségügyi törvény hatására formálódott át Budapest városképe: megszüntették a belvárost átszelő Duna csatornát, kiépítették a nagykörutat, a belterületeket teljesen csatornázták, kiépítették a sugárutakat, a fő és mellékutcákat kikövezték, a városi mocsarakat lecsapolták, kialakították a nagy városi parkokat (Városliget, Népliget, a pesti és budai belvárosi parkokat), ezzel összefüggésben nagyszabású faültetési programot dolgoztak ki, sőt a főútvonalak mentén is fásítottak.
