Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 234-237. (Budapest, 2016)

TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: A prevenció gondolata az 1876. évi közegészségügyi törvényben

26

Comm, de Hist. Artis Med. 234-237 (2016)

A nagy átalakítás tükrében vizsgálták a megbetegedési statisztikákat, amely kedvező képet mutatott: jelentősen visszaesett a járványok aránya, javult a halálozási statisztika, annak ellenére, hogy a lakosság száma majd egy évtized alatt megközelítette - a peremvárosokkal együtt - az egymilliós lélekszámot. Ez a folyamat a főváros közegészségügyi rendszerének megszervezését sürgette, hiszen ilyen lakossági létszám mellett rendezni kellett a rendszeres szemételszállítást, a biztonságos szeméttárolást, az ivóvíz-ellátást, a szennyvizek elvezetését, az ipari környezetben a veszélyes hulladékok elszállítását és az ipari szennyvizek elvezetését, a temetők ügyét. Figyelemmel kellett lenni a fás, erdős területek védelmére, a parkosításra, a talajszennyeződések megakadályozására. Meg kell jegyeznünk, hogy az 1876. évi XIV. te. sok kérdést rendezett, a törvényben kimondott kötelezettségek végrehajtására azonban többnyire csak később született meg az intézményi rendszer.

Az alkalmazott közegészségtan másik nagy területe az iskolaegészségügy lett. A közegészségügyi törvény későbbi kritikáiban többen rámutattak arra, hogy az 1876. évi törvény nem intézkedett kellő mértékben az iskolaegészségügyről és a hygiene oktatásáról. Fodor József az oktatásügy és a közegészségügyi állapotok kapcsolatára főként a hatalmas gyermek- halandóság tényén keresztül hívta fel a szakemberek figyelmét. Fodor az iskolaegészségügyet a hygiene önálló, alkalmazott területének tekintette, amely az orvoslást, a higiéniai és a pedagógiai elveket együtt alkalmazza az oktatás területén. Ennek irányítója az iskolaorvos, akinek feladata nemcsak a közegészségügyi elvek és törvények következetes végrehajtása és ellenőrzése, hanem az egészségtan oktatásán keresztül a jövő nemzedékben az egészséges életre és életmódra való igény felkeltésének kialakítása.

Az alkalmazott közegészségtan és a társadalom egészségét védő preventív intézkedések nyomán született meg hazánkban a szervezett csecsemő- és anyavédelem, amelyet nemcsak a szociálhygiéniai vizsgálatok adatai indokoltak, hanem nagyban összefüggtek a csecsemőhalandósággal is. Ennek kiindulópontja nemcsak a törvényes rendezés, a jogalkotás folyamatát kidolgozó Országos Közegészségügyi Tanács volt, hanem a felvilágosítást szervező Országos Közegészségügyi Egyesület is, amely a társadalom legkülönbözőbb rétegeit kívánta mozgósítani az ország közegészségügyi állapotának megváltoztatására. A különböző programok megvalósításában jelentős szerepet vállalt magára az 1881-ben megalakult Magyar Vörös- kereszt is, amely háttérül szolgált az egészségügyi felvilágosításban, a szegénygondozásban, szerepet vállalt a nyomorenyhítésben, és magára vállalta az ápolónőképzést is.

Az orvosi ellátás és az egészségügy fejlődése a 19. század utolsó harmadában olyan eredményeket mutatott, amely korábban elképzelhetetlen volt. A tudományok fejlődése, az iparosítás és a kibontakozó társadalmi-politikai mozgalmak együttes hatása vezetett ide. Ekkor az egészségügy mellett a szociálpolitika is fokozottabb mértékben vált az államigazgatás részévé, az állami beavatkozás tárgyává. A „liberális jogállam” mellett megjelenik a „szociális állam” modellje, a kiszélesedő válságjelenségek, a munkásmozgalom erősödése új kihívást jelentett, amelyre új válaszok születtek. A szociális kérdések megítélése azonban pozitívan kihatott az egészségügyi politikára is.

KÁROLY KAPRONCZAY, DSc. medical historian, editor-in-chief k.kapronczay@ffeestart.hu