Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KÖZLEMÉNYEK - Kiss László: A magyarországi himlő elleni oltóintézetek és az oltóanyaggal való ellátás története 1890-ig
70 Comm, de Hist. Artis Med. 230-233 (2015) Azért tárgyaltuk ilyen részletesen a csehországi eseményeket, mert valószínűleg hasonló forgatókönyv szerint jöttek létre az oltóintézeket a Habsburgok más örökös tartományaiban, így Magyarországon is. Sajnos, a magyar orvostörténetírás mindeddig nem foglalkozott érdemben a magyar Központi Oltóintézet történetével, ezért kénytelenek vagyunk a korabeli lapokban feltalálható mozaikokból összerakni az oltóanyaggal való ellátás magyarországi históriáját. A magyarországi orvosok is elsősorban Bécsből, Jean de Carrotól, Jenner eurázsiai prófétájától4 kaptak oltóanyagot. De Carro viszont a Londonból küldött, „matériával átitatott fonál“ segítségével oltotta be saját gyermekét 1799. május 10-én. Az oltással szerzett tapasztalatairól francia nyelven kiadott, de rövidesen németre is lefordított könyvében számol be5. E könyvében említi, hogy a soproni Pellegrini és Hell doktorok is tőle kértek/kaptak oltóanyagot - ma őket tekintjük a magyarországi himlőoltás úttörőinek6 7. A magyar orvosok azonban hamarosan anyanyelvükön is kérhettek oltóanyagot Bécsből. Az akkoriban Bécsben működő Sándorffi Józsefi 1767-1824) orvosdoktor munkatársa volt a bécsi magyar újságnak, az orvoskolléga Decsy Sámuel szerkesztette Magyar Kurírnak, a himlőoltás lelkes propagálójának. A laphoz érkező, himlőoltással kapcsolatos leveleket többnyire Sándorffi válaszolta meg. 1801. október 27-én alap 30. számában ezt írja Sándorffi: „Sok érdemes Orvosok, Seborvosok... bé oltandó matériáért hozzám leveleikben folyamodtanak... matériával fel készített lántsátskákat küldöttem is le nagy számmal...tanácsosabb egyszerre két vagy három személyre való matériát is vitetni... Egy személynek a két karján való bé oltására kívántatik két Plank-féle lántstátska“. Egy korábbi, 30. számban azt írta, hogy de Carro feltalált egy „kis lántsát (lantzeolá)“, melyet Plank készít „ezüstből meg aranyozva“ s ezen a lándzsán könnyen lehet küldeni oltóanyagot. Tanácsot adott Sándorffi az oltóanyag fenntartásának módjára is: javasolja, hogy a Bécsből kapott matériát oltsák át egy egészséges tehén tőgyébe s arról oltsanak tovább. Ez a matéria ugyanis „legkisebbet sem fog az Angliai tehén himlő mérgétől különbözni, minthogy Angliában sintsen a tehénnek a mienktől különböző teste s természete...“1. A gyakorlatban azonban inkább az ún. karról karra módszer valósult meg, azaz a beoltott és megfogant tehénhimlő hólyagjaiból vették a „matériát“ a következő gyermek beoltásához. Valószínűleg így tartották „frissen“ az oltóanyagot Prágában is, kihasználva a lelencház adta lehetőséget. Bécsben tanulta meg az oltást és szerzett hozzá oltóanyagot Oesterreicher Józseffüredi Physicus és több tudós Társaságoknak tagja“. 1802. május 2-án, Bécsben keltezett „híra- dás“-ában arról értesítette a Magyar Kurír olvasóit, hogy május 20. napján „el fogja a tehén himlővel való bé-óltást kezdeni“. „...Azok a szülék, akik vagy abban a kerületben, vagy azon kívül lakoznak, azon magzatjaikat, akik még ekkorig nem himlöztek, a Füredi Orvosló helyre küldjék el...“ . Biztosítja a szülőket, hogy „a bé oltásnak módját... magának esmertetessé tette, és elegendő bé oltandó matériát szerzett Ingyen olt, sőt „ amennyiben a környülál- lások kivárni fogják, ottan a szegények számokra felállítatott Institutumban, ingyen fognak orvosoltatni és tápláltatni. “8 4 Kiss 2010, 66-72 5 Jean de Carro: Beobachtungen und Erfarungen über die Impfung de Kuhpocke, Wien, 1801. 6 Kiss 1997, 225 7 Magyar Kurir, 1802, 27. sz., 16
