Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Katalin: Az antiszeptikus módszer térhódítása Itáliában (Semmelweis, Bottini, Lister)
34 Comm, de Hist. Artis Med. 230-233 (2015) amelyeknél ez a szám elenyésző volt. Következésképp nem alkalmazták a semmelweisi óvó rendszabályokat.22 Néhány évtizeddel később, sőt még a századfordulón is honfitársukat, Etienne Tarniert (1828-1897) tekintették az anyák megmentőjének és ezt dicsőítve állítottak neki szobrot 1905-ben. Azt azonban hozzá kell fűzni, hogy a 20. század első évtizedeiben már egyre több tisztelője és elismerője volt Semmelweisnek a francia orvosok körében is.23 Olaszországban is több évtizedes hallgatás követte Semmelweis felfedezését. Arról nem tudunk, hogy voltak e Semmelweisnek kapcsolatai a kollégákkal, vagy esetleg a kortársak közül bárki is reagált volna a semmelweisi tanokra. A szakirodalom tanúsága szerint az olaszoknál 1875 után terjedt el a gyakorlatban az eljárás. Azok a szülészek, nőgyógyászok, akik az 1880-as évektől Semmelweis lelkes követőivé váltak, már egy következő generáció képviselői voltak, a nagy felfedezés idején születtek, vagy még nem is éltek. A 19. század utolsó évtizedében Olaszországnak modern szülészete és nőgyógyászata volt, mind a gyógyítás, mind a szakorvos- és bábaképzés vonatkozásában. A nagy hagyományokkal rendelkező olasz felsőoktatásban előkelő helyet foglalt el az orvosképzés. Az 1859-ben életbe léptetett un. Casati-törvénynek köszönhetően jelentős fejlődésnek indult a középszintű oktatás is, többek között a bábaképzés. A kissé bonyolult oktatási rendszer keretében összesen 20 orvosi fakultáson folyt az oktatás, a 27 bábaképző intézet nagyobb hányada közvetlenül valamely egyetemi karhoz, illetve egyetemi klinikához kapcsolódott, de néhány önálló intézmény is létezett, például az un. királyi szülésznőképzők. Az egyetemi klinikák és bábaképzők egyenletes területi elosztásban voltak megtalálhatók az országban. Egy századfordulón készült statisztika szerint a leglátogatottabbak a déli országrész bábaképezdéi voltak, példaként Nápolyban 331 hallgatót tartottak számon, míg Milánóban csupán 141-et.24 E rövid kitérőt csupán annak bizonyítására tettük, hogy milyen fontos szerepe és szakmai tekintélye volt az egyetemi klinikáknak és az idekapcsolódó képzésnek a korabeli Itáliában. Azok a szülészek, akik őszinte tisztelői voltak Semmelweis életművének, valamennyien az ország különböző városaiban működő egyetemi klinikákon dolgoztak, részt vettek az oktatásban, következésképpen a hallgatókkal is megismertették Semmelweis nevét, munkásságát. Michele Carlo Frari (1819-1894), Giovanni Inverardi (1854-1899), Alessandro Cuzzi (1850-1895), Ernesto Pestalozza (1860-1934), Luigi Maria Bossi (1859-1919) és a leglelkesebb követő Arturo Guzzoni degli Ancarani (1858-1927) nevét kell kiemelni. A dalmáciai Michele Carlo Frari (1813-1896) Padovában végezte orvosi tanulmányait, és abban az időben kezdett oktatni Padovában, amikor Semmelweis doktrínái szélesebb körben ismertté váltak. Szülészeti-nőgyógyászati gyakorlatában, publikációiban és az egyetemi katedrán egyaránt a legújabb eljárások és felfedezések követője volt, az anesztézia és az aszep- szis területén is. Loris Premuda kutatásai szerint Semmelweis tanait is ismerte, alkalmazta és oktatta.25 Giovanni Inverardi paviai egyetemi tanulmányai befejeztével szinte berobbant az olasz tudományos életbe, a szülészet-nőgyógyászat területén már huszonévesen nevet szerzett ma22 Liebmann Mór: Néhány adat a gyermekágyi lázjárvány elleni óvintézkedésekhez. Orvosi Hetilap, 18 (1874) 28. sz. 536-538. hasáb 23 Gortvay György - Zoltán Imre: Semmelweis élete és munkássága. Bp., 1966. 240-244, 268-270. 24 GuzzzonI degli Ancarani, Arturo: L ’Italia ostetrica. Catania, Di Mattéi, et Co., 1902. 25 Premuda, Loris: Personaggi e vicende dell'ostetricia de dellaginecologia nello studio Padova. Padova, La Garangola, 1958. 79-80.
