Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Katalin: Az antiszeptikus módszer térhódítása Itáliában (Semmelweis, Bottini, Lister)
AZ ANTISZEPTIKUS MÓDSZER TÉRHÓDÍTÁSA ITÁLIÁBAN. (SEMMELWEIS, BOTTINI, LISTER) KAPRONCZAY KATALIN A fertőzés, számos következményével együtt, évszázadok hosszú során át a sebészet és a sebészek legádázabb ellensége volt. A sebkezelés mindennapi gyakorlata folyamán - zömmel empirikus tapasztalatok alapján - már a nagy ókori mesterek is megtettek mindent a sebfertőzések elkerülése érdekében. A feladat megoldását azonban sok körülmény gátolta, mindenekelőtt a fertőződés okára, mibenlétére vonatkozó ismeretek hiányosságai. Manninger Vilmos a következőképp fogalmazta meg a felfedezés, a megoldás meglelésé- nek folyamatát: ,plz antisepsis kérdéseinek megoldása az a hegyorom, mely felé öntudatlanul törekedtek a múlt idők nagy orvosai. A hegycsúcs elérésének két útja van. Az egyik meredek sziklákon, de egyenest vezet a czélhoz. Ez az elmélet útja. Kalandos ez út, meg-meg szakad a gondolat csapongásainak mély szakadékaival. A másik út menedékes, nagy kerülőkön törekszik az igazság felé. Ez a tapasztalás, az empíria útja. Utóbbin halad az emberiség nagy része. Csak onnan, a hol e két út összetalálkozik, lehet feljutni kétség nélküli bizonyossággal az igazság magaslatára.’’' ' A kérdés tehát, hogy a következőkben említett három orvos-kutató melyik úton járt, míg a probléma vélt, vagy valós megoldásához eljutott, melyiküket illeti meg az elsőbbség dicsősége a „felfedezés” történetében. A három név: Semmelweis Ignác, Joseph Lister és az olasz Enrico Bottini, utóbbi 1866-ban - vagyis egy évvel korábban, mint Lister - hozta nyilvánossága a karbolsavas sebfertőtlenítéssel elért eredményeit. Vajon miért siklott el közömbösen a nemzetközi orvostársadalom, sőt saját honfitársai is, Bottini több éves gyakorlati tapasztalatai, kétségtelen sikerei mellett, és csak sok évtizeddel később érdemelte ki az orvostörténészektől az őt megillető helyet, vagyis az egymástól elszigetelten kidolgozott módszer kronologikus sorrendjében Semmelweis és Lister között. Enrico Bottini (1835-1903) a torinói egyetemen szerezte meg orvosi oklevelét 1860-ban. Ezután Londonban és Párizsban töltött tanulmányútja során sebészeti tudását gazdagította, elsődlegesen a nőgyógyászati és urológiai műtéti technika vonatkozásában. 1864-65-ben kinevezték a paviai egyetem sebészeti-anatómia tanárává, majd Novaraban, az Ospedale Maggiore della Caritá sebész főorvosa és a szülészet vezetője lett, 1877-ben a paviai egyetem sebészeti anatómia tanszékének professzorságát érte el. Az 1859-1866 közötti években a lombardiai haderő seborvosaként is tevékenykedett. 1887-1890-ig a paviai választókerület parlamenti küldöttje volt, 1891-ben szenátorrá választották. Gyakorló sebészként már viszonylag fiatalon kiváló képességeivel, merész és újszerű műtéti megoldásaival vált híressé. Érdeklődéssel tanulmányozta a bakteriológia egyre ígéretesebb eredményeit, mindenekelőtt Agostino Bassi (1773-1856)1 2 és Louis Pasteur (1822-1895) munkáit. Mindennapi tevékeny1 Manninger Vilmos: Az antisepticus és asepticus orvoslásmódok története. Budapest, Pesti Lloyd -Társulat könyvnyomdája, 1903. 45. (A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat könyvtára 89. kötet) 2 Bassi, Agostino mikroszkopikus vizsgálatai a mikroorganizmusokra, a különféle megbetegedéseket elidéző parazitákra irányultak. 1844-ben közreadott Del contagio in generale (A fertőzésekről általában) c. munkáját sokan a modem bakteriológia alapjának tekintik, amelyet Pasteur fejlesztett tovább és tökéletesített.
