Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Katalin: Az antiszeptikus módszer térhódítása Itáliában (Semmelweis, Bottini, Lister)
30 Comm, de Hist. Artis Med. 230-233 (2015) sége során természetesen szembesült a „néma ellenséggel”, a sebfertőződéssel. Néhány éves kutatás és klinikai alkalmazás eredményeként dolgozta ki a karbolsavas sebfertőtlenítés módszerét, összegző tanulmánya3 közreadásával egy évvel megelőzte az antiszeptikus sebkezelés felfedezőjeként elismert Joseph Lister (1827-1912) ez irányú közleményének megjelenését. A tanulmány bevezető részében leírta, hogy miképp kezdte el kutatásait éppen a karbolsavval. Miután 1834-ben Friedlieb Ferdinand Runge (1793-1867) német vegyész kimutatta a fenolt a szénkátrányban, majd 1840-ben Laurent tiszta állapotban is előállította, az ipar nagy érdeklődéssel fordult az anyag felé. Egy idő után az orvoslás, szűkebb értelemben a gyógyszerészet is kutatni kezdte az anyagot. A fenol erősen mérgező, roncsoló hatása hamarosan nyilvánvalóvá vált, az hogy külsőleg, a bőrrel érintkezve vagy szembe kerülve maró hatású, lenyelve vagy belélegezve mérgező. Később bebizonyosodott, hogy ha felszívódik kábultságot, vesebántalmakat, légzés- és szívbénulást okozhat. Az erősen maró hatás miatt feltételezték a fertőtlenítésre, baktériumok elpusztítására való alkalmazhatóságot. A Bottini által nagyra becsült Pavesi professzor 1862-ben részt vett a Londonban megrendezett ötödik Világkiállításon, ahonnan egy kis üvegcse karbolsavat hozott. Megbízta Bottinit, hogy kutassa ki, vajon a sebészeti gyakorlatban alkalmas e a gangrénás sebek fertőtlenítésére. Bottini gyakorlati kísérleteit széleskörű elméleti kutatások előzték meg. Tanulmányában többek között hivatkozott Frederick Crace Calvert,4 angol vegyész 1861- ben közzétett felhívására, amelyben a párizsi tudományos akadémiának javaslatot tett a karbolsav hatásának alaposabb elemzésére, és a fertőtlenítőszerként való használat érdekében finomított változat előállítására. Bottininak ösztönzést adott Jules Lemaire 1863-ban közreadott több mint négyszáz oldalas munkája is, amely mondhatni teljes összefoglalása mindannak, amit a karbolsavról akkor tudni lehetett.5 A vegyész eszközeivel bebizonyította Pasteur vitalisztikus erjedési elméletét, és a miazmákat is újszerű szemlélettel vizsgálta. A karbolsavról megállapította: hogy minden szerves anyagot megsemmisít, hogy kis meny- nyisége is minden erjedést meg tud állítani, és hogy a miazmákat is elöli. Utóbbi azzal vált bizonyossá számára, hogy ha a vaccináció helyét karbolsavval lemosta, a pustula-képződés elmaradt, hasonló eljárással a gennyesedés is megszüntethető volt. Az elemző vegyészeti leírást a lehetséges felhasználási területek ismertetése követte, amelyben az orvoslás is szerepelt. A gyógyászati alkalmazást elsősorban a külső jegyekkel megnyilvánuló betegségek kezelésére javallta Lemaire: ekcéma, pemphigus, ozaena, gingitis, blenorrhagia, nek- rózisok, anthrax, stb. esetén. Nem riadt vissza a megfelelő hígítással és más összetevőkkel kiegészített karbolsavas (fenolos) keverékek belsőleg való használatától sem, például a bélférgesség különféle formáiban, krónikus hasmenés esetén. Állatgyógyászati szerként is ajánlotta. A kötet végén a párizsi gyógyszerésztestület jóváhagyásával összeállított re3 Bottini, Enrico: Dell’ acido fenico nella chirurgia pratica. Annali Universali di Medicina, CXCVIII, 1866, 585-636. 4 Calvert, Frederick Crace (1819-1873), a manchesteri Royal Institut tiszteletbeli tagja, később a londoni Royal School od Medicine and Surgery tanára. 1866-tól kereskedelmi forgalomba hozta a karbolsav fertőtlenítésre alkalmas változatát. 5 Lemaire, Jules: De 1’acide phénique, de son action sur les vegetaux, les animaux, les ferments, les venins, les virus, les miasmes et de ses applications a l' industrie, a I’hygiene aux sciences anatomiques et a la therapeutique. Paris, Libraire de Germer-Balliére, 1863.
