Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KÖNYVSZEMLE
KÖNYVSZEMLE 205 osztályi feladatkörrel rendelkezett. Elsődleges feladatnak a múzeum létesítését tekintették, de minden, az orvoslás történetét érintő kérdés koordinálójává is váltak. A második világháború alatt az igen számottevő nagyságúvá fejlődött értékes gyűjtemények (könyvtár és múzeumi anyag) is károkat szenvedtek, az Orvosegyesület tevékenységének megszűntetése után (1948) nem volt biztonságban a tárgyi anyag, nem volt otthona az orvostörténeti közéletnek. Ebben a helyzetben hozott pozitív fordulatot az Országos Orvostörténeti Könyvtár létrehozása 1951-ben, megalakulása egy tudományos szakterület újjáéledésének volt a jelképe, hiszen gazdája lett az Orvosegyesület veszélyeztetett gyűjteményeinek, fóruma az orvostörténeti kutatásoknak, társasági életnek. A Könyvtár létrejöttének szinte első óráiban felvetődött az orvostörténészek valamiféle szervezett formában való tömörítésének gondolata, a későbbiekben a könyvtár története szorosan összekapcsolódott az orvostörténeti társasági élet új formájával. Az orvostörténet műveléséhez az új alapok megteremtése megváltozott politikai helyzetben történt, így nyilvánvaló, hogy az új struktúra magán viselte a korszak minden jellemzőjét, ami döntően befolyásolta a tevékenységet, sőt a kutatók közötti kapcsolatokat is. A kor kívánalma volt a politikai feltételekhez való alkalmazkodás, amelynek a tudományos tevékenység is kárát szenvedte. Ezért csak a korszak szellemét ismerve szabad az elkövetett botlásokat, rossz döntéseket megvizsgálnunk, és nem ítélkezhetünk a történtek felett egyoldalúan. A mai orvostörténelmi társaság létrejöttéhez vezető első lépés az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetén belül, 1958-ban létrehozott Orvostörténeti Szakcsoport volt. A Szakcsoport egy adott korszakban a legjobb lehetőség volt, a tudományos társasági élet szerveződésének olyan formájaként, ami addig és később is idegen volt a hazai tudományos életben. A furcsaságát az jelentette, hogy az érdekvédelmet képviselő szakszervezet keretei között teremtették meg a tudományos társasági élet lehetőségét. A Magyar Orvostörténeti Társaság 1965. novemberi megalakulása, illetve a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségébe 1966. április 29.-én történt hivatalos felvétele egy jelentős korszakot zárt le, és egy más irányú fejlődés előtt nyitotta meg az utat. A Magyar Orvostörténelmi Társaság múltját feltáró kötet napjainkig követi az eseményeket, tárja fel a jelentős fordulópontokat, közli a Társaság legjelesebb elhunyt tisztségviselőinek, egyéniségeinek rövid életrajzát, a Társaság kitüntetettjeinek (Weszprémi- és Zsámboky- emlékéremmel jutalmazottak, tiszteletbeli tagok) névsorát. A kötet szerzője hiánypótló munkát adott az érdeklődők kezébe, a hiteles levéltári, adattári iratokra támaszkodó összeállítással. Kapronczay Katalin Kun Miklós: Kedves Hilda. Egy elmeorvos az elmebeteg huszadik században. Bp., Sylla- bux, 2014 2. kiad. Elő történelem-sorozat. 164 p. Kun Miklós (1908 - 2005) ideggyógyász, pszichiáter professzor 1999 és 2003 között mondta tollba önéletrajzát. Végigélte és felidézte közelmúltunkat, a borzalmakkal terhes, ugyanakkor orvosi teljesítményekkel is büszkélkedő 20. századot, így önéletrajza értékes
