Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KRÓNIKA
KRÓNIKA 185 gyár kapcsolatait, Gömöri, Marek, Arányi, Genersich, Budai, Romhányi életének kevésbé ismert részleteit. Társszerkesztője volt a Híres Magyar Orvosok több kötetes munkának, a Magyar Életrajzi Lexikonnak, az Orvostörténeti Közlemények szerkesztőbizottságának, évtizedeken át munkatársa volt az Orvosi Hetilap szerkesztőségének. Orvostörténeti munkásságáért elnyerte a Zsámboky János díjat és a Weszprémi István jutalomérmet, két ízben az Orvosi Hetilap Markusovszky díjjal tüntette ki. Könyvszerető ember volt, rendszeresen látogatta az Orvosegyetem könyvtárát, az Orvos- történeti Könyvtárat, gyűjtötte a régi tankönyveket, de jeles óragyüjteménnyel is rendelkezett. Élete utolsó évtizedében betegeskedett, ezért is mondott le tisztségeiről, de nem szakadt el a társasági élettől. Emlékét őrizzük, nyugodjék békében! Kapronczay Károly JÓZSA LÁSZLÓ (1935 -2014) Debrecenben született, itt végezte középiskolát, folytatott orvostudományi tanulmányokat, 1959-ben avatták orvosdoktorrá, 1962-ben patológusi képesítést szerzett. 1959-1968 között a Bács- Kiskun megyei Kórház prosecturáján beosztott orvos, 1965-től főorvos, 1978-1986 között intézeti tudományos és kutatási igazgató. 1972-ben az orvostudományok kandidátusa, 1980-ban doktora lett.. 1986-1999 kötött a tamperei orvostudományi egyetem meghívott kutatási professzora. 1999-ben nyugdíjba vonult, feladva a városi életet, egy Debrecen környéki kis faluba költözött. Tudományos munkássága két nagy területet, a patológiát és az orvostörténelmet, ezen belül különösen a paleopatológiát ölelte fel. Paleopatológiai tudását igen értékes ikonográfiái elemzéseiben is kamatoztatta. Mint patológus, főleg a mozgásszervek kortanával foglalkozott. Nagy érdeklődéssel fordult a bizantológia felé, főleg a bizánci medicina története érdekelte. Jeles munkákat irt a bizánci kórházi kultúráról, az orvosképzésről, az ókori járványos betegségekről, a sírleletekben talált kóros elfajulásokról és a trepanáció hazai történetéről is. Orvostörténeti-ismeretterjesztő könyveiben a vizsgált kérdésekre mindig igyekezett racionális, egyértelmű válaszokat adni. Főbb orvostörténeti munkái Akupunktúra és moxibusztió. Gyógymód vagy mágia? (1986), A honfoglaló és Árpád-kori Magyarország egészsége és betegségei (1996) Középkori uralkodóink betegségei (2010) Névvel jelölt szindrómák (1994) Paleopathologia. Elődeink betegségei (2006) Szex a középkori Magyarországon (2001). Utolsó, Forrai Györggyel írott könyvének sikerét már nem élhette meg. Tagja volt a Magyar Orvostörténelmi Társaságnak, ahová 1974-ben lépet be. Tamperéből visszatérve rendszeresen látogatta a MOT tudományos üléseit, maga is gyakran tartott előadást a legkülönbözőbb témakörökben. Nagy tudású, de magányos embernek tűnt. Gyógyíthatatlan betegsége szakította el Társaságunktól. Őrizzük emlékét. Kapronczay Károly
