Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Boga Bálint: Gerhard van Swieten, mint a modern gerontológia előfutára
BOGA Bálint: Gerhard van Swieten, mint a modern gerontológia 47 zamot mutathat a patológiai folyamatokkal (kvázi-patológiásnak nevezhetők). Van Swieten lényegében ezt vallja: lassú hanyatló folyamat, elkülönítve a „megtört” életkortól, mely alatt valószínűleg külső behatás (betegség, baleset) által okozott gyors szervezeti romlást ért. Ezek alapján egyértelmű, hogy nem „az öregedés, mint betegség” koncepciót fogadja el {Terentius: Phormio: senectus ipsa morbus,). (2) . Jelenleg három csoportra osztjuk az öregedés okát magyarázó teóriákat: a genetikailag meghatározott, az „elhasználódási” és ezek együttes hatására épülő elméletekre.21 Utóbbi tűnik a legvalószínűbbnek. Van Swieten beszédében mindkét folyamatra való utalás megjelenik. A mécsesben eleve adott a tápanyag (pabulus) mennyisége, mely végül csak pislákoló fényt ad: a genetikai eredet képletes megfogalmazása. Az a megállapítás, hogy az élet működtetése (acta vita) elkerülhetetlenül öregedéshez vezet, az elhasználódás, az elkopás szerepét emeli ki. A két fajta öregedési ok kapcsolatával nem foglalkozik. (3) . Van Swieten határozottan elkülöníti az öregedés első fázisát (csak ezt nevezi öregségnek: senectus) a második, az elaggott fázistól (decrepitus), azaz az öregséget, amely a képességek megmaradásától függően sokáig fennállhat, az életképesség erős beszűkülésének végső, rövid időszakától. A jelenlegi gerontológiai elmélet is elkülöníti az ún. harmadik életkort a negyedik életkortól, amelyek között az önellátást biztosító fizikai és mentális készségek megléte jelenti a határt.22 (4) . Van Swieten részletesen leírja az öregedés folyamán bekövetkező, főleg keringési és a mozgás-szervrendszerre vonatkozó anatómiai elváltozásokat és ezek hatását az életfunkciókra. Saját bonctani és gyakorló orvosi tapasztalatai segítettek ezek meghatározásában. Az erek megkeményedését, amit ma érelmeszesedésnek nevezünk, ő elporcosodásnak, elcson- tosodásnak hívja és a véráram haladását nehezítő hatását ecseteli (jóval Harvey felfedezése után vagyunk!). Az ízületek merevségének, a csigolyák közti porckorongok elkopásának (spondylosis) leírása szintén mai tudásunknak megfelelő. Az izmok mennyiségének megfogyatkozása is a modern geriátria egyik vezető problémája (sarcopenia).23 (5) . Az öregedés lényegét Hippokratész24 és Galénosz25 tanításai alapján a kihűlés és kiszáradás (frigidus et siccus) folyamatának tartja, ennek következménye a testnedvek nyá- kossá válása. Ez a megállapítás nem felel meg mai álláspontunknak azzal együtt, hogy bizonyos mértékig ezek a jelenségek az öregedés folyamán megtalálhatók. Az alapanyagcsere a működő sejtek mennyiségének csökkenése miatt szintén csökken,26 azonban a hő leadás is mérséklődik, így egészében a testhőmérséklet nem változik. A test víztereiben változás tapasztalható, valóban a sejtközi (intersticiális) folyadék mennyisége csökken, az ereken belüli nedvtartalom nem változik, de összességében a test víztartalma a fiataloknál mért 66%-ról 45-50 %-ra csökken. Fontos viszont tudni, hogy a kompenzációs mechanizmusok gyengülése miatt külső hatásra kihűlés vagy kiszáradás könnyen kialakulhat. A szövegben leírt zsírszövet-apadás - vizsgálatok alapján - csak 75 év felett lehet jellemző, addig gyakran inkább szaporodik az átlaglakosságban. 21 Semsei Imre: Néhány gondolat az öregedési elméletekről. Magyar Tudomány 2004, (12), 1335. 22 Laslett, P.: The Third Age, The Fourth Age and The Future. Ageing and Society 1994, 14 (3), 436-447. 23 Losam, K. K.: Sarcopenia and Aging. Nutritions Reviews 2003, 61 (5), 157-167. 24 Hippokratész: Regimen I. XXXIII. 25 Galénosz: De Sanitate tuenda, lib. V. cap.9. Tom VI. pag. 154, 26 Donhoffer Szilárd: Kórélettan. Medicina Könyvkiadó, 1961
