Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: Mozgalmas két évtized. Az Orvostörténeti Könyvtár megalakulása és története
KAPRONCZAYKároly: Az Orvostörténeti Könyvtár megalakulása és története 257 Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetén és az Egészségügyi Minisztériumon keresztül épült ki a Könyvtár és az Orvostörténeti Szakcsoport együttműködése a Német Demokratikus Köztársaság egyetemein működő orvostörténeti tanszékekkel, bár ezt megelőzte néhány egyéni kapcsolat. A személyes érdeklődés, levélváltás az Orvostörténeti Közlemények megjelentetése után indult meg, a nagyobb könyvtárakba megküldött kötetek közleményeire reagáltak, illetve ezekkel kapcsolatban tettek fel szakmai kérdéseket a német kutatók. Az egyéni kapcsolat szélesebb lett, mint a hivatalos, a magyarországi rendezvényeken megjelenők nem minden esetben voltak kutatók vagy tanszékeken működő orvostörténészek. Az NDK területéről sokkal nehezebb volt egy szakmai rendezvényre kiutazni, mint Romániából, bár utóbbi helyen is hivatalos meghívólevél és a bukaresti Egészségügyi Minisztérium különleges engedélye kellett. (Spielmann József 1958. évi meghívása is majdnem két évet vett igénybe, míg megkapta a kiutazási engedélyt.) A leggyakoribb levélváltás - csak szakmai kérdésekre és kérésekre korlátozott tartalmú levelek esetében - Spielmann József, Izsák Sámuel, Valeria Bologa és a Könyvtár vezetője között volt, akik orvostörténeti jelentőségű személyekre, eseményekre, könyvekre vonatkozóan kértek információt. Az 1950-es évek közepéig magánjellegű „információ cserére” nincs utalás, hiszen a román hatóságok ellenőrizték a külföldi kapcsolatokat, még ha azok hivatalos, és „baráti országba” küldött levél útján zajlottak is. Az előbbiekhez hasonlóak jellemezték a Könyvtár és a többi „szocialista ország” egyetemeivel (Prága, Olmutz, Krakkó, Wroclaw, Zágráb, Berlin, stb.) kiépült szakmai kapcsolatokat, amely 1955-től több európai és amerikai egyetemmel, orvosi könyvtárakkal, orvos- és gyógyszerészettörténeti társaságokkal, kutatóintézetekkel bővült. A kapcsolatépítés igazi eszköze az Országos Orvostörténeti Könyvtár Közleményei volt, a kinyomtatott 500 példány felét a felsőbb hatóságok által ellenőrzött és engedélyezett nyugati cimekre megküldték. Erre épült a Könyvtár kiadványcsere rendszere, így az Orvostörténeti Könyvtárban már megtalálható volt az összes jelentős orvos-, tudomány-, és gyógyszerészettörténeti folyóirat, amelyek megrendelésére nem lett volna anyagi lehetőség. A folyóirat kiadásában kételkedők is elismerték, hogy a lap valódi szakmai bravúr lett. 1957. július 2.-án kelt, az Országos Széchényi Könyvtárnak címezett jelentés szerint a Könyvtár a Közleményekért harminc országból kapott könyv- cserepéldányt és orvostörténeti folyóiratot, az intézetek között kiépített szakmai kapcsolat révén 45 országgal álltak szakmai levelezésben. Lényegében erre a kiadványcserére épült a devizaigényes könyvek és folyóiratok beszerzése. .A cserepéldányok átvétele bonyolult volt: a Vámhivatal felé igazolni kellett a cserepéldány „jogosságát”, valamint azt, hogy ingyen érkezett be az országba. Gyakran egy-egy könyv beérkezésének dokumentációja egy köteg iratot jelentett. A sok adminisztrációt érdemes volt vállalni, hiszen ebben az időben az intézmény valutakeretéből talán egy könyvet lehetett megrendelni, illetve megvásárolni. E siker jogosította fel a Könyvtár köré csoportosuló kutatókat, hogy szakmai szempontból sürgessék az orvostörténeti szakcsoport megalakítását, a Nemzetközi Orvostörténeti Társaságba történő bekapcsolódást, ami ugyancsak felső szintű engedélyekhez volt kötve, de a nemzetközi ismertség és kapcsolatépítés újabb lehetőségét is magában hordozta. Az Országos Orvostörténeti Könyvtár ugyan nem kezdeményezhette az akadémiai bizottság megalakítását, de minden lehető fórumon szorgalmazta. A minisztérium az elképzelésekkel kapcsolatban egyetértést tanúsított, a végleges formák kialakulásáig azonban az Or-