Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)

TANULMÁNYOK - Kapronczay Károly: Mozgalmas két évtized. Az Orvostörténeti Könyvtár megalakulása és története

258

Comm, de Hist. Artis Med. 226-229 (2014)

vostörténeti Közlemények szerkesztőbizottságának „politikai megerősítését” javasolta, és szakmai kérdésekben hivatalos képviselőnek ismert el.

Természetesen a külkapcsolatok hivatalos kiépülése még nem jelentette a közvetlen kontaktus létrejöttét. A legaktívabb - mint az előzményekben vázoltunk - a magyar-román kapcsolat volt, amely a két ország államközi szerződésének egészségügyre vonatkozó pontja értelmében, a két Egészségügyi Minisztérium éves szakembercsere programján keresztül valósult meg. Az államközi kapcsolatok adta lehetőségeket egészítette ki az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete, akik saját kapcsolat-rendszerrel is rendelkeztek. Ennek ellenére nehezen haladtak a meghívásos ügyek, például a marosvásárhelyi Spielmann József és KótayPál 1955-1960 között csak egy-egy alkalommal járhattak Budapesten, miközben igen értékes történeti adatokat küldtek az Orvostörténeti Könyvtárnak, rendszeresen publikáltak a Közleményekben.

A nyugati országok orvostörténeti szervezeteivel és tudományos rendezvényeivel „élő”, közvetlen kapcsolat nem volt, hiszen a részvételre kivételes esetekben sem adtak engedélyt, illetve a kiutazáshoz szükséges devizakeretet. Az egyéni részvételt gátolták az útlevél problémák és a deviza gondok. Valamivel jobb helyzetben voltak az MTA alá tartozó tudományos társaságok, de - mint említettük - kapcsolattartásukat ellenőrizték, kiutazni csak a rendszerhez igen „közel állóknak” lehetett. A sok nehézség ellenére az 1950-es évek végére az Országos Orvostörténeti Könyvtár 210 külföldi intézménynek küldte meg a Közleményeket, ezek közül 143 országgal állt folyamatos szakmai levelezésben.

Az előbb vázolt nemzetközi ismertség és a korszakra nem jellemzően élénk külföldi kapcsolatok még nem jogosította fel az Országos Orvostörténeti Könyvtárat, és az Orvostörténeti Szakcsoportot, hogy a felügyelő hatóság engedélye nélkül önállóan alakítson ki újabb kapcsolatokat, csatlakozzon a nemzetközi tudományos élet szervezeteihez, rendezvényeihez.

Példa erre, ahogy „megrótták” Oláh Andort, hogy engedély nélkül elfogadta a Nemzetközi Orvostörténeti Társaság által felajánlott tagságot. Oláh Andor 1958-ban meghívással rokoni látogatáson volt Franciaországban és Párizsban felkereste a Nemzetközi Orvostörténeti Társaság meghirdetett tudományos ülését. Az egyik előadáshoz hozzászólt, aminek alapján az üléselnök a Nemzetközi Orvostörténeti Társaság állandó irodájában rendes tagságra terjesztette fel Oláh Andort. Az erről szóló értesítésre „tört ki a botrány”: hogyan, miért vett részt azon az ülésen és ki jogosította fel a tagság elfogadására. A tagságról Oláh Andornak hivatalosan le kellett mondani, bár a NOT erről nem vett tudomást és továbbra is tagnak tekintette. Az 1960-as évek közepén is csak bonyolult állami engedélyezéssel lett a Nemzetközi Orvostörténeti Társaság tagja Bencze József Haranghy László.

Másik példa: 1960 januárjában Raffy Ádám javaslatot tett Palla Ákosnak, hogy az Országos Orvostörténeti Könyvtár vagy az Orvostörténeti Szakcsoport vegye fel a kapcsolatot a Reggio Emiliában megalakult (1960. június 5-én) Nemzetközi Kórháztörténeti Társasággal, amelynek alapszabályzatát is megküldte. Palla Ákos 1961. január 6-án kérelmemmel fordult a Minisztériumhoz, amitl961. február 23-án elutasítottak: „Az Egészségügyi Tudományos Tanács véleménye szerint ilyen külföldi kapcsolat - szakszervezeti szakcsoport esetében sem - nem létesíthető. ” A levél ezután említést tett a későbbiekben megalakított MOTESZ szervezésének tervezetéről és majdani lehetőségeiről, de addig is „nincs lehetőség arra, hogy kijelölt személy hazánkat képviselje, tehát ilyen ügyben külföldre utazhasson. ”