Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)

KÖZLEMÉNYEK - Józsa László: Középkori koponyalékelés - magyar sajátosság?

JÓZSA László: Középkori koponyalékelés - magyar sajátosság?

113

Mednikova21 az oroszországi eseteket ismertetve kiemeli, hogy a két középkori lékelt cra- niumot Bolsije Tarkhaniban, több, jelképesen trepanált koponya társaságában találták. Megállapítása azért figyelemre méltó, mert ezt a területet tekintik a magyarság korábbi szállásának.

A trepanált koponyák területi eloszlása:

A 10. századi lékelt koponyák lelőhelyét térképre vetítve kiderült, hogy többségük egy- egy, 40 km sugarú körben került elő.

Kb. ez az a távolság, amelyről az eszméletlen sérültet egy nap alatt a sebészhez lehetett szállítani. Kilenc ilyen centrumot tudtam kimutatni (vö.: IV. Táblázat).

1/ A Balaton déli vége, Vörs-Balatonújlak környékén 15 db,

2/ Budapest (mai) területén 7 db.

3/ Mátraalján, Kál-Eger körzetében 5 db.,

4/ Püspökladány vidékén 8 db.

5/ Szeged-Tisza-Maros szögben 6 db.,

6/ Karos és a Felső Tisza vidékén 9 db.,

7/ Duna-Tisza közén (Szolnok-Nagykőrös közötti területen) 8 db,

8/ Nyitra környékén 5 db.

9/ Maros mentén Erdélyben 3 db.,

Összesen tehát 66 lékelt koponya került elő, az összes honfoglalás-kori trepanált cranium kétharmada. Ebből arra következtetek, hogy ezekben a centrumokban tapasztalt sebész működhetett. Megerősíti a feltételezésemet az, hogy az egy-egy centrumban (vagy annak környezetében) előkerült lékelt koponyákon azonos műtéti technika állapítható meg. Azt sem tartom elképzelhetetlennek (de nem is tudom bizonyítani), hogy a centrumoktól távol elhalt operáltak műtétjét is ezekben a központokban végezték, s a páciensek felgyógyulva visszatértek eredeti lakhelyükre.

Hasonló halmozódást figyeltek meg angol kutatók,22 akik a délkelet angliai területen észlelték (mintegy 80 km-es sugarú körben) a trepanációk halmozódását az anglo-saxon (i.sz. 6-11. század) korszakban. Más ilyen jellegű megfigyelésről nem tudok.

Műtéti technika, a csonthiány pótlása és védelme:

A koponya megnyitására többféle módot alkalmaztak. A kaparás, vésés, fúrás, füré- szelés, az irodalomban emlegetett „technikák”.23 Ez utóbbi feltárási eljárás egyetlen esetben állapítható meg óvilági koponyán, viszont az inka sebészek gyakran ezzel a módszerrel éltek. Olykor több módszert kombinálva készítették a csontablakot. A műtéti technikával is foglalkozó közlemények többsége szerint a kaparás vagy vésés a leggyakoribb feltárási mód. Némely koponyán megfigyelhető, hogy a kaparásos vagy véséses feltárás nem tökéletes, a csontlebeny nem vált le a megfelelő módon, s ezeken valamilyen (talán a harapófogóhoz, vagy csipőfogóhoz hasonló) eszközzel a széleket lecsipegették. A sebszélek tarajosak, fogazottak. Ugyanilyen sebszéleket látunk, amikor nagyobb, darabos törések miatt végezték a feltárást, amikor kaparásra, vésésre alig volt szükség, a csípőfogójukkal (nagyjából) kiegyengették a csonthiány peremét.

21 Mednikova (2005)

22 Robcrts-McKinley (2005)

23 Józsa-Fóthi, (2008)