Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
KÖZLEMÉNYEK - Józsa László: Középkori koponyalékelés - magyar sajátosság?
114 Cumm. de Hist. Artis Med. 222—225 (2013) A koponya megfúrásához kétféle eszközt használtak.24 Az egyik a pergőfúró, amit a mezőbándi sírban megtaláltak, s amely lényegében ugyanúgy működött, s alakjában is hasonló volt a 19. század végéig használt orvosi trepánhoz.25 A másik eszköz csőszerű, egyik végén fogazott tárgy, amit kézzel forgattak, amíg át nem hatolt a koponyacsonton. A fúrt lyukak átmérője a 10-20 mm-t nem haladja meg. A honfoglalás-kori lékeltek között két esetben láttunk 20 mm átmérőjűnél kisebb, kerek, csontsebet. A jelenkor és közelmúlt idegsebészeti tapasztalatából ismert, hogy a koponyacsont defektus számos panaszt okoz a betegnek (főfájás, hideg érzés a csonthiány helyén stb.), a kizárólag lágyrészekkel fedett agy-területek védtelenek a mechanikai behatásokkal szemben. Valószínűleg ugyanígy lehetett évezreddel korábban is, s emiatt igyekeztek pótolni a csonthiányt, vagy ha erre nem volt mód, külsőleg védeni a csonthiányos területet.26 Osteoplasticus craniotomiát láttunk négy koponyán, a visszahelyezett csontlebeny csonthidakkal rögzült környezetéhez. A napjaink idegsebészeti gyakorlatában is végzett osteoplasticus craniotomiának nyomát az óvilági lékeléseknél nem találták meg, kivéve ezt a négy hazai esetet.27 A honfoglalás-kori magyar gyógyítók, - ha erre alkalmuk nyílt (mert a koponyacsont nem volt darabosan törött), - a lehető legjobb megoldást választották, visz- szahelyezték a sérült saját csontlebenyét. A dél-amerikai koponyasebészek alig pár esetben pótolták saját csonttal a hiányt, amelyek közül kettő összeforrt környezetével.28 Igen ritkán (a kb. 3 500 lékelt koponya közül tucatnyiban) kókuszdió héjából faragott lemezt, kagylóból készítettet, vagy egyszerűen csak tökhéjat tettek a csontablakra. Ugyancsak az inka sebészek fedték a csonthiányt vékony arany, vagy ezüst lemezzel. Hasonló ténykedésre sehol az Ovilágban nincsen példa, s a dél-amerikai sebészek sem végeztek nagyobb számban ilyen helyreállító műtéteket, vagy külső pótlást. Fémlemez behelyezése: Feltételezzük, hogy a bőr, vagy a galea alá került egy-egy esetben az az ezüst, ill. bronz lemez amelyeket az ásatáskor megtaláltak. Miután a lemezen varratok készítésére szolgáló nyílások nem voltak, s annak alakja és mérete nem hasonlított a lékelés alakjához, arra kell következtetnünk, hogy a bőr, vagy a galea alá volt ültetve, különben elmozdulhatott, s nem védte volna a csontablakot. A csonthiány külső védelme: Magyarországon, az elsőként 1853-ban előkerült koponyán hatalmas (91x77 mm átmérőjű), gyógyult trepanációs nyílás tátongott. A csonthiányt fedte az a 2 mm vastagságú ezüst lemez, amely minden irányban 20 mm-rel meghaladta a csontablakot. A lemez olyan jó állapotban volt, hogy meg lehetett találni a peremén készített lyukakat, amelyeken keresztül a sapka bélésébe varrták. Világviszonylatban is egyedülálló ez a megoldás, illetve annak fennmaradt tárgyi bizonyítéka.29 Pár koponyán a csontseb körül, 2-3 cm széles zöldes elszíneződés jelezte, hogy a műtéti terület fölött valamilyen fémlemez lehetett, ami időközben elporladt. A csont felületén, illetve annak finom egyenetlenségeiben mikroszkóposán fémszemcsék voltak kimutathatók.30 24 Sperati (2007) 25 Sperati (2007), Anda(1951) 26 Józsa-Fóthi (2006) cs (2010) 27 Józsa-Fóthi (2010) 28 Robcrts-McKinley (2005), Sanan-Haines (1997) 29 Sanan-Haines (1997) 3,1 Sanan-Haines (1997), Nemeskéry-Kralovánszky-Harsányi (1975)
