Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - Varga Benedek: Antall József és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
VARGA B.: Antall József és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 7 dományos és művelődési funkciójú múzeummal. Firenze híres volt új kulturális intézmények, a művelődés új formáinak, színtereinek kialakításáról: elegendő a korabeli egyetemektől függetlenül létrejött, válogatott tagokkal rendelkező, s szellemileg mozgékonyabb akadémiákra utalnunk, amelyek kezdetén a ficinói Academia platonica (1439) áll, vagy a tudós beszélgetéseknek, eszmecseréknek helyet adó kertre, az Orti Oricellarira (1492). A múzeum kifejezés is Firenzében kelt új életre. Az 1470-es évektől Lorenzo Medici (1449- 1492) gyűjteményeinek együttesére alkalmazták, bár a kifejezés alatt ekkor inkább a gyűjtés teljességre való törekvését, mintsem egy annak otthont adó épületet vagy az intézmény munkatársainak testületét értették. Noha a Medici gyűjteménynek nem sok köze volt a természettudományos gyűjteményekhez, az orvostörténetiekhez pedig semmi, azonban a reneszánsz és a koraújkor gyűjtőszenvedélyét ennek példáján jól megérthetjük. A reneszánsz korszak művelődésének a forrásokhoz való visszatérést szorgalmazó gondolata (az ismerős adfontes) ugyanis eleve két önálló vonulatra bomlott, amelyek a 16. század előrehaladtával konfliktusba is kerültek egymással. A két elem: (1) az antikvitás és (2) a természet mintaként való felhasználása és utánzása a reneszánsz korai szakaszától jelen van az európai gondolkodásban, azonban a gyűjteményezésre gyakorolt hatásuk csak a 16. század derekától lesz számottevő. Az antik kultúra, műveltség imitálására való törekvés, nemcsak a humanista iskolák poétikai, históriai, vagy retorikai gyakorlataiban nyert teret, vagy az egyes szobrász- és festőműhelyek ókori tanulmányaiban állott, hanem értelemszerűen a klasszikus művek, alkotások összegyűjtésében is, hiszen ezek nélkül nem lett volna mit imitálni. Másrészt viszont a természet olyan entitásként való elképzelése, amely mintát ad az emberi mikrokozmosz formáinak, különféle szintjeinek és színtereinek megértéséhez és bemutatásához a natura részletes, színes és árnyalt feltárását követelte. Ez utóbbi követelményhez könnyedén adódott a társítás, hogy éppen emiatt a természet produktumait is gyűjteni, megérteni, rendszerezni és feldolgozni szükséges. A természet birtoklása, azaz a természetben létező állatok (vagy csontvázaik), növények, ásványok, fosszíliák gyűjtése a természet megértésének lett nélkülözhetetlen eszköze és ez vezetett az első természettudományos gyűjtemények megteremtéséhez. Egyik első jele volt a híres bibliakutató Samuel van Quichelberg (1518-1573) elképzelése, aki 1565-ben írott művében „az univerzumban” (!) található összes anyag, rendszeres gyűjtésének és összegzésének jelentőségéről értekezett, amelynek első, szerény lépése lett volna a földi élet, illetve a föld természeti produktumainak összegyűjtése. Quichelberg elképzelése a tervezés szintjén maradt, azonban a tekintélyes romagnai botanikus, Ulysses Aldrovandi (1522-1605), akit később Linné és Buffon a modern természetrajz atyjának nevezett, 1568-ban megalapította Európa első modern botanikus kertjét Bolognában. A kert elsősorban egyetemi oktatási célokat szolgált. Aldrovandi 1561-ben lett a bolognai egyetem természetrajz professzora, s a kertet az elméleti előadásokon és vitákon elhangzott anyag szemléltetésére szánta. Ugyanakkor arra is törekedett, hogy a növények mellett ásványokat, kristályokat, fosszíliákat és állatcsontvázakat is gyűjtsön, s ezzel egy több ezer tételes élettelen tárgyi gyűjteménynek is megvetette alapját. A gyűjteményt a város szenátusára hagyta, amely előbb a városházán (Palazzo Publico), majd a Palazzo Poggiban helyezte el. A 19. század során, az egységes olasz állam integrálásának egyik jeleként a gyűjteményt sajnálatos módon felszabdalták és szétosztották több olasz város között. Csak 2005-ben nyílt meg az a kiállítás Bolognában, amely a néhai gyűjtemény egy részét tudta összegyűjteni és bemutatni - régi helyén a Palazzo Poggiban.
