Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - Kapronczay Katalin: Bányaorvoslásunk a 18. században
KAPRONCZA Y K.: Bányaorvoslásunk a 18. században 53 alkalmazzák. Az elsősegélynyújtás leginkább abban állt, hogy a közelben dolgozó munkatárs késével próbálta eltávolítani a szembe került szilánkokat, amely még inkább növelte a szemsérülések számát. Az ércválogatók, kőzetmosók, és zúzómunkások is folyamatos veszélynek voltak kitéve: az állandó tömény pára és nedvesség átitatta a levegőt, a reggel hattól este hatig folyamatosan ülő helyzetben végzett munka során a por és a megannyi apró kőzetszilánk a test minden elképzelhető nyílásán keresztül behatolt, károsítva a belső szerveiket. Ehhez a munkához egészen kis gyermekeket, öregeket, vagy más feladat elvégzésére már képtelen bányászokat alkalmaztak, Hoffmger szerint a bányaüzemnek ez a része a nyomorékok és rokkantak gyülhelye volt. Ezután felsorolta a leggyakrabban észlelt betegségeket, amelyeknek egy jelentős része minden kétséget kizáróan szintén kapcsolatba hozható a munkakörülményekkel. Kiemelte, hogy hirtelen halálesettel - gondatlan baleset - összesen nyolc alkalommal találkozott. „Minden más - szinte azt mondhatnám saját betegség -, amit semmiféle elővigyázat nem képes megakadályozni - , az itteni bányászok körében igen gyakori. ”'3 - jelentette ki Hoffmger. Az első nagy csoportba tartoztak a légúti betegségek legkülönbözőbb fajtái az enyhébbnek mondható asztmatikus kórformáktól, a makacs köhögésen át a tuberkulózisig. Végtagbetegségek néven foglalta össze a mozgás- szervi panaszok mindenféle faját, szinte egyeduralkodó terápiaként az érvágást említve. A skorbut és az un. skorbutos fekélyek kialakulásának okát az életmódban, a lakáskörülményekben és a bányában uralkodó nedves levegőben jelöli meg, nem hiánybetegségként. A bőrbetegségek nagy csoportjából a tuberkulotikus eredetű bőrbetegségeket és a férgességet emeli ki, amelyeket elsősorban az ércmosóknál és a csőtisztítóknál figyelt meg. Az ólom- kólika vagy ólommacska néven említett betegséget egyértelműen az ólommal való folyamatos érintkezésnek tulajdonított. A nemesére feldolgozásban alkalmazott új technikai eljárások eredményeként a Selmecbányán töltött hét esztendő alatt mindössze öt higanymérge- zéses esetet diagnosztizált. Bár az un. bányászaszály (anchylostomiasis) okának és gyógyításának pontos meghatározását a szakirodalom a tizenkilencedik századi Tóth Imre (1844- 1928) nevéhez kapcsolja, 13 14 tényként szólhatunk arról, hogy Hoffmgernél is megtaláljuk a betegség tüneteinek és az akkor szokásos gyógymódnak a leírását.15 Az 1784-1790 közötti évek vonatkozásában a járványos, vagy tömegesen előforduló idénybetegségekről is beszámolt: váltóláz, kiütéses tífusz, himlő, skarlát, influenza, epeláz és a reumatikus lázak válfajai, továbbá a nyári vérhas megbetegedések száma volt jelentős. A mortalitási statisztika nem mutatott ijesztő képet, különösen a meghalt bányászok számát illetően. Ennek okát a bányászok egészségügyi ellátásának szervezettségével magyarázta Hoffmger. A betegek ellátását két orvos, öt seborvos és azok segédei végezték. Hoffinger statisztikai adatai szerint mintegy nyolc és félezer bányamunkás egészségügyi ellátásáról kellett gondoskodni, a szám nem tartalmazta a családtagokat. A betegek részére ingyen biztosított gyógyszereket három polgári patikus készítette szigorú előírások szerint és gyakori ellenőrzések mellett. Mindezek ellenére igen sokan nagyobb bizalommal fordultak a kuruzslók13u.o. 98.p. 14 Karasszon Dénes: Adatok a bányászaszály hazai történetének ismeretéhez. In: Orvosi Hetilap, 1987, 128, 16, 849-850. 15 Hoffmger, Johann Georg: Beschreibung einer Krankheit, die bey dem kaiserl. Bergvolk in Schcmnitz sehr häufig vorkommt. In: Vermischte medizinische Schriften, 84-140.
