Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
KÖNYVSZEMLE
KÖNYVSZEMLE KÖNYVSZEMLE Bakay Lajos: A szélnek eresztett nemzedék. Egy agysebész életútja a Dontól a Harvardig. Bp., XX. Századi Intézet, 2004. 282 p. Nehéz lenne megmondani, hogy Magyarország, történelme folyamán, hány szélnek eresztett nemzedékkel lett szegényebb, de minthogy - a szerző, ifj. Bakay Lajos (1917 — 1998) szavaival - az ország egyik „legjelentősebb kivitelét a művelt és tehetséges fiatalok” jelentették - és tegyük hozzá, jelentik ma is -, biztosak lehetünk benne, számuk nem kevés. Egy ilyen, szélnek eresztett generáció tagja a híres orvosdinasztia jeles képviselője, ifjabb Bakay Lajos is, aki emlékiratban idézi meg gyermek- és ifjúkorát, valamint a világháború sújtotta Magyarországról a Harvardig vezető útjának néhány állomását. Memoárról lévén szó, a könyv nem csupán önéletrajzi visszaemlékezés, hanem kortörténeti és orvostörténeti tükör is egyben, melyben Bakay Lajos kitűnő elbeszélőként, lebilincselő előadásmódban ölti egyik szavát a másikba, egyik történetét a másikba. Stílusát a terjengősségnek még az árnyéka is elkerüli; néhol talán éppen szűkszavúnak is mondható, bár ez a szűkszavúság az esetek többségében nyilván indokolt és csak az olvasói kíváncsiság gerjeszti a hiányérzetet. A műnek kronologikus keretet ad az alcímben is jelzett időintervallum, azaz a doni harcoktól, a Harvardra való érkezésig elteli időszak; a könyv mégis nagyobb időszakaszt jár be, hiszen felvillan a család múltja, Bakay gyermek- és ifjú korának néhány pillanata is. Ezt az utóbb említett kitekintő időintervallumot is két nagy szakaszra oszthatjuk. Az első a család történetét öleli fel és az első világháború befejezéséig tart. Ezt a szakaszt nagyon frappánsan, szinte versbe illő tömörséggel zárja Bakay: „összedőlt a világunk”. Ennek az összedőlt világnak a romjain épülnek fel a két világháború közötti Magyarországot idéző emlékképck, történetek és szövik át a szerző életének tíz évét, a harctértől a világhírnév felé vezető út első néhány lépéséig. Orvostörténeti szempontból a könyv több perspektívát is nyit. Elsősorban - ha csak felületesen is, de - bepillantást nyerhetünk egy orvoscsalád életébe: nem a mindennapokba, hanem inkább azok a mozgatók, erkölcsi útjelzők rajzolódnak ki előttünk, amik mentén egy értelmiségi család élete zajlott, és amik meghatározták, hogyan reagáltak azokra a gyökeres történelmi változásokra, melyben a 20. század Magyarországa igencsak bővelkedett. így villan fel az olvasó előtt az orvos nagyapa szakmai életútja, vagy az orvosprofesszor édesapa életművének szilánkdarabjai, orvosi etikáját meghatározó néhány gondolatsor. És közben felmerül a kérdés: mennyire része a magyar orvostörténeti, sebészettörténeti gondolkodásnak az orvosprofesszor Bakay Lajos sebészi pályája? Fia így ír róla: „Mint sebész sok területen alkotott újat, kezdve egy új nyc- lőcsőműtéttel 1910 körül - azelőtt nem végeztek nyelőcső operációkat -, folytatva az 1920-as években szívsebészettel és az 1930-as évek során s magyarországi modern agysebészet megalapításával.” A fiúnak, aki szintén az orvosi pályát választotta, meg kell küzdenie a nagytekintélyű, kiváló édesapa befolyásával. Okát, hogy ez a küzdelem nem teljesedik ki és más irányú küzdelmeket állít a szerző elé, a történelem alakulásában kell keresnünk. Izgalmas és tanulságos is egyben, ahogyan Bakay katonaorvosi tevékenységéről, tapasztalatairól és egyáltalán a második világháborúról ír. 1941-ben avatták orvosdoktorrá, így katonai vonatkozásban az 1938-ban kapott kiképzés és gyalogos őrmesteri fokozat után egészségügyi zászlós lett. Az orosz frontra kerülvén katonaorvosi szolgálatot teljesített. A háború orvosi és emberi szempontból is különös, sokszor ellentmondásos döntések elé állítja az embert. A kétségek, a döntések súlya, a tisztességgel szolgálni parancsa mind olyan érzések, melyek elö- clő bukkannak a háborús történetekből. A tábori műtő a tapasztalat-, a gyakorlatszerzés első színhelye Bakay számára, ahol az egyetemi képzés után sebésszé érett. És tapasztalásból nem volt hiány, mint írja: „Aztán meg
