Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
KÖNYVSZEMLE
208 Comm, de Hist. Artis Med. 218—221 (2012) kezdtük a műtéteket. Megszakítás nélkül 36 órán át operáltunk.” A frontról Budapestre, majd újra a frontra, a Kárpátokba került, ahol a magyar sereg elszántan, nagy cmbcráldozatok árán tartóztatta fel a szovjet hadsereget. 1944-ben leszerelték a hadseregből. Ennek az időszaknak érdekes és szinte ismeretlen színhelye Pannonhalmán, az apátság területén működő vöröskcrcsztcs menedékhely, melynek Bakay orvosa lett, itt élte és dolgozta át a megszálló szovjet hadsereg tombolását. A harcok elmúlása nem jelentette egyben a veszélyek múlását is, alattomos, kiszámíthatatlan világ következett. „Értékes időt vesztegettem cl azzal, hogy vártam a lehetetlenre.” - írja a szerző arról a néhány évről, amit a háború befejezése után még Magyarországon töltött, de minthogy a lehetetlen nem akart megtörténni, úgy döntött, külföldre megy. Ezt a döntését befolyásolta az is, hogy mint írja: a „világ tudomására akartam hozni, hogy édesapám mellett állok, aki rendületlenül ellenezte az új rendszert... Ezzel a viselkedésemmel azonban megpecsételtem saját sorsomat, pontosabban a jövömet Magyarországon. Ez az édesapámat büszkeséggel vegyes aggodalommal töltötte cl, mivel jobban látott a jövőbe, mint én.” Idősebb Bakay Lajos sorsának alakulásában sok jelentős, a két világháború között kimagasló teljesítményt nyújtó orvos sorsa tükröződik vissza. Munkásságuk feltárása, a tudományos feldolgozás még várat magára. 1947 októbere Stockholmban köszöntötte az ifjabb Bakayt és ezzel kezdetét vette számára az emigránsok nehéz, de mégiscsak szabad élete. Először a világhírű Olivecrona professzor idegsebészeti klinikáján kezdett dolgozni. Még Svédországban, a klinikai idegsebészet mellett, újra elkezdte a kutatómunkát a Wenncr-Gren Intézet anyagcsere-kutató osztályán, ahol az agyműködés tanulmányozásához radioaktív izotópokat használt. Tulajdonképpen a radioaktív izotópos módszerrel elért eredményei nyitották meg az utat a Harvard Egyetemig. Hiszen, mint írja „hasonló munka - ami később az agydaganatok izotópos diagnosztikájához vezetett - folyt akkor a Harvard Egyetem kutatólaboratóriumaiban és a Massachusetts General Hospitalbcn, de ezen a téren kevesen rendelkeztek bármilyen tapasztalattal, és azon keveseknek nagy keletjük volt.” A visszaemlékezés - néhány, az emigránsok életére vonatkozó későbbi adattal - itt tulajdonképpen, a Harvard Egyetem kapujában véget ér. így a szerző nem mondja cl, hogy 1961-ben New York állam buffalói egyetemén professzorrá nevezték ki, idegsebészként és agykutatóként hogyan élt és dolgozott, pedig könnyed stílusa bizonyosan oldottá és olvasmányossá tudta volna tenni a komoly szakmai tartalmakat. Bakay Lajos emlékirata nemcsak saját, személyes sorsát vetíti elénk, hanem ráirányítja a figyelmet a két világháború között élt orvosok és a szélnek eresztett nemzedék sorsára is, mely orvostörténeti szempontból még mindenképpen feltárásra szorul. Szabó Katalin Citu pede labitur aetas. Tanulmányok Kapronczay Károly 70. születésnapjára. Budapest, Semmelweis Kiadó, 2011.248 p., ill. A sokrétű kutató, szervező, szerkesztő előtt tisztelgő gyűjteményes kötet gazdag tartalmat kínál neves szerzőgárdája révén. Schultheisz Emil bevezető méltatása után Kapronczay Károly rövidre fogott, de eseményekben, eredményekben annál gazdagabb szakmai életrajza olvasható, amelyből felvázolódik a szerteágazó érdeklődési és kutatási kör az orvostörténcttől a magyar-lengyel kapcsolatokon át a tudományos közéleti tevékenységekig, beleértve az oktatói, szerkesztői és szervezői munkák sorát, elég az életrajzot követő 22 oldalas, két hasábban, sűrűn tördelt publikációs listára utalni. Kapronczay Károly a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltárban eltöltött évtizedek alatt vezetőként egyfajta központi szervezője lett a magyar orvostörténeti kutatáshoz kapcsolódó szakmai munkának, hasonlóan fontos szerepet tölt be a lengyel-magyar kapcsolatok történetének kutatásában, nemzetközi szervezésében. A kötet gerincét kitevő tanulmányok szerzői betűrendben követik egymást. E helyütt nincs mód bővebben bemutatni egy-egy írást, ezért szerepeljen itt maga a tartalom, ez is hű képet nyújt a témák és szakterületek sokrétűségéről: Balázs Péter nyitja a sort (Hazai értékclmélcti viták az orvosi munkadíjról a 18. században), ezt követően Bir- talan Győző (A modern orvosi élettan megalapozása), Bolberitz Pál (A monoteizmus a nyugati filozófiában), Bu- zinkay Géza (Nemzeti sztereotípiák politikai működése - Dualizmus kori osztrák és magyar karikatúrák egymásról), Dörnyci Sándor (Régi orvosi cxlibrisck), Forrai Judit (Sebészek, periferikus praktizálok, foggyógyítók munkájának szabályozása Franciaországban a 18. században), Gazda István (Múltunk öt jeles magyar tu-
