Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - Varga Benedek: Antall József és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
VARGA B.: Antall József és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 15 tott fel egy orvos- és gyógyszerészettörténeti múzeum létrehozásának előkészítésére. Az Egyesület elsősorban tagjai körében kezdte a releváns tárgyak gyűjtését, de ugyanakkor a bizottság javaslatára az ország összes orvosához és a széles publikumhoz fordult, hogy adományaikkal segítsék a gyűjtemény megalapítását. Bár a gyűjtés (amely részben pénzadományokból, részben muzeális tárgyak gyűjtéséből állott) megindult, azonban az ígéretes kezdet után hamar megtorpant és az 1905-től beálló súlyos pénzügyi krízis szűkre szabta a megvalósítást. A kollekció így is páratlan értékeket őrzött, hiszen nemcsak az Orvosegyesület elhunyt tagjainak személyes tárgyait, műszereit, feljegyzéseit, azaz emlékanyagát szerezték meg, hanem az országos gyűjtés következtében a hazai és az európai orvosi múlt néhány jelentős emlékét is gyűjtemény ezni tudták. A kollekció egésze kb. ezer tételre rúgott. Az összegyűjtött anyagot végül is az Egyesület Szentkirályi utcai székházának III. emeletén két teremben állították ki, azonban önálló és a nyilvánosság számára elérhető múzeum létrehozása nem sikerült. A nagy háború vége felé, 1918-ban Nékám Lajos professzor tett erőfeszítéseket múzeumalapításra, azonban ő is kudarcot vallott. Hasonló folyamat játszódott le a Magyar Gyógyszerészeti Társaság esetében is, ahol 1906-ban Ernyey József megalapította a gyógyszerészettörténeti gyűjteményt, s az általa gyűjtött tárgyakból és könyvekből 1906-ban magyar gyógyszerészettörténeti kiállítás nyílt meg az egyesület égisze alatt. Sajnos ez a kiállítás sem volt sokáig a közönség számára elérhető. Szintén a dualizmuskor eredménye volt a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (BÖME) Kresz Géza alapította gyűjteményével (1910). A Mentőmúzeum funkciója sajátos volt, hiszen - Kresz Géza terveinek megfelelően - a BÖME mentőorvosainak, mentőtisztjeinek és asszisztenseinek képzésében játszott fontos szerepet, nemcsak a mentősök számára kétségtelenül szükséges esprit de corps létrehozásában és fenntartásában, de a gyakorlati oktatásban is. Az első világháborút követő idők egészen újszerű múzeumalapítása a református lelkészcsaládból származó Gortvay György (1892-1966) nevéhez fűződik. Gortvay a magyar tudománytörténet, és muzeológia méltatlanul elfeledett alakja. Orvosi diplomát szerzett Pesten, majd a háború után a Harvard Egyetem Rockefeller ösztöndíjasa lett, s később Londonban folytatott közegészségügyi tanulmányokat. 1927-től oktatta a társadalomor- vostant a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1927-ben megbízást kapott, hogy az 1901- ben a szociálpolitika és munkásvédelem (azaz a fizikai munkások lakás és munkahelyi egészségügyének) bemutatására létrehozott Társadalmi Múzeumot alakítsa át modem egészségügyi felvilágosítást végző intézménnyé. A kezdeményezést az amerikai Rockefeller Alapítvány támogatta, amely a húszas években számtalan közegészségügyi kezdeményezés mögé állt a délkelet-európai régióban. Az 1928 februárjában megnyílt Népegészségügyi Múzeum egészen különleges színfolt volt a két háború közti időszak magyar múzeumai között. Az intézmény tudományos programja szerint modern felvilágosító tevékenységet fejtett ki a modern népegészségügy (közelebbről a munka-, ipar-egészségiigyi, baleset-megelőzési és népbetegségek elleni prevenció, személyes higiénia etc.) elveinek megismertetésében a lehető legszélesebb publikum számára. Tematikus állandó kiállítása és időszaki tárlatai ugyanakkor korát messze megelőzve a 20. század végének muzeológiai gyakorlatát valósította meg: interaktív kiállítások, grafikák, modellek, filmvetítések, a kiállításokhoz kapcsolódó széleskörű propaganda, speciális kiadványok meghatározott célcsoportok számára, előadássorozatok, kihelyezett tárlatok gazdag programajánlata jellemezte működését. Az intézmény tehát elsősorban nem orvostörténeti múzeum volt. S orvostörté-
