Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - Varga Benedek: Antall József és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
16 Comm, de Hist. Artis Med. 218—221 (2012) neti szempontból nem szisztematikus tárgygyűjtésre rendezkedett be, azonban a látogatók számára az egészségügy terén a megismerés egészen újszerű lehetőségét kínálta. Minden további nélkül lehet állítani, hogy a modem múzeumi közművelődés aspektusában legalább ötven évvel megelőzte korát. Az intézmény tevékenysége széleskörű nemzetközi visszhangot keltett, a Budapestről szóló útikönyvek sorra felhívták a figyelmet rá, és Gortvay a Népszövetség iparegészségügyi szervezetének titkára lett. Az önálló orvostörténeti múzeum megalapítása azonban még ekkor is váratott magára. Az 1930-as években a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Kara újszerű megközelítéssel próbálta a holtpontról kimozdítani a múzeumalapítás ügyét. A Kar tervei szerint az egyetem gyűjteményeiből kiválogatott tárgyakat egyesítették volna az Orvosegyesület által összegyűjtött tárgyi anyaggal, és a megalakuló múzeum az egyetem égisze alatt működött volna, hasonlóan, ahogy akkoriban az oxfordi Ashmolean Museum, illetve a Virchow-féle berlini, vagy a párizsi rokonintézmények működtek. Az orvoskar anatómiai és patológiai anyagának kiválogatása (amely alapját jelentette volna a múzeumi gyűjteménynek) jó gondolat volt, azonban a szelekció nehézkesen haladt, s úgy tűnik az Orvosegyesület is ódzkodott az általa összegyűjtött anyag átadásától így végül a tervből se múzeum, se kiállítás nem született. Budapest 1944-45-ös ostroma idején a gyűjtemények jelentős károkat szenvedtek. A Népegészségügyi Múzeum teljes anyaga elpusztult, a Mentőmúzeumot kifosztották. Az Orvosegyesület és a Magyar Gyógyszerészeti Társaság múzeumi gyűjteményeit részben pincében tárolták. Előrelátóan az értékesebb tárgyakat a Magyar Nemzeti Múzeum és a közeli Iparművészeti Múzeum bombabiztos óvóhelyeibe szállították, és ezek nagy része szerencsésen túlélte az ostromot. A magyar orvostörténeti múzeum megalapítása így a háborút követő nemzedékekre várt. Orvostörténeti múzeumok napjainkban Az eddigiek indokolnák a reprezentációs vagy orvosegyetemi oktatási céllal alapított orvostörténeti múzeumok létezését, azonban ahhoz hogy adekvát választ adjunk alapkérdésünkre, hogy miért találkozunk napjainkban annyi orvostörténeti gyűjteménnyel egy pillantást kell még vetnünk az orvostörténelem szerepének átértékelődésére a 20. század végének történeti szakágainak sorában. Társadalmilag sikeres múzeum ugyanis csak megfelelően befogadó társadalmi közegben tud működni. Ezért a mai orvostörténeti múzeumok népszerűsége mögött a közönség megnövekedett érdeklődését is látnunk kell. Kétirányú folyamat ez, amelynek egyik végpontján az áll, hogy a tudomány mit akar közölni a közönséggel, a másikon pedig, hogy a közönség mire kíváncsi és mit érthet meg? Az eredmény a, laikus történeti tudat változása, finomodása - vagy, ahogy ötven-száz éve fogalmaztunk volna - a kulturáltság színvonalának emelkedése egy országban. Az orvostörténelem tematikája és módszertana a 20. század második felében alapvető változáson ment keresztül, s ez kihatott az orvostörténeti múzeumok gyűjtőkörének, tudományos és ismeretterjesztési célkitűzéseinek átalakulására is. A változás magját a történet- tudomány tematikájának átalakulása képezte. Új történetírói, történelemtudományos irányzatok jöttek létre, amelyek a szovjetizált Magyarországon ugyan csak lassabban fejtették ki hatásukat, azonban a nyugati világban az 1950-es, 60-as évekre rendre megváltoztatták a