Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - Varga Benedek: Antall József és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
VARGA B.: Antall József és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum nek, és egy-egy orvosi irányzat változásainak történeti összefoglalására és átadására törekedett. Az orvostörténelem ezzel hosszú időre, egészen a 20. század második feléig a szak- tudomány történeti alakulásának feldolgozására rendezkedett be. S mindez egyúttal ki is jelölte a medikusok és a publikum elé tárandó orvostörténeti gyűjtemények gyarapítási, feldolgozási és bemutatási gyakorlatát. A 18. század utolsó évtizedében ugyanakkor egy további jelentős változás is feltűnik: az első orvostörténeti anyagot is bemutató közgyűjtemény is megjelenik. Ekkor alapítják meg előbb a glasgowi Hunterian Museum and Art Gallery intézményét, majd a londoni Királyi Sebész Testület (Royal College of Surgeons) keretében a John Hunter anyagát felölelő londoni Hunterian Museumot. Az előbbi, az első speciális orvostörténeti (azaz nem pusztán anatómiai és patológiai) anyaggal rendelkező nyilvános múzeum, amely William Hunter (1718-1783) skót orvos és anatómus orvosi, gyógyszerészeti és népi gyógyászati gyűjteményére támaszkodott. A múzeum Hunter anatómiai, patológiai és rovargyűjteményi anyagán kívül, bemutatta festmény, szobor, érem és néprajzi kollekcióját is. William öccse, John szintén múzeumalapító volt: 1799-ben ajándékozta a londoni sebészkollégiumnak anatómiai és patológiai, valamint sebészeti eszközgyüjteményét, amelyet a tekintélyes testület rögvest meg is nyitott a nagyközönség előtt. A brit gyűjtemények ugyanakkor nem váltak rögvest mintává a kontinens számára. A 19. század második orvostörténeti jellegű múzeumalapításainak sorában az egyik fontos állomás a berlini patológiai intézet múzeumi funkcióval való kiegészítése volt. Noha a berlini intézet anyaga az orvosképzésben felhasznált preparátumokból állott, azonban a széles közönség előtti bemutatása újabb interpretációs szempontokat hozott felszínre. A 19. századi orvosi elmélet kimagasló figurája Rudolf Virchow (1821-1902) 1856-tól, patológiai professzori kinevezése óta igyekezett megteremteni egy nagyobb nyilvános, patológiai múzeumot Berlinben. Erőfeszítéseit csak élete alkonyán 1899-ben koronázta siker, amikor megnyitották a Pathologisches Museumot a berlini orvosegyetemen. Virchow az eredetileg az egyetem tulajdonában lévő kb. 1500 preparátumból álló gyűjteményt két év alatt 26.000 (!) tételre bővítette, és a kétemeletes épület két alsó szintjét megnyitotta a laikus publikum előtt. A gyűjtemény a 20. század első fele során végig megőrizte patológiai arculatát, modern orvostörténeti szakgyűjteménynek így nem nagyon volt nevezhető. Berlin 1945-ös ostromakor súlyos károkat szenvedett, a harcok következtében a kollekció alig 2.500 tételre olvadt. 1950-ben tűz pusztított benne, ami további pusztulással járt. A múzeumot csak a berlini fal leomlása után, 1996-ban kezdték átszervezni és újjáalakítani, ekkor már a jól ismert, imponáló német dinamizmussal. Az új elképzelés szerint, amely egyben új tematika kijelölésével járt, a Berlini Orvostörténeti Múzeum a város és a brandenburgi régió 1600-2000 közötti egészségügy történeti emlékeit gyűjti és mutatja be, nyilvánvalóan különös hangsúlyt fektetve Virchow tevékenységére. 2010-ig a patológiai, az urológiai és a szemészeti tárlatok készültek el. A berlinihez hasonló a nyilvánosság előtt megnyitott hasonló preparátum gyűjteményekkel találkozunk egyébként az 1920-as évektől a londoni Saint Bartholomew, vagy a párizsi Hotel Dieu kórházak esetében is. Az orvostörténelemnek az orvostudomány fejlődéseként való interpretációja az 1830-as évektől sorra hívja életre az orvostörténeti tanszékeket elsősorban Németországban, majd Franciaországban. Az egyes tanszékek gyakran átveszik az anatómiai és patológiai preparátumokat s eközben gyakran döntenek úgy, hogy gyűjteményeik egy részét megnyitják a széles nyilvánosság előtt.
