Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
TANULMÁNYOK - Szabó Katalin: Értelmiségi attitűd, nyilvánosság, tudomány. Orvosi közélet és nyilvánosság a 19. században
ÉRTELMISÉGI ATTITŰD, NYILVÁNOSSÁG, TUDOMÁNY ORVOSI KÖZÉLET ÉS NYILVÁNOSSÁG A 19. SZÁZADBAN SZABÓ KATALIN „ Az orvosnak nemcsak szakmabeli dolgokkal kell foglalkoznia, hanem társadalmi, tudományos, művészeti kérdések iránt is érdeklődnie kell. Szakmai közélet, szakmai nyilvánosság, szemléletváltás nehézségekkel Birtalan Győző - az ő periodizációjában az 1851-től 1920-ig számított időszakaszt, nagyjából a 19. század második felét - „roppant jelentőségű orvostörténeti periódus”1 2-nzk nevezte. Mint kifejtette, a korszak kezdetét Európában nem valamilyen nagy felfedezés jelentette, ez a dátum sokkal inkább az orvosi tudományban, az orvosi gondolkodásban megkezdődő szemléletváltás időpontját jelképezi. Az orvostudományban a comte-i pozitivizmus hatására a kísérleti élettan és a klinikum területén történtek a legmélyrehatóbb változások. Tulajdonképpen ebben az időben kezdődött meg a különböző orvosi szakágak lassú differenciálódása is. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az átalakulás kezdete Magyarországon inkább az 1867-es kiegyezés utánra tehető. A modernizáció, vagy annak igénye az orvostársadalom részéről igen markánsan megmutatkozott. Szerencsés esetben találkozhatott volna a szakmai, tudományos modernizáció a közigazgatási, igazgatási modernizációval, de sajnos az orvosok csak ritkán és nehezen tudták érdekeiket, elképzeléseiket érvényesíteni a politikai hatalommal szemben, annak ellenére, hogy 1876-ban megszületett az egészségügyi törvény is. Az 1867 utáni korszak tanulmányozása során tanúi lehetünk az orvostársadalomban igen lassan végbemenő paradigmaváltásnak. Ezt az átmenetet tökéletesen tükrözi dr. Mezőft gondolata 1878-ból: ,yl mennyire azelőtt az orvosi tudomány speculativ vala, annyira ez idő szerint exact s positiv tudomány rangjára emelkedni törekszik. Jóllehet még tökéletesen oda nem jutott. Az igazságok ép csak lassan hatnak át.”3 A paradigmaváltás mindig bizonyos instabilitást is feltételez: a régi még itt van, de az új is próbálja már megtalálni a maga helyét. Az útkeresés nehézségei tökéletesen tükröződnek a korabeli szakmai sajtóban; az eufórikus megfogalmazásokban bővelkedő írásoktól az 1 Lévay Ödön: Az orvos és hivatása. Mai Henrik és fia Könyvkiadó, Budapest, 1904. 67. 2 Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban. In: Comm. de Hist. Artis Med. Supplementum 15-16, Budapest, 1988. 85. 3 Mezőfi Manó: Az orvosi tudomány kutatásáról. In: Gyógyászat, 27. 1887/32. 469.
