Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
KÖNYVSZEMLE
196 Comm, de Hist. Artis Med. 214—217(2011) Pataricza Dóra e munkája nem csupán azért lehet fontos számunkra, mert egy méltatlanul elfeledett műfaj hasonlóképpen méltatlanul elfeledett alkotójával és művével ismerteti meg a magyar olvasót, hanem azért is, mert képes felhívni figyelmünket azokra a társadalomtörténeti, művelődéstörténeti - és szűkebben - orvostörténeti tényekre is, amely e sok-sok, többnyire képtelennek és valószínűtlennek tűnő, ám gyakorlatilag minden esetben a valóságban gyökeredző történet és kuriozitás hátteréből kellő logikával kiemelhetők, és amelyek segítségével az ókori világ hétköznapi életéről, tudományos gondolkodásáról és mindennapi orvosi gyakorlatáról egyaránt tisztább, teljesebb képet nyerhetünk. Büszkék lehetünk rá, hogy lapunk előző számában mi közölhettük e a remek kis könyv egyik fejezetét, így talán mi is hozzájárulhattunk annak a munkának a megszületéséhez, amelyet ezúttal minden orvostörténet iránt érdeklődő olvasónknak szívből ajánlok. Magyar László András Romics, Imre (szerk.): 90 éves a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikája. 1920-2010. Bp„ Semmelweis Kiadó, 2010. 188 p. ill. Valamely intézmény, létesítmény, nagyjelentőségű esemény ünneplése, megemlékezések írása tradicionálisan a negyedszázados, ötvenéves, centenáris stb. évfordulókhoz kapcsolódik. Az ismertetésre kerülő kötet mégis a Semmelweis Egyetem Urológai Klinikája alapításának 90. évfordulója alkalmából jelent meg, ezáltal állítva emléket a klinika elmúlt évtizedeinek és kimagasló professzorainak, orvosainak. A kötet szerkesztője, összeállítója, a klinika jelenlegi vezetője, Romics Imre úgy véli, hogy már az a tény, hogy a Bécsi Egyetem Urológiai Klinikája még 50 éves sincs, más hangsúlyt ad a kilencven évnek. A klinikát 1920. június 20-án alapították, a Szent Rókus Kórház urológiai osztálya lett az egyetem klinikája. Illyés Géza professzorrá való kinevezésével az intézmény első vezetőjévé vált, amely tisztséget 1941-ig töltötte be. 1936-ban költöztek a mai épületbe. A vezető professzorok névsora: Minder Gyula (1942-1944), Babies Antal (1946-1974), Balogh Ferenc (1974-1986), Frang Dezső (1986-1997), Romics Imre (1997- ). Valamennyien a szakmai kiválóságai voltak, a vezetésükhöz kapcsolódó évek, évtizedek azonban más-más korszakot jelentettek a klinika fejlődéstörténetében. A kiadvány nem sok szöveggel, hanem tematikusán válogatott képek, illusztrációs mellékletek segítségével mutatja be a klinika történetét, napjainkig kísérve az eseményeket, elismerésre méltóan. Romics professzor megemlíti azt a sajnálatos tényt, amely csaknem minden budapesti, magyarországi kórház esetében általános jelenség volt, vagyis a régi műszerek, berendezési tárgyak, írásos dokumentumok szinte teljes megsemmisülését, eltűnését. Szerencsére a munkatársak magángyűjteményeiből sikerült annyi fényképet, levelet, egyéb okmányt és dokumentumot megszerezni, hogy nyomon követhető legyen a kilencven év krónikája. A kötet összeállítója a szakmai fejlődés bemutatása mellett nagy büszkeséggel szól az általa 1998-ban létrehozott klinikai múzeumról, és a nagy elődök tiszteletére felavatott emléktáblákról, érmekről, plakettekről is. A kötet szövegei magyar és angol nyelven olvashatóak. Kapronczay Katalin Sebestyén Ádám: Gyógyító praktikák. Néprajzi gyűjtés a bukovinai székelyeknél. Jegyzetekkel ellátta és szerkesztette: Sebestyén Imre Dezső. Szekszárd: Sebestyén Imre Dezső, 2008. 168 p., ill. A magyar népi gyógyítás kutatástörténetének eddigi áttekintői (Vajkai Aurél, Oláh Andor, Hoppál Mihály) is külön büszkeséggel emlegethették az átfogó tájmonográfiákat. Ennek az 1980-as évektől különös lendületet vett műfajnak első, könyvnyi terjedelmű képviselője Liszt Nándor Hajdú megyei monográfiája volt (1902), ezt követte Vajkai Aurél borsavölgyi összegezése (1943), majd sorra jelentek meg Oláh Andor békési (1985), Vasas Samu kalotaszegi (1985), Makay Béla és Kiss József szatmári (1985), Danter Izabela kisalföldi (1994) és Kótyuk Erzsébet kárpátaljai (2000) gyűjtései. Ezt a sort folytatja Sebestyén Ádámnak (1921-1996), a bukovinai székelyek néprajza avatott összegezőjének monográfiája, amelyet a szerző szinte kizárólag Tolna megyében végzett gyűjtéseire alapozott. A kötet előzményeiül szolgálnak még az ezt megelőző, Sebestyén Ádám munkásságát képviselő kötetek (monográfiák, meseközlések). Annak idején az állatorvoslás kutatásában jelentett áttörést Csermák Géza bukovinai gyűjtése (Istensegítsiek állatorvoslása. Ethnographia 60, 1949: 236-266), majd a néprajz igényes válfaját
