Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
TANULMÁNYOK - Szabó Katalin: Értelmiségi attitűd, nyilvánosság, tudomány. Orvosi közélet és nyilvánosság a 19. században
Szabó K.: Értelmiségi attitűd, nyilvánosság, tudomány 101 rendelőként. Mivel a család anyagi javainak előteremtésében a magánpraxis meghatározó, esetünkben mind a szalon, mind a dolgozószoba berendezését a magánpraxis igényei határozzák meg. A lakás ún. intim szférát kiszolgáló helyiségei a hálószoba és az ebédlő. ”13 Vígh Annamária leírásából az derül ki, hogy az orvos esetében - térben mindenképpen valóságosan is „egybecsúszotfi’a köz- és a magán, s a magán gyakran a hivatás áldozata lett. Érdekes módon Foucault is kitér e kettősség problematikájára. O az orvosi tapasztalat- szerzés, a klinikum alakulásának szempontjait és mikéntjét elemezve jut el a felismerésig, mely szerint a „hétköznapi tapasztalásban az orvosi tér egybeeshet a társadalmi térrel, vagy áthatolhat rajta, tökéletesen beléhatolhat”14 15 16 17. A második fontos tényező, amelyik az orvosokat a közösségi ügyek felé fordította, az az, hogy az orvostudományban, a tudományos gondolkodásban új szemlélet vetette meg alapjait, s a természettudományok - legalábbis elméletiekben - az élet minden területére kihatással voltak. ,pl tudományos haladás, a tökélyesbülés és átalakulás árjában, melyben a társadalom minden osztálya mozog és tevékeny, az orvosi tudománynak is kijutott a maga része, és valóban, képviselőit mindenütt kitűnni látjuk az ujabbkori tudományok terén, akár vegytan, növénytan, összehasonlító bonctan, élettan, földisme, régészet, vagy szorosan vett kór- és gyógytanról legyen szó, a természetet fürkészik minden izében, Baconnal tartva: »Melius autem est naturam secare, quam abstrahare.«”' - írta Fodor Károly 1870-ben. A megfigyelés, a gyakorlati tapasztalatszerzés és adatgyűjtés módszertana nemcsak a természet-, de a társadalomtudományok területén, sőt a művészetben is hódított. A tudomány mindenhatóságába vetett hitet a pozitivista filozófiai irányzat is erősítette, s úgy tűnik, ebben a korban a filozófia sokkal szervesebben kapcsolódott a mindennapi gondolkodáshoz, mint manapság: ,ylz orvostan s a bölcselet közötti összeköttetést még nem régen általában oly szükségesnek tartották, hogy nem is tudtak maguknak orvost képzelni, ki egyszersmind bölcsész nem lett volna; volt is ezen összeköttetésnek elég jogosultsága s azon indokok, melyek alapján e két tudomány valamikor majdnem eggyé olvadt össze, igazságukból még a mai napság mintsem vesztettek el.”'6 S íme egy gondolat, mely szinte minden orvos működését áthatotta: „az emberhez legméltóbb feladat: kutatni az élő természetet, melynek ő is egyik tagja és újabb meg újabb ismeretek alapján fokozni a jólétet, elhárítani a szenvedések és nyomorúságok okait, simábbá és biztosabbá tenni az emberi boldogság útját”'1 Az orvosi tudományos gondolkodás a prevencióra, a megelőzésre helyezte a hangsúlyt a gyógyításban. Ez a gondolat is összhangban van azzal, hogy a tudomány terjedése, fejlődése az emberek mindennapi életében hozza meg az igazi változásokat és mindenki életére közvetlen pozitív hatással lesz: „a jelen századra a természettudomány nyomta rá a bélyegét; ez hatotta át az elméket, ez érezteti hatását tudományban, művészetben és a társadalmi élet minden nyilvánulásában. [...] Ha a múlt századbeli emberek kikelnének sírjukból, csak elbámulnának, mi lett a világból; [...] Ha látnák az alkalmazott természettudomány: a mai technika vívmányait, az újkori óriási forgalom ezer és ezer eszközét, a modern mezőgazda13 Vígh Annamária: Egy polgárlakás Budapesten. Tanulmányok Budapest Múltjából, XXVII/1998. 77-83. 14 Foucault, Michel: A klinikai orvoslás születése. Corvina, Budapest, 2000. 135. 15 Fodor Károly: Az ujabbkori orvostanrol. In: Gyógyászat, 10. 1870/37. 589-592. 16 Wertner Mór: Orvostan és bölcsészet. In: Gyógyászat, 23. 1883/27. 738-774. 17 Imre József: Az orvosi hivatás és a társadalom. Klny., Magyar Társadalomtudományi Szemle, Budapest, 1913. 2.
