Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
TANULMÁNYOK - Szabó Katalin: Értelmiségi attitűd, nyilvánosság, tudomány. Orvosi közélet és nyilvánosság a 19. században
102 Comm, de Hist. Artis Med. 214—217 (2011) ság, a vízszabályozás eredményeit, a mikroszkopikus vizsgálatok feltárta új világot s ennek nyomán az újkori orvoslás csodálatos fejlődését; ha egy pillantást vethetnének a tudomány által immár feltárt állati, növényi élet műhelyébe, a föld őskorának immár megfejtett rejtelmeibe; ha az ethnográfia elejbök állítaná a népfajokat, a statisztika feltárná előttük a nagy tömegek törvényeit; ha látnák hogy sokszorozza meg az egészségtani ismeretek terjedése a országok népét: ha mindezt meglátnák, bizony nem hinnének a szemüknek. " 8 Kívül a szakmai körökön - a tudományos ismeretterjesztés Mivel a tudományok és a mindennapi élet közvetlen, építő, egymást segítő kapcsolatát feltételezték, az egészségügyi és más tudományos eredményekkel kapcsolatos felvilágosító munka külön jelentőséget nyert. Itt kell talán megemlíteni, hogy a tudomány nyelve is ekkorra vált alkalmassá arra, hogy az egyes nemzeti nyelveken a nagyközönség felé fordulva kilépjen a sokszor misztikus félhomályból, s mindenki számára - legalábbis nyelvi szinten - elérhető legyen. Minden embert meg kellett és meg lehetett szólítani, s ennek a megszólításnak hatékony eszközei voltak a szinte minden otthonba, a társadalom minden rétegéhez eljutó napi-, hetilapok és egyéb folyóiratok valamelyike. Chyzer Kornél ezt Közegészség- ügyi bajaink összefüggése természettudományi ismereteink hiányával című írásában a következőképpen fogalmazza meg: „Mindaddig mig papjaink, tanítóink és műveltebb osztályunk az egész közegészségtanról kellő fogalommal bírni nem fognak s a napi sajtó a közegészségi kérdéseket minduntalan szellőztetni nem fogja, közegészségügyi viszonyaink rendezése nagyon lassan fog haladhatni s csak egyoldalú fog maradni,”18 19 Ilyen értelemben tehát a nyilvánosság egyik, ebben a történelmi korszakban egyre népszerűbb színtere, a sajtó, a tudomány szolgálatába állhatott. A tudományos ismeretterjesztésre és az egészségügyi vívmányok terjesztésére tett kísérletek is gazdag múltra tekintenek vissza a magyar tudománytörténetben. Itt csak néhány orvosi vonatkozású, az orvostörténelem szempontjából kiemelkedő munkát, illetve személyt szeretnék megemlíteni. Daday András szerint Apáczai Csere János Magyar Encyclopaedia)^ (1653), Pápai Páriz Ferenc Pax Corporisa (1690), Mütyus István Diaeteticája (1762) csak részben érték el az íróik által kitűzött célt: az egészségügyi ismeretek terjesztését, feltehetőleg éppen azért, mert vagy nyelvezetük, vagy formájuk miatt nem juthattak el széles néprétegekhez. Kis József orvosdoktor Egészséget tárgyazó Katechizmus (1795) című művében fogalmazta meg a köznép és az iskolában tanuló ifjúság számára fontosnak tartott, az egészségneveléssel kapcsolatos gondolatatit. Az orvosok szívesen vették volna, ha az iskola is bekapcsolódik az egészségügyi ismeretek terjesztésébe, azonban hiába a nagynevű elődök fáradtságos munkája, a 19. század második felében még mindig az egészségtan iskolai oktatásának bevezetéséért küzdött az orvostársadalom. Kiváló példa erre a küzdelemre a Budapesti Orvosi Kör és dr. Dubay Miklós munkája is. Dubay doktor már 1879-ben az Államorvosban, a Gyógyászat című lap mellékletében foglalkozott a problémával. Úgy vélte, megszületett 1876-ban az egészségügyi törvény, de 18 Geőcze Sarolta: Természettudomány és társadalom. Elhangzott a Magyar orvosok és természetvizsgálók 1892. évi ülésén, Brassóban. 519-526. 19 Chyzer Kornél: Közegészségügyi bajaink összefüggése természettudományi ismereteink hiányával. Elhangzott a Magyar orvosok és természetvizsgálók 1886. évi ülésén, Temesvárott. 201-113.
