Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Varjassy Péter: Hunyadi Mátyás uralkodásának hazai orvostörténeti emlékei
Varjassy P . : Hunyadi Mátyás uralkodásának hazai orvostörténeti emlékei 63 ott lakó beteg szerzetesek és laikus fráterek ápolására és felügyeletére szolgált. Egyes kolostorok nem is „vettek fel" idegeneket, vagy csak 1-2 ágyat biztosítottak egyes világi adományozóknak, az ún. javadalmasoknak. Másrészről számos kolostorban az utazók, vándorok és zarándokok számára menedékhelyek, vendégházak létesültek, ezek voltak a hospitiumok vagy xenodochiumok. Ezek a legtöbbször a bejárathoz közeli, külön épületben helyezkedtek el. Egybemosódott az idegenek ellátására szolgáló hospitiumok, valamint a szegények és önmagukról gondoskodni nem tudók számára létesített, un. hospitale pauperumok fogalma. Utóbbiak az elesettek, nyomorultak számára létesültek, azaz főként szegényotthonként és ápolási otthonként funkcionáltak. A rászorulóknak hajlékot adtak, élelmet biztosítottak. Mai értelemben vett gyógyítás nemigen folyt bennük, a középkori ember betegségében nem az ispotályba ment gyógyulást keresni. Alapvető volt az ispotályok lakóinak spirituális támogatása, erről az ott szolgáló szerzetes- vagy világi papok, illetőleg a mindig meglévő ispotálykápolna vagy templom gondoskodott. Az ispotályokban képzett orvos nemigen volt. (SOMOGYI 1941) Általánosságban is kijelenthető, hazánkban a 15. században medicinae doctor igen kevés volt. Az egyetemen medicinát (is) tanultak elsősorban papi hivatásukat gyakorolták. A kolostorokban a rászorulóknak jobbára csak empirikus kezelést adtak az ebben jártas páterek és laikus fráterek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ezekben az intézményekben az ispotályok lakói mégsem kaptak rosszabb „ellátást", mintha végzett orvosok kezelték volna őket. Visszatekintve láthatjuk, a késő középkor medicinájának terápiás ismeretei (is) szegényesek voltak, az orvoslás valójában még nem volt a mai értelemben vett tudomány. A belgyógyászati betegségek terén a terjengős receptek ellenére kevés volt a valóban hatékony terápiás eljárás. Többnyire teoretikus, humorálpatológián alapuló, az ókorból átvett eljárásokat alkalmaztak. Amennyiben a korabeli kezelési módokat mai szemmel nézzük, kevés esetben tűnik meggyőzőnek, hogy érdemi javulást lehetne tulajdonítani ezeknek az eljárásoknak. Az áldozatos, gondos, szeretetteljes ápolás lehetett a betegek számára talán a leglényegesebb. (Ennek fontosságáról napjainkban, a tudományos eljárások hallatlan fejlődése mellett, szeretünk megfeledkezni.) Noha már Szent István korában is alapultak kolostorok és ispotályok hazánkban, számuk a 13-14. század fordulóját követően kezdett csak növekedni.. Hazánkban elsőként a bencések végeztek beteggondozást. Szent Benedek rendje tagjainak nyomatékosan elő is írta ezt reguláiban: ,,Infirmorum cura ante omnia et super omnia adhihenda est, ul sicut revera Christo, ita eis serviatur. Ergo cura maxima sit Ahhati ne aliquam negligentiam patianlur... Balneorum usus, quoties expedit, offeratur." A bencések a kora középkori medicina fejlődésében általánosságban is igen jelentős szerepet játszottak, nagyhírű Monte Cassino-i kolostoruk a korabeli medicina egyik központja volt. (RATZINGER 1887) A 15. századra a gyógyítással is foglalkozó szerzetes apátságok és kolostorok száma hazánkban - főként a pálosoké - folyamatosan szaporodott, Demkó szerint ebben az évszázadban mintegy hatvannal. A 15. századi Magyarországon mintegy 200-ra becsülhető a működő kolostorok száma. Egyes rendek kolostorai a lakott területektől távoli vidéken épültek fel (pl. karthauziak, bencések), mások viszont a városokhoz kötődtek (pl. a ferencesek). A középkor végén még néhány ispotályos rend kórháza is fennállt. Az ispotályok különleges formái voltak a leprosoriumok, ebből a korból 12-ről vannak ismereteink. Biztos források igazolják leprosoriumok fennállását Bártfán, Brassóban, Budán, Lőcsén, Eperjesen, Medgyesen, Nagyszebenben, Kolozsvárott, Rozsnyón, Segesváron, Tövisen és Zágrábban. Ezek a fenti leprakórházak a hasonló európai intézmények elterjedé-
