Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay Károly: Az orvostörténelem, mint önálló szaktudomány
16 Co nim. de //ist. Artis Med. 206—209 (2009) alatt tartotta. Szerény körülmények között élt, hiszen tanulmányai befejezése után több évig a krakkói zsidó kórházban dolgozott, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, 1850-től pedig - már fizetéssel - a főorvos helyettese volt. Kollegái közül többen kifogásolták a heti egy alkalommal tartott ingyenes rendelését, ami a lakásán zajlott, de felekezeti hovatartozás nélkül foglalkozott a megjelent betegekkel. A rendőrségi megfigyelés és a tevékenységét ért bírálatok ellenére - vagy talán emiatt - 1861-ben ismét politikai szerepet vállalt, Bécsben a krakkói zsidó küldöttség tagjaként tárgyalt a belügyminiszterrel Galicia jövőjéről. Sokat idézték beszédének fő gondolatát: „az állam társadalmi szövetség a szabadság biztosítására, ahol semmi helye nincs a nemzeti és vallási gyűlöletnek." Éppen a politikai enyhülés hasonló volt a magyarországi helyzethez - légkörében adta be 1862-ben az orvostörténelem tárgykörében magántanári kérelmét „Az iskolán kívüli orvostudomány" címmel, amit elnyert, de a nyilvános előadás jogát nem kapta meg. Az 1867-es magyar-osztrák kiegyezést követően újabb politikai enyhülés következett be Galíciában is, ennek köszönhetően engedélyezték Oettingernek is az egyetemi előadás megtartását. Első nyilvános előadásán alig néhányan vettek részt, de később mégis a krakkói egyetem legnépszerűbb előadói közé emelkedett. 1873-ban nyilvános rendkívüli egyetemi tanárrá nevezték ki, több éves levéltári kutatásainak eredményeként összeállította és kiadta a krakkói egyetem orvosi karának dokumentumköteteit. Ezekben az években irta meg az Altalános orvostörténelem alapvonalai című 3418 oldalas könyvét, amelyet teljes egészében nem tudott kiadni, kb. 900 oldalnyi a Przeglad Lekarski mellékleteként jelent meg. Oettinger kézirata - és kinyomtatott részei - nemcsak a lengyel orvostörténelem eseménytörténetét ölelte fel, hanem részletesen elemezte az orvosi gondolkodás és filozófia fejlődésének számos történeti problémáját is. Oettinger az orvostörténelmet 1891-ig, nyugalomba vonulásáig adta elő, óraszáma 1875-től heti 3 órára emelkedett. Sajnos oktatói munkájához nem kapott hivatalos egyetemi segítséget, nyugalomba vonulása után óráit senki nem vette át. A századforduló éveiben a Jagelló Egyetemen az orvostörténelem oktatásának formai keretein nem változtattak, minden tanév kezdetekor gondolt jelentett az orvostörténelem előadójának megjelölése. 1900-ban ünnepelte a Jagelló Egyetem 1400-ban megfogalmazott híres alapszabályzatának 500. évfordulóját, amely annak idején valóban európai egyetemmé tette a krakkói egyetemet. Ekkor az orvosi karon több kezdeményezés született az orvostörténeti oktatás újjászervezésére, új tanszéki vagy intézeti kereteinek kialakítására. Walery Jaworoski (1849-1924), a belgyógyászat professzora kezdeményezte az orvosi kar orvostörténeti múzeumának megszervezését, amely egyben a tanszék szerepét is betölthetné. Az orvostudományi kar tanári testülete megalapította a Jagelló Egyetem Orvosi Karának Orvostörténeti Múzeumát, elrendelte a kar történeti dokumentumainak, orvosi eszközeinek, jeles professzorainak könyv- és irathagyatékának összegyűjtését és a Mickiewicz utca 2. szám alatti, erre a célra átengedett épületben való elhelyezését. (Ma is itt működik az egyetem múzeuma és orvos-gyógyszerészettörténeti intézete). Három munkatársat biztosítottak a gyűjtemény kezelésére, az 1902-ben kiadott jelentés szerint a 10 ezer kötetes könyvtár mellett 1222 történeti értékű kézirattal és 1769 db. orvosi eszközzel, emléktárggyal rendelkeztek. 1905-ben a kéziratok száma 2188, a tárgyak száma 4617 db. -ra emelkedett, a könyvtár 13 ezer kötettel rendelkezett. Az orvostörténeti múzeum fenntartása jelentős költségeket igényelt, amelynek teljes összegét az egyetem alig tudta vállalni.
