Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 202-205. (Budapest, 2008)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - PÁLVÖLGYI Balázs: A trachoma elleni védekezés megszervezése Magyarországon (1884-1903)
lentés idegen illetőségű trachomásra vonatkozott, akkor a hatóság feladata volt az illetőség szerinti elsőfokú közegészségügyi hatóság megkeresése is. Az új rendelet részletesen előírta az elvégzendő szemvizsgálatok módját. Szemvizsgálat végzése minden iskolában, mindenhol, ahol emberek tömegesen dolgoznak együtt: gyárakban, nagyobb műhelyekben, árvaházakban, letartóztatási- és javító intézetekben, a vidék trachomával fertőzöttsége esetén félévente, mentessége esetén évente kötelező volt. Ezen kívül minden cselédkönyvet kérő cseléd szemét is meg kellett vizsgálni, s az új szabályozás szerint az elmegyógyintézetekbe való felvételhez szükséges orvosi igazoláson is föl kellett tüntetni, hogy az adott beteg trachomas volt-e, vagy sem. 106 A szemvizsgálatokat a rendelet a rendes orvosi személyzetre bízta, azaz ennek teljesítése elsősorban a községi (kör)orvosok, ennek hiányában a járásorvosok dolga volt, ha azonban az adott körben kirendelt trachoma-orvos dolgozott, akkor a vizsgálatok elvégzése ennek feladata lett. 107 A hatóság a minisztériumnak félévente küldött jelentésében nem csak a betegség elterjedtségéről, annak változásáról, hanem az orvosi személyzet működéséről is beszámolt. A rendelet a megelőzés terén - igazodva a korábbi gyakorlathoz - elsősorban az elkülönítést írta elő, azzal a változással, hogy általánosan csak az igen fertőző stádiumban lévő betegeket igyekezett távol tartani az egészségesektől, külön kitérve a vándor-munkások jelentette problémára. A trachoma-közvetítőként is számon tartott, főképp felvidéki munkások mozgását, még a trachomásokét sem kívánta korlátozni az új szabályozás, azonban előírta az elkülönítést és a vasárnapi gyógykezelést. Kitért a trachoma terjedését elősegítő népszokások tiltásának lehetőségére is (pl. a már említett szegedi menyasszonymosdatás szokása), valamint a vasúti betegszállítás kérdésére. Jóllehet ez utóbbit a fertőző betegek szállításának kapcsán már szabályozták 108 , a rendelet előírta, hogy vagyontalan trachomások szállítási költségeit az állam viseli, valamint, hogy a kísérők félárú kedvezményre jogosultak. Külön szabályokat tartalmazott a rendelet a trachomas katonákra, az újoncozás alkalmával végzett szemvizsgálatokra, a beszállásolásokra vonatkozóan is. A trachomas katonák problémája már korábban ismert volt. A szolgálatra való alkalmasság kérdése körüli viták, valamint a nehezen végrehajtható elkülönítési rendelkezések miatt megoldásként fölmerült a szolgálat alóli mentesség, illetve a trachomas egységek szervezésének gondolata is. 109 Az 1903-as szabályozás megtartotta a korábbi rendelet megoldását 110 , azaz a trachomas katonák elkülönített beszállásolását írta elő. Bővebb volt viszont annyival, hogy az újoncozáskor esedékes szemvizsgálatok eredményét az általános trachoma-ellenes védekezés rendszerébe illesztette, azaz a hatóságokat az újonnan fölbukkanó esetekről jelentéstételre kötelezte. Arról, hogy mit is lehet kezdeni a trachomas hadkötelesekkel, végül az 1912. évi XXX. tc, Feuer és Grósz Emil törekvéseit tükröző 41.§ - a rendelkezett. E szerint a trachomas besorozottakat gyógykezelés céljából már az adott év október 1 -je, vagyis a szolgálat szokásos megkezdése előtt állományba vették, és katonai kórházban gyógykezelték. 106 Korábban létezett már hasonló szabály, az 1892-es rendelet szerint trachomas elmebetegek felvétele nem volt lehetséges az intézetekbe - BM 1892/26.084 107 Az állam által kirendelt trachoma-orvosok száma a századforduló után egyre kevesebb lett. Míg 1899-ben 42 trachoma-orvos dolgozott, 1906-ban 18, 1911-ben 12. -Grósz, 1912, 122. 108 BM 1903/15.316. luy Már Feuer is fölvetette a trachomas századok szervezésének gondolatát, az új szabályozás kidolgozásának idején Szabadka javasolta a trachomas zászlóaljak létrehozását. - Grósz £., 1912, 140. 110 BM 1887/18.646
