Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 202-205. (Budapest, 2008)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - PÁLVÖLGYI Balázs: A trachoma elleni védekezés megszervezése Magyarországon (1884-1903)
szergyógyítást is: „Az orvos által betegnek nyilvánítottak úgy saját, valamint polgártársaiknak érdekében, kikre nézve nyilvános veszélyt képeznek, a legnagyobb szigorral kényszerítendők, hogy magukat gyógykezeltessék." A mulasztó hatósági közegekkel szemben pedig fegyelmi eljárást helyezett kilátásba. Hatósági intézkedésként az utasítás rendelkezett arról, hogy ha (kisebb helységben) sok beteg lenne egy területen, akkor külön rendelőt kell berendezni (a beszerzendő felszerelés pontos megadásával), nagyobb városokban pedig elrendelte a tömegszállások, a hazatérő katonák, az iskolák és a betegek családjának ellenőrzését is. Az ellenőrzést végző orvosoknak a városi tanácsnak kellett jelentést tenniük. Ezen kívül, a trachomával érintett városokban egy szemosztály (szükség esetén ideiglenes) fölállítását rendelte el, mely osztály orvosa köteles volt a vagyontalanokat meghatározott időben ingyen rendelésen fogadni. A trachoma elleni védekezés első szakasza a közegészségügyi törvény rendszerén alapult. Azaz a védekezés megszervezése az általános járványellenes védekezés rendszerébe illeszkedett, így a cselekvésre kötelezettek a községek és a törvényhatóságok voltak. Ezeknek kellett megszervezni az ellenőrzést, a rendelő, illetve a szemosztály fölállítását, és nekik kellett gondoskodni a gyógykezelés folyamatosságáról. A közegészségi törvény alapján rendelte el a minisztérium a kényszergyógyítás lehetőségét is. 2 2.1. A külön szabályozás szükségessége A kezdeti intézkedések tehát egyszerű és látszólag hatékony eszközökkel akadályozhatták volna a trachoma továbbterjedését. A valóságban azonban nagyon nehéz feladat elé került a hazai közegészségügyi igazgatás. Azon az általános akadályon túl, hogy nem állt kellő számú orvos rendelkezésre az országban, hogy a községek körorvos-ellátottsága az egész korszakban igen egyenetlen volt, és hogy a községek többsége - a járványsújtottak főleg - nem rendelkezett elegendő anyagi eszközzel a szükséges intézkedések végrehajtására 24 , a betegség természete is megnehezítette az ellene való hatékony föllépést. A trachoma ugyanis bizonyos stádiumig nem okoz különösebb panaszokat, főként nem olyanokat, melyek munkaképtelenné tennék a beteget. Ezért valósággal lehetetlen volt a korai stádiumban lévő betegeket rendszeresen kezelni. A védekezés, a járványorvosok alkalmazása, a szakkórházak fölállítása, megszervezése megterhelte a községeket, ám az érintettek körében is megfigyelhető volt bizonyos ellenállás. A kezelés korántsem volt fájdalommentes 25 , rendszeres volta ráadásul gátolta a munkavégzést és „máskülönben testileg bajuk nem lévén, azon tévhitben vannak, hogy teljesen egészségesek, - ellenszenvvel viseltetnek és igen gyakran csak kényszer alkalmazása mellett gyógyíthatók, és hogy mihelyt arról értesültek, hogy az e járvány alkalmából felmerülő költségeket a fennálló törvény értelmében a községeknek, tehát kirovás útján nekik maguk23 Járványellenes védekezés: 1876/XIV. 80-91 §, kényszergyógyítás: 1876/XIV. tc. 82.§ 24 Már 1884. májusában a megyei Ferenc József közkórház igazgatójának elgondolása nyomán Szeben megye javaslattal (Szeben megye th. bizottságának 1884. évi máj. 15-16-án kelt rendes kgy. jkv.) fordult a minisztériumhoz, mely szerint hatékonyabbá tehetné a védekezést, ha annak költségeit az állam állná, a bujakóros betegek gyógyköltségeihez hasonlóan. A miniszter egyetértett ezzel, ugyanakkor mivel a kérdést rendeleti úton nem lehetett rendezni, utasítást adott a Villi.a és a VIII.b ügyosztálynak, hogy kezdjék meg a törvényjavaslat kidolgozását. - MOL Kl50-1884-lV-l6-36058 Ld.: Scholtz Kornél: A trachoma gyógyításának története. Szemészet, 1902/ 4, 41-46. 5, 61-67.
