Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 198-199. (Budapest, 2007)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS

szabályzatát az egyetem vezetése csak a következő év augusztusában hagyta jóvá, mégis c momentumot tekintik a Dartmouth Medical School megalakulásának. Kezdetben Smith maga oktatta a tantárgyak nagy részét, azonban már igen korán akadtak segítői, ilyen volt pl. Lyman Spalding, aki francia nyelvtudása és harvardi tanulmányai folytán jól ismerte a nagy francia kémikusok - mint pl. Lavoisier és Berthol let - munkáit, így tehát az új „francia kémia" bevezetésével a kémiaoktatás színvonalasabbá vált. Később - akárcsak a kémiát - az anatómia oktatását is másokra bízta, sőt külön anatómia tanszéket is létrehozott. A szakmai kurzusok viszont Smith „felségterületéhez" tartoztak és a korabeli levelek, ill. a diákok által készített jegyzetek alapján igen magas szintűnek tekinthetők. Az előadásokon is különös hangsúlyt fektetett konkrét esetek bemutatására és ezeken keresztül a hallgatókat gyakran látta el gyakorlati útmutatásokkal. A Smith-korszaknak az alapító 1813-as Yale-rc való távozása vetett véget. A második, „Ninetcenth-Century Progress: Systematization" című fejezetben arról a hatalmas fejlődésről ír Putnam, melynek során egy parókiális szemléletű, kevéssé strukturált vidéki intézményből, egy a korábbinál sokkal rendszerezettebb, széles körben ismert és elismert orvosi kar jött létre. A Nathan Smith távozását követő évtizedeket a szerző „az iskola nagykorúvá válásának időszakaként" (p. 37.) aposztrofálja. Smith utódai alatt jelentős átalakulások mentek végbe az intézményi struktúra, a kurrikulum, és a tanári kar összetételét illetően egyaránt. A korábbi struktúrához képest újat hozott az 1820-as reform, amikor több különálló tanszéket hoztak létre, jól körülhatárolt és pontosan meghatározott szerepkörrel, élükön egy-egy professzorral. Lzzel összhangban a tanári kar és a tanterv is folyamatosan változott, bővült, egyre többen jártak más egyetemekről Manőverbe oktatni (pl. az 1840-es évektől igen gyakran kellett nyári szemesztert meghirdetni, mert a vendégtanárok csak ilyenkor érlek rá a Dartmouth-ra leutazni). A gyakorlati oktatás lehetőségei is javultak az időszakban. Már 1850-1870 között működött egy Dr. Dixi Crosby által alapított kórház az intézmény keretein belül, majd az 1890-es évek elején kimondottan a hallgatók gyakorlati oktatására hoztak létre egy 36 ágyas kórházat (Mary Hitchcock Memorial Hospital). A következő, „Medical Education and Reform: Profcssionalization" című fejezetben a 20. század első felének azon fejleményeiről számol be a szerző, amelyek a Dartmouth Medical Schoolt és jó néhány további vidéki orvosi kart igen hátrányosan érintettek. A korszak jól indult ugyan: 1897-ben négy évre emelték a képzés időtartamát, az oktatás egyre magasabb színvonalúvá, az itt szerzett végzettség egyre szélesebb körben elfogadottá vált. Azonban a 20. század első éveiben az Amerikai Orvostudományi Társaság vezetése az orvosképzés mélyreható átalakítása mellett döntött. A „Flexner-jelentés" néven elhíresült tervezet kevesebb, de jobban felszerelt orvosi kar fenntartását javasolta, az oktatás színvonalának emelkedését várva az intézkedéstől. Hosszas viták után 1913-ban egy erre kijelölt bizottság úgy döntött, hogy a Dartmouth-on a 3-4 évfolyamokon megszüntetik az oktatást, így az intézmény a továbbiakban kizárólag az első két évfolyamon folytatott alapképzést. L döntés azután jó néhány évtizedre meghatározta az orvosi kar életét. A Dartmouth egyre inkább elszigetelt, a fejlődés főáramától évtizedekre lemaradt vidéki iskolává vált, amelyet elsősorban úgy tartottak számon, mint egy lehetséges lépcsőfokot a nagyobb egyetemek (pl. Harvard) felé vezető úton. Lz akkor is igaz, ha a korszakban véghezvitt néhány előremutató innovációra tekintünk - vonja meg a mérleget a szerző az 1947-es 150 éves évforduló kapcsán (p. 177-179.). A 4. fejezet címe „The Refounding Project: Stabilization". A második világháborút követően - különösen az 1950-es évek elejétől - egyre erőteljesebb törekvésként jelentkezett az egyetem vezetői részéről, az orvosi kar újjá alakításának gondolata. Az évtized második felétől már konkrét eredmények is születtek ez ügyben: a képzés folyamatosan bővült, új tanszékek alakultak (pl. biokémiai, élettani, gyógyszerészeti, stb.), melyekre egyre több neves tanár, kutató érkezett más egyetemekről. Ugyanakkor pontosan a tanári kar összetételének e változása idézte elő a következő évtized nagy szakmai vitáit a karon belül, mely a molekuláris biológiai kutatások bevezetése körül alakult ki Putnam az időszakot igen nagy részletességgel és alapossággal tárgyalja, a téma kapcsán számos korabeli résztvevőt megszólaltatva. A hosszú évek erőfeszítései ugyanakkor meghozták a várt eredményt: 1973-ban, 60 év után újra orvosi diplomát nyújthattak át a végzős hallgatóknak, az egyetem pedig azóta egy széles körben elismert intézménnyé vált. A mű befejezéseképp terjedelmes függelék kapott helyet, mely néhány, az intézmény életét meghatározó dokumentum mellett a jegyzeteket és a névmutatót tartalmazza. Constance E. Putnam munkája igen jó áttekintését adja az orvosi kar 200 éves történetének, a fentiekben említett kulcsfontosságú eseményeket, időszakokat a legapróbb részletességig tárgyalva. Rengeteg dokumentumra, levélre és - természetesen a későbbi korok eseményei kapcsán - személyes interjúra hivatkozik, ill. idéz belőlük gyakran részleteket, törekedve ezzel is az előszóban megjelölt egyik fő célkitűzésére, jelesül az egyes események