Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 198-199. (Budapest, 2007)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS

kezményekkel járt a szabad hozzájutás lehetősége is. Ezért volt fontos az 1868-as gyógyszerészeti törvény (Pharmacy Act), amely betiltotta az ópium és az ópium tartalmú készítmények gyógyszertáron kívüli árusítását. A 19. században többen próbálkoztak avval, hogy ne az ópiumból, hanem közvetlenül a mákgubóból állítsák elő a morfint. A magyar Kabay János is először az éretlen, zöld máknövénnyel dolgozott (1930-ban), majd kidolgozta az un. mákszalma eljárást, vagyis a szárított növényből vonta ki a morfint (1931), ez a módszer - minden túlzástól mentesen - forradalmasította a morfin-gyártást. Míg az ópium és származékai elsődlegesen nyugtató, bódító hatásúak, a drogok más csoportja átmeneti időre erős élénkítő, stimuláló eredményt ér el a szervezetbejutva. Az eredet ebben az esetben is a természetben található növény - a kokalevél -, amelynek élvezete a lakosság körében a növény őshonos hazájában, Dél-Amerikában több évszázados hagyomány. Az „Erythroxylon coca" levelének rágása és a kokain-abúzus közötti összefüggés rendkívül laza. A használat elterjedése lehet löbbezer éves is, de írásos dokumentumok alapján csak az inka birodalomig lehet visszavezetni. Egy bizonyos idejű élénkítő hatás után a rendszeres használat apátiát, depressziót eredményez. Az inka vezetők katonasággal őriztették az ültetvényeket, ezzel vetve gátat a mértéktelen fogyasztásnak, ami természetesen nem vonatkozott az arisztokráciára és a papságra. A kokalevelet isteni tulajdonságokkal ruházták fel, ezért jelentős kultikus szerepet kapott, a papok a transzállapot előidézésére fogyasztották. A nép számára hadjáratok, illetve nagy építkezések idején oldották fel a tiltásokat. Ami különösen fontos, hogy az orvoslásban minden valószínűség szerint alkalmazták érzéstclenílőként, pl. a trepanációs műtéteknél. A spanyol hódítás kora már a fogyasztás „liberalizálásának" az ideje. Olyannyira nem voltak tiltások, hogy az 1500-as évek második felétől megszokottá vált, hogy a bányákban hivatalosan adták az indiánoknak a munkavégzés intenzitásának fokozására, sőt általánossá vált a munkabér egy részének kokalevél formájában való kifizetése (sok helyen máig megmaradt ez a gyakorlat). A statisztikák kb. két évtizede mintegy 4 millióra becsülték a dél-amerikai kokarágcsálók (coqueros) számát. A fogyasztás a világnak ezen a részén társadalmilag elfogadott, ugyanakkor nem lehet a növényt sem élvezeti szernek, sem kábítószernek nevezni. Egy a WtlO megbízásából készült tanulmány új megvilágításba helyezi a kérdést. Bár semmi olyan adatot nem közöl, ami eddig ne lett volna ismert, következtetései és az. összefüggések mégis újszerűek. A használat egyértelműen a munkavégzéssel kapcsolódik össze, gyermekek és nők nem élnek vele, illetve a nők csak igen nehéz fizikai munka esetén. Természetes, hogy ha egy tlatal férfi munkába áll, elkezdi a kokalevél fogyasztását is, mert javítja a hangulatát, fokozza a teljesítményét. Erre a stimulálásra az Andok több ezer méteres magasságában szükség is van, a jelenség hasonlóságot mutat a sportolók amfetaminos doppingolásával. 1952-ben végeztek egy felmérést, amelyben kimulatták a tengerszint feletti magasság és a lakosság koka-rágása közötti összefüggést: minél lejjebb élő embereket vizsgáltak, úgy csökkent a fogyasztás mértéke, sőt akik leköltöztek a síkságra, akár időlegesen is, nem mutattak elvonási tüneteket, vagyis nem lehet hozzászokásról, függőség kialakulásáról beszélni. Másik érdekes vonatkozás az étvágycsökkentő hatás, hozzáfűzve, hogy az amfetaminokat a civilizált országokban fogyasztószerként alkalmazzák. Az indiánok esetében fontos ez a hatás, ugyanis a rendkívüli szegénység és élelmiszerhiány miatt az étvágycsökkentés szerepe megnő, elviselhetőbbé teszi a létet, ugyanakkor a levél tartalmaz annyi vitamint, amennyi egy felnőtt ember napi szükségletét kielégíti. A lakossági fogyasztás mértékében észlelhető némi csökkenés az életforma és a körülmények változásával hozható összefüggésbe. Az európai elterjesztés kezdetben nehézkes volt, nem lehetett a növényt jól szállítani, sem a termesztést áthonosítani, ezért főzetek, gyógyborok, teák, üdítők formájában, a gyógyszerészi forgalomban erősítők, stimulálok alakjában terjesztették. 1885-ben kezdték árusítani Atlantában a nagy karriert befutó Coca-colát, 1907-től pedig az ebből származtatott, „továbbfejlesztett" kokainmentes változatú üdítőt. 1859-ben indult meg a hatóanyag tudományos izolálása, analizálása, majd kezdetben helyi érzéstelenítöként, később pedig „univerzális" belső alkalmazású gyógyszerként való használata. A századforduló táján jelent meg a gyógyszerkészítményekkel való visszaélés és az „élvezeti szcr"-ként történő alkalmazás. Egyre nyilvánvalóbb lett a veszély, az ellenőrzések és szigorítások rendszerének kidolgozására irányuló intézkedések fontossága. Az igénytelen mérsékeltövi növények közé tartoznak az Ephedra fajok, amelyeket a kínai népi orvoslásban már több ezer éve alkalmaznak különféle légúti megbetegedésben, elsősorban asztma ellen. Az Ephedra alapanyagú teák, és egyéb szerek a 19. században bekerültek az európai gyógyszerkönyvekbe is. A gyógyszerészeti technológia fejlődése lehetővé tette a szintetikusan előállított alkaloidok megjelenését is. Az Ephedra tartalmú készítmények más irányú népszerűsége az un. táplálék-kiegészítők területén bontakozott ki (energia-italok, méregtelenítők, „intelligencia-növelők", élénkítök, stb.). Éppen ezért nehéz az egyre jobban terjedő és mindinkább nyilvánvaló visszaélést, rászokást megakadályozni. Az eddigiekhez hasonlóan egyszerű, igénytelen növény - a kender - a kiindulópontja a napjainkban, hazánkban is mind hevesebb vitákat kiváltó (legalizálni vagy tiltani?) kannabisznak. A szerző szerint: „A kannabisz-