Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 198-199. (Budapest, 2007)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS

KÖNYVSZEMLE Bayer István: Drogok és emberek. Múlt, jelen, jövő. Bp., Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, 2005. 512 p. ill. Bayer István gyógyszerészprotésszor több mint négy évtizede kutatja a kábítószerek problematikáját. Több tekintélyes nemzetközi szervezet aktív tagjaként vett részt három nemzetközi kábítószer-egyezmény kidolgozásában. Szaktudásával kiérdemelt nemzetközi tekintélyét bizonyítja, hogy konzultánsként folyamatosan kérik a véleményét. Több száz tanulmánya jelent meg, amelyek jelentős részét a legkülönbözőbb nyelvekre lefordították. Jelen keretek között ismertetésre kerülő könyve a harmadik terjedelmes mü e témában. Az első kötet megjelenésére, 1989-ig tíz évet kellett várnia. Az akkor tabunak számító téma iránti érdeklődést és a drogokról való őszinte publikálás lehetőségét felgyorsította a kábítószerek világméretű elterjedése. Az újabb összefoglaló munkák megírására a használt drogok skálájának bővülése és a féligazságok terjedése által indukált társadalmi viták is ösztönöztek. „Lehet, hogy a tiltott gyümölcs nem alma volt? Lehet, hogy Ádám és Éva nem is tudták, hogy milyen az a gyümölcs, amelyet megkívántak? ... Tudomásul kell venni, hogy a „drog" szó olyan gyűjtőfogalom, mint például a gyümölcs.... Akik a „drogcsomagot" nem bontják fel, és nem veszik figyelembe az egyes drogok vagy drogcsoportok közötti különbségeket, azok zsákutcába tévednek... a „drogmentes társadalom" megvalósításának ideája mítosz... egy ma összeállított tilalmi lista nem egy év alatt, hanem már egy hét alatt avul el." Ezekkel a gondolatokkal kezdődik Bayer professzor érdekfeszítő könyve. Ezután a könyv megírásának célját határozza meg, miszerint a múlt, jelen és a jövő elemzésével eligazítást kíván nyújtani a drogok rengetegében. Fontos megállapítása, hogy nem felelőst kell keresni, nem (az esetleg csak vélt) megoldást hirdetni, hanem megszervezni a megelőzést és segíteni a rászorulóknak. Lényeges a terminológia tisztázása is, mivel a „drog" szót a gyógyszerészeiben mindig a terápiás használatú szárított növényekre alkalmazták, az angol nyelvterület egységesítő „drug" elterjedéséből eredeztethető az általános érvényű szóhasználat. További alapvető fogalmakat próbál meg rögtön a bevezetésben tisztázni a szerző. A „lágy" vagy „kemény" drog fogalmát nem lehet meghatározni, ezt a kategorizálást szerinte csak Hollandiában használják. Az úzus és abúzus értelmezése szintén sok nehézséggel jár, hiszen a visszaélés mértékének megállapítása sosem reális Az első vizsgálódás tárgyává tett nagy „család" - amelynek gyógyszerészeti előállítása magyar vonatkozása okán is hangsúlyt kap - az ópium és az opiátok. A történet az ókortól egészen a Vietnamba küldött amerikai katonák heroin használatáig követhető. A szerző legterjedelmesebben az ázsiai és keleti területeken szokásos használat formáit, történetét taglalja. Az alapanyagtól kiindulva mutatja be a különféle finomságú és feldolgozottsága formákat: az ópiumot, a morfint és a heroint. Az ópium európai újrafelfedezése - az ókori ismertség után - a 16. századtól következett be, elsősorban a gyógyszerészetet is megújító, sokat méltatott és vitatott munkásságú Paracelsus érdemeként. A népszerűség oka a korszakban alkalmazott tüneti kezelésben kereshető, ezért volt szükség a sok nyugtatóra, fájdalomcsillapításra. Az egyik akkori orvost, Sylviust (Jacobus Dubois) „doctor opiatus"-nak neveztek kortársai, mivel azt mondta, hogy nem szeretne orvos lenni, ha nem lenne ópium. JTiomas Sydenham a 17. században már korszerűbb ópium készítményt (ópium tinktúra) alkalmazott. A morfin létezésérc először 1688-ban utalt Ludwig. 1805-ben Friedrich Wilhelm Sertürner vonta ki az első növényi alkaloidot (morfint) az ópiumból. A farmakológiai vizsgálatokat saját magán végezte, amely kísérletekbe csaknem belehalt. Az elterjedt gyógyászati alkalmazás miatt mind többen váltak rendszeres fogyasztóvá, az összefüggés azonban még nem volt egyértelmű az orvosok előtt. Káros követ-