Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - FAZEKAS Tamás: A Wolff-Parkinson-White szindróma áttekintő története
malis tachycardiát, egynél pitvarremegést is észleltek. A QRS-komplexus felszálló, kezdeti részének deltára, (a görög ábécé negyedik betűjének alakjára: A) emlékeztető, PRintervallum-rövidülést kiváltó distorsióját és a tachycardia-hajlamot nem tudták megokolni, a kamrai aktiváció (QRS) meghosszabbodását pedig (miként dolgozatuk címéből is kitűnik) intraventricularis ingerületvezetési zavarnak (szárblokknak) vélték. Az újszerű EKG-minta hat betegben állandóan fennállt, háromnál időszakos/intermittáló volt (kettőnél fizikai terhelés hatására jelentkezett). White érdeklődését felkeltette egy tíz éve PSVT-ben és paroxysmusos pitvarremegésben szenvedő 35 éves középiskolai tanár, aki 1928. április 2-án jelent meg a neves bostoni szívgyógyász rendelőjében. A palpitatio nemritkán fizikai terheléskorjelentkezik. White és beosztottja, Wolff igencsak meglepődtek, amikor azt tapasztalták, hogy a lépcsőjárással kiváltott sinus-tachycardia (> 100 ütés/perc) hatására a PR- és QRS-intervallum normalizálódott. A „WPW-mintát" atropin befecskendezéssel provokált sinus-tachycardiával is ki tudták váltani, föltételezték, hogy a bizarr EKG-kép és a szívritmuszavar kialakulásában a neurocardialis szabályozás zavarának, a specifikus ingerületvezető rendszer (Tawara-szárak) paraszimpatikus beidegzésének és tónusnövekedésének van szerepe. Idézték azokat a korábban közzétett, sporadikus esetbemutatásokat, amelyek a PR-intervailum rövidülését és a QRS-deformitást hasonlóképpen, az intraventricularis ingerületvezetés autonóm beidegzésének zavarával hozták összefüggésbe (Wilson, 1915; Wedd, 1921). Meg kell jegyezni, hogy a holland De Boer, pusztán spekulatív alapon, már 1926-ban fölvetette, hogy a PS VT oka rendellenes pitvar-kamrai összeköttetés és az aktivációs hullámfront körforgása lehet. Mindössze két évvel Wolff, Parkinson és White kulcsfontosságú közleményének megjelenése után Holzmann és Scherf előtérj esztették ma is helytálló hipotézisüket, miszerint a WPW-szindrómát világrahozott elektroanatómiai eltérés, a pitvart és kamrát összekötő extraordinárius izompálya (Páladino—Kent-köteg) postnatalis fennmaradása és ingerületvezetőképessége okozza. Közleményük 416. oldalán így írtak: „Für die abnorm kurzen PRDistanzen und ihnen folgenden abnormen Ventrikelkomplexe [...] handelt es sich um eine anatomische Anomalie, d. h. es besteht eine abnorme Verbindung zwischen Vorhöfen und Kammern". Az A V-mellékpályán (akcesszórius/bypass-kötegen) lefutó elektromos impulzus a kamrai myocardium kisebb-nagyobb részét a normálisnál korábban aktiválja, következésképp a szívkamrák egyrészt a normális ingerületvezető rendszeren, másfelől az AVjárulékos pályán keresztül dcpolarizálódnak, ennélfogva kétirányú, „fúziós" kamrai aktiváció, s A-hullámmal kezdődő QRS-komplexus jön létre. Az entitást Levine és Beesőn 1941-ben nevezte el Wolff-Parkinson-White (WPW)-szindrómának. A svéd Öhnell az EKG-n A-hullám formájában érvényesülő korai kamrai aktivációnak 1944- ben adta a prae-excitatio nevet. A A-hullám megjelölést belga szerzők, Segers, Lequime és Denolin használták először, ugyancsak 1944-ben; franciául írt dolgozatukban nem fordul elő a „delta" szó, következetesen A betűt írnak, s a QRS-komplexus kezdeti, felszálló részének egyenlő szárú háromszögre, A-ra emlékeztető alakjára hívják föl a figyelmet. 1945- ben Rosenbaum és misai a WPW-szindrómás betegek EKG-ját a QRS-komplexus főkilengésének iránya és az AV-járulékos pálya/prae-excitatio helyére utaló A-polaritás alapján két csoportra osztották: /í-típusról szóltak, ha a jobb oldali monopoláris mellkasi elvezetésekben (V|. 2 ) pozitív A-hullámot észleltek és a QRS-komplexum legnagyobb kilengése a (pozitív) R-hullám volt; ß-tipusnak azt a V r ben A-negatív EKG-képet tekintették, amelyben a QRS főkilengése a jobb oldali praecordialis elvezetésekben negatív S/QS volt.
