Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)

KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - DEBRŐDI Gábor: Mentés a síneken (1882-1931)

tetejével esett a földre. A nehéz alváz, amelyik felülre került, úgy összelapította, hogy az alváz csak egy méter magasságban volt a földtől, égnek álló kerekeivel... Sorba húzzák ki alóla a halott anyát, az apát és leányukat. Megindul a fotográfusok pergőtüze. Mint a másodpercenként megismétlődő villám, hasítja át a sötétséget a magnézium fellobbanó rr „41 fénye. A mentés helyszínén jelen voltak a Magyar Királyi Államrendőrség, a katonai hadtestparancsnokság, a MÁV elnöksége, a vasúti igazgatóság tagjai és Szász Sándor MÁV főfelügyelő, a Budapesti Üzletvezetőség főorvosa. Az országos mentőállomás-hálózatot kiépítő Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesületét (VVOME) Fitz Artúr ügyvezető igazgató és Kovács János igazgató főorvosok képviselték. A vezetésükkel kiérkező mentőegységek biztosították a műszaki mentést végző tűzoltó alakulatok egészségügyi hátterét. A BÖME utolsó mentőegységei másnap, szeptember 14-én, vasárnap délben hagyták el a helyszínt, s vonultak be Markó utcai mentőállomásukra. A mentésben közvetlenül 3 mentőorvos, 4 mentőtiszt, 1 mentötiszt-hallgató, 3 ápoló, 1 föápoló és 3 mentőgépkocsivezető vett részt. A mentés idején a Markó utcai székház épületében csupán a telefonügyeletet ellátó örsvezető és a mentőállomás kapusa maradt. A mentőket helytállásukért és a helyszínen tanúsított szakszerű magatartásukért gróf Karátsonyi Jenő, a BÖME elnöke és Körmöczi Emil, a mentőegyesület igazgató-főorvosa dicséretben részesítette. Samarjay Lajos államtitkár, a Magyar Királyi Államvasutak elnöke, 1931. szeptember 23-án kelt táviratában köszönte meg a mentők helytállását: „A biatorbágyi vasúti katasztrófa alkalmával még az éjszaka folyamán a helyszínen személyesen tapasztaltam, hogy a tek. Mentőegyesület orvosai és segédszemélyzete mily lelkes buzgalommal, odaadással és önfeláldozással végezte az áldozatok: a megsérült vasúti alkalmazottak és utasok közül az első segélynyújtás súlyos teendőit. Az elvetemült, gaz merénylet által megsérült embertársaink szenvedését enyhítő, nemes emberbaráti kötelesség lelkes teljesítését úgy a magam, mint az államvasutak igazgatósága és személyzete nevében is a legmelegebb köszönetemet fejezem ki és arra kérem a tekintetes Igazgatóságot, hogy ezt a baleset színhelyén kivezényelve volt mentőszemélyzetnek is tudomására adni szíveskedjék."

42 A biatorbágyi vasúti tömegszerencsétlenség mentéstörténeti eseményeinek áttekintésekor megállapítható, hogy a fővárosi mentők, tűzoltók és a MÁV szakemberei a rájuk nehezedő pszichés nyomás ellenére példásan összehangolva számolták fel a magyarországi vasút- és mentéstörténet egyik leghírhedtebb vasúti tömegszerencsétlenségét. Ruszwurm Rezső főorvos, igazgatói szaksegéd hat évvel a tragédia után ekképpen emlékezett meg a mentők helyszíni tevékenységéről, amely még annyi év és több ezernyi beteg ellátása után is mindvégig megmaradt a mentők kollektív emlékezetében: „A viadukthoz érve igazgató főorvosunk fogad bennünket, mindenütt sebesültek hevernek, összetört vasúti kocsik..., máglyák égnek és fellobbanó lángjaikkal világítják be a borzalom helyét. Orvosaink sárosak, piszkosak, tele vannak vérrel és dolgoznak megállás nélkül szorgalmasan." J 41 Mentők Lapja, XX11I. évi". (1931) 10. sz. p. 221. 42 Mentők Lapja, XXIII. évf. (1931) 10. sz. p. 224-225. 4j A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület 1887-1937 ötven éves jubileumára. Budapest, 1937, k. n. p. 55.