Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)
KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - DEBRŐDI Gábor: Mentés a síneken (1882-1931)
A korabeli mütövagonokról ad átfogó képet Dr. Szász Sándor MÁV főfelügyelő. A Budapesti Üzletvezetöség főorvosaként az 1926-ban alapított, a vidéki Magyarország mentőállomáshálózatát kiépítő Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesületének (VVOME) ülésén, a kereskedelemügyi miniszter felkérésére ismertette a MÁV vasúti mentökocsijainak működését. Az 1920-as években üzemeltetett „orvosi mentőkocsi", a mütövagon a régi kéttengelyű személykocsik vázára épített modell volt, melyet hossztengelyére merőlegesen álló ajtóval kombinált fal osztott ketté. A jármű kisebbik részét (kb. 10 nm) a műtő alkotta, melynek közepén mozgatható műtőasztal állt, fehérre lakkozott falain müszerszekrényeket, műtét- és orvostechnikai eszközöket tároló állványokat, polcokat helyeztek el. Légmentesen záródó üvegedényekben sterilizált vizet tároltak, a fülke padlóhoz közeli síkjában gázzal üzemelő sterilizáló készülék üzemelt. A műtővagont gázfűtéssel látták el. A vagon belső terének nagyobbik részét betegszállításra alakították át, két sorban nyolc darab felfüggesztett hordágyat helyeztek el a fekvő betegek részére. A kocsi túlsó, fekhelyek felőli homlokfalánál ajtó volt, melyen keresztül a betegeket hordággyal együtt lehetett beemelni. A MÁV valamennyi üzletvezetöségén állomásoztattak egy darab műtővagont, csak a budapesti képezett kivételt, melynek tulajdonában - a Keleti, Nyugati pályaudvarokon és Győr állomáson - három darab műtővagon üzemelt. A mütőkocsiknak ápolói tanfolyamot végzett kezelőik voltak, orvosaikat a fővárosi Betegsegélyező Biztosító Intézet rendelőjének sebészei adták, a vidéki üzletvezetőségeken a helyi klinikák, kórházak biztosították a szakorvosi személyzetet/ 4 A MÁV speciális mütővagonján kívül egyszerű betegszállító vasúti kocsit is üzemeltetett. E kocsitípussal nemcsak akut baleseti sérülteket szállíthattak, hanem szakorvosi vagy ápolói felügyeletet igénylő beteg utasokat is. A kocsi válaszfalak nélküli betegterében falra felfüggesztett hordágyakat helyeztek el, homlokfalán ajtó biztosította a hordággyal történő biztonságos közlekedést. Nagyobb balesetekkor a MÁV további Pullmann-rendszerű négytengelyes, forgózsámolyos, szakaszos személykocsikat is bevethetett, e járművek széles ablakain hordággyal együtt lehetett beemelni a sérülteket, s elhelyezni az ülésekre. E három típus képezte a vasútnál akkoriban alkalmazott betegszállításra és mentésre alkalmas vasúti járműveket. Sőt, a MÁV még fertőző betegek szállítását is vállalta, a szállítás ideje alatt a kocsiban csak az orvos és az ápoló utazhatott a beteggel együtt. Az utazás utáni fertőtlenítés költségei a beteget terhelték. A nagyobb vasútállomásokon, mozdonyállomásokon négyféle betegszállító eszközt, fedeles és nyitott hordágyat, hord- és kerekesszéket alkalmaztak. Az azonnali betegellátáshoz különböző típusú mentőszekrényekkel és mentőtáskákkal rendelkeztek. E típusok közül a legnagyobb volt a régi, ún. Steg-féle (Staats-Eisenbahn Gesellschaft) nagy mentőszekrény, mely 3 fiókjával, 1 köbméternyi űrtartalmával messzemenően tartalmazta mindazon felszereléseket, amelyek az azonnali betegellátáshoz szükségeltettek. jelentős része 1921-ben selejtezésre került. Az első világháborúig kiépített közel 23.000 km-es pályaszakaszából az összezsugorodott trianoni országterületen mindössze 8705 kilométernyi vasúti vonala maradt. A vasút újabb megpróbáltatása alig negyedszázaddal később, a második világháború idején következett be. A hazánk területén zajló katonai hadműveletek idején 4500 tonnányi bomba szaggatta szét a magyarországi vasúthálózatot. A háborút követő szakértői kárfelmérés szerint a MÁV vasúti és infrastrukturális hálózatát ért kár együttes értéke meghaladta a 3 milliárd aranypengőt. A mütövagonok üzembe helyezését, üzemeltetését, az orvosi személyzet riasztását a MÁV-nál külön rendelkezések szabályozták.
